Oroszország „változatlan brutalitással támadja Ukrajnát”, változás viszont, hogy „már nem fenyeget atomfegyverrel”, méghozzá azért, mert a nemzetközi közösség világosan jelezte Moszkvának, hogy ez nem elfogadható – emelte ki a kormányfő a Berliner Morgenpost című lapban közölt interjúban.
Rámutatott, hogy novemberi pekingi látogatásán Hszi Csin-ping kínai elnökkel együtt kifejezésre juttatták, hogy „atomfegyvert bevetni tilos”, majd a világ legfejlettebb iparú demokráciáit összefogó, német soros elnökség vezetésével dolgozó G20 csoport is megerősítette ezt az álláspontot.
Arra a kérdésre, hogy sikerült-e mindezzel elhárítani a nukleáris eszkaláció – az atomháború – veszélyét, azt mondta, hogy egyelőre csak csökkenteni tudták a veszélyt.
Emmanuel Macron francia elnök véleményéről, miszerint a vérontás megállításához az is szükséges, hogy a Nyugat adjon biztonsági garanciákat Oroszországnak, a kancellár elmondta: az a legfontosabb, hogy Oroszország „azonnal vessen véget a háborúnak és vonja vissza csapatait”.
Utána „természetesen készen állunk tárgyalni Oroszországgal az európai fegyverzetellenőrzésről”, de „ezt már a háború előtt felajánlottuk, és álláspontunk nem változott”.
Elmondta: Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a napokban telefonon folytatott megbeszélésén is feltette a kérdést, hogy „mikor hajlandó már végre Oroszország kivonni csapatait Ukrajnából”, hiszen „másként nem lehet méltányos megállapodásra jutni”.
„Az biztos, hogy orosz feltételeken alapuló békediktátum nem lehet” – jelentette ki Olaf Scholz.
Németország az Ukrajnát leginkább támogató országok közé tartozik, „nagyon sok, és nagyon hatékony fegyvert szállítunk” – húzta alá, hozzátéve, hogy hazája nem csupán egy európai országnak segít, amelyre rátámadt egy szomszédja, hanem „az európai békerend megmentéséért” is küzd, és ezért „gazdasági hátrányokat” is vállal és megerősíti védelmi képességeit.
Minderre azért van szükség, mert „semmiféle garancia nincs arra, hogy Oroszország nem támad meg más országokat”. Ugyanakkor mindent meg kell tenni az Oroszország és a NATO közötti közvetlen összeütközés elkerüléséért, mert „egy ilyen konfliktusnak csak vesztesei lennének az egész világon” – mondta Olaf Scholz.
A német belföldi, mintegy 300 milliárd eurót megmozgató lakossági és vállalati támogató és tehercsökkentő programokkal kapcsolatban kiemelte, hogy „a drámai áremelkedések” mindenkit megterhelnek, de a kormány jelentős lépéseket tett ennek ellensúlyozására. Ugyanakkor nem lehet számítani arra, hogy az energiának ismét olyan kedvező ára lesz, mint a háború előtt, de Németország így is „erős és sikeres ipari ország marad”.
Olaf Scholz az éppen egy éve, 2021. december 8-án hivatalba lépett kormány munkájáról elmondta, hogy pártja, a szociáldemokraták (SPD) koalíciója a Zöldekkel és a liberálisokkal (FDP) „meglehetősen stabil” ezekben a „sok kihívással terhelt nehéz időkben”. Arról is szólt, hogy „természetesen” a következő szövetségi parlamenti választáson is az SPD kancellárjelöltjeként kíván indulni, és az a célja, hogy a koalíció ismét megkapja a felhatalmazást a kormányzásra.
Mert magas az infláció.
Negatív tesztre van szükség.
Tavaly legalább 4000 kisbolt húzhatta le a rolót.
Várhatóan a következőkben is átlag feletti hőmérséklet várható.
A megemelkedett energiaköltségek miatt.
Kitart a jó hangulat.
Kijöttek a cég friss számai.
Cikkünk folyamatosan frissül.
A kiberbiztonságot érintő környezet gyors változását mutatja – többek között – az a jogalkotási sebesség, amely…
Az újév mindig remek alkalom arra, hogy átgondoljuk tennivalóinkat, tervezzünk és kitűzzünk olyan célokat, amelyeket…
Már a nyáron is sok szó esett a blogon a török részvénypiac egyedülálló 2022-es teljesítményéről: sok év után…
Először is minden kedves olvasómnak boldog és egészségben gazdag új évet kívánok!2022-ben bevallom kevesebb időm…
Megszületett és bejelentésre került a 2023. évi minimálbér és garantált bérminimum összege. 2023-ra 16 százalékos…
Esküdni mertem volna kis híján pontosan egy évvel ezelőtt, hogy a 2022-es esztendő a tőkepiacok vérfürdőjévé…
Ha szilveszter, akkor pezsgő. Ha pezsgő és hagyományok, akkor Champagne – a francia borvidék, ahol mesteri szintre fejlesztették…
2022 minden bizonnyal egy nagyon különleges évként fog szerepelni a tőzsdei évkönyvekben. Nehéz csupán egyetlen…
Több mint egymilliárd dollárt kaszált eddig.
Nem minden az, aminek látszik?
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.
Leginkább a fűtési szezon, de van, ahol a forgalom a ludas.
A Portfolio Checklist idei adásait Madár Istvánnal és a magyar monetáris politika 2022-es évével zárjuk.
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |