Az egyes országok szerepe meglehetősen eltérő abban, hogy mennyivel járulnak hozzá a világ gazdasági összetermékéhez (GDP). Ez egyrészt természetes, hisz van milliárdos és tízezres lakosságú ország, ugyanakkor a gazdasági fejlettség eltérése nagyot tud módosítani a súlyokon.
Lassan 20 éve tippeljük, hogy mikor lesz Kína a világ legnagyobb gazdasága, megelőzve az időtlen idők óta élen álló Amerikai Egyesült Államokat. Most épp úgy tűnik, hogy a távolba veszik az időpont, mivel a kínai növekedés lelassult, a világ gyára szerepre akadnak más, most még jóval kisebb munkabérű szereplők is. Márpedig komoly feladatról van szó: a most 101,6 ezermilliárd dolláros világgazdaságból 25 ezermilliárdot hasít ki az USA, míg Kína 18 ezermilliárdnál tart az IMF adatai szerint.
Ez a két gazdaság messze nagyobb minden másiknál, hisz a harmadik helyen lévő Japán „csak” 4,3 ezermilliárdot produkál, a negyedik Németország kereken 4 ezermilliárdot, az ötödik India pedig, miközben lakosságszámban épp előzni készül Kínát, 3,5 milliárdot. Így az első öt gazdaság ki is adja a világ GDP-jének felét.
India egyébként tavaly előzte meg az Egyesült Királyságot, ami teljesen érhető, hisz a két ország lakossága között 20-szoros különbség van, ennek megfelelően az egy főre jutó nominális GDP is ekkora mértékben tér el, vagyis Indiának van hová felzárkózni. Az ország gazdasága évi 7 százalék körüli növekedési ütemet produkál évről évre, így jó esély van rá, hogy Németországot és Japánt is megelőzi a következő években.
A hatodik tehát az Egyesült Királyság 3,2 ezermilliárd dollárral, őt követi Franciaország 2,8 ezermilliárddal, a 2 ezermilliárdot még Kanada, Oroszország haladja meg, Olaszország esetében pedig pont ennyi az érték. Az első 10 ország így együtt összesen a világ GDP-jének 66 százalékét, közel kétharmadát adja.
Ha a következő 15 országot is hozzáadjuk (Irán, Brazília, Ausztrália, Dél-Korea, Mexikó, Spanyolország, Indonézia, Hollandia, Szaúd-Arábia, Tajvan, Svájc, Törökország, Lengyelország, Svédország és Argentína), akkor összesen már 84 százalékot kapunk, vagyis 25 ország adja a világ össztermékének öthatodát, a 170 ország pedig a maradék 16 százalékot.
Végül érdekességképpen nézzük a legkisebb gazdaságokat: ezek mind az óceániai térségben lévő apró szigetországok. Közülük is a legkisebb gazdaságú évi 60 millió dolláros össztermékkel a mindössze 11 ezer lakosú Tuvalu, őt követi 130 millió dollárral a 12 ezer lakosú Nauru, majd következik Kiribati, Palau, a Marshall-szigetek és Tonga.
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
A digitális gazdaság teljesítménye Magyarországon 50 százalékkal, 6,6 milliárd euróról…
Ahogyan eddig az olajtankerek, a közeljövőben a világ zöldhidrogént szállító hajói is…
Felülmúlta az elemzői várakozásokat a szaúdi GDP. A közel-keleti ország az első…
A Világbank szerint a magyar gazdaság az idén 4,6 százalékkal, jövőre 3,8 százalékkal,…
Tovább nyílik a bérolló az orvosok és szakdolgozók között, emellett 2023 több változást is hoz az egészségügyben. Átírják a praxishatárokat, újra definiálták a kórházakat, márciustól központi laborszolgáltatást vezetnek be és változik az ügyeleti rendszer és a szakápolás is.
Az Európai Parlament elnöke kezdeményezte két európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.
Volt dolga az FKF-nek.
Az adózás szabályaiban rengeteg változás lépett életbe 2023-ban.
Még inflációkövető is lehet a tanárok bére, sőt, akár álomfizetés is kaphatnak a kormány ígérete szerint.
Az egyes országok szerepe meglehetősen eltérő abban, hogy mennyivel járulnak hozzá a világ gazdasági összetermékéhez.
Mutatjuk a nyugdíj-folyósítás idén várható napjait, amikor a közel 2 millió nyugdíjra jogosult megkapja a neki járó összegeket.
Magyarországon 2022-ben 111 524 darab új személygépjárművet helyeztek forgalomba, 8,5 százalékkal kevesebbet 2021-hez képest.
Átszabják a felvételi-szabályzatot, gyakorlatilag lehetetlen lesz kibukni a padokból, és érkezik az újabb nyelvvizsga-amnesztia.
Az egyes országok szerepe meglehetősen eltérő abban, hogy mennyivel járulnak hozzá a világ gazdasági összetermékéhez (GDP). Ez egyrészt természetes, hisz van milliárdos és tízezres…
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |