Népszerűtlen lépéseket helyezett kilátásba Carlos Tavares, a Stellantis vezérigazgatója a Las Vegas-i CES technológiai kiállításon. Az elektromos hajtásra való átállás és az infláció miatt emelkedik az autók ára, ami aztán az eladások csökkenését és végső soron egyes gyárak kihasználatlanságát eredményezheti – ezek leépítése, bezárása válhat indokolttá.
Az egyik első érintett üzem egy illinois-i Jeep-gyár lehet, ahol február végéig bocsátják el a dolgozók egy részét. Tavares fontolóra vette a Peugeot és a Citroën gépkocsik kínai gyártásának leállítását vagy legalább a kapcsolódó befektetések korlátozását is, amit a gazdasági nehézségek mellett politikai okok is indokolhatnak a Bloomberg értesülése szerint: a Kínába telepített eszközök sorsa kockázatot jelent a cégnek, ha eszkalálódik a feszültség Kína és a nyugati országok között. Az egyetlen kínai Jeep-gyár mindenesetre már tavaly nyáron bezárt a politikai konfliktusok miatt.
A költségcsökkentés a Stellantis egyetlen lehetősége a versenyképesség megőrzésére Tavares szerint, a zömmel amerikai, francia és olasz márkákat, illetve a német Opelt magába foglaló konszern így teheti megfizethetőbbé az elektromos autókat a középosztály számára. Mindezzel a Stellantis nincs egyedül, mert bár az autóipart a pandémia következtében általánosan sújtó félvezetőhiány mostanra enyhült, a keresletet visszafogó infláció szintén a teljes ágazatot érinti: a Volkswagen szerint 2023 még 2022-nél is több kihívást tartogat, a kínai Nio is borúlátó az elkövetkező fél évvel kapcsolatban, és a Tesla eladásai is elmaradnak a várakozásoktól.
A Stellantis sorsa a magyar gazdaság szempontjából sem közömbös a szentgotthárdi Opel-gyár miatt. Az elmúlt években csökkenő létszámmal és forgalommal működő üzemben idén kezdődhet a Stellantis-csoport új, 1,6 literes benzinmotorjainak gyártása, ami a cég 2021 eleji bejelentése szerint kapacitásbővítéssel is jár.
Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA Tesla lehagyta a Volkswagent, már több elektromos autót vesznek a németek, mint hagyományostMost először nem a nagy német márkák valamelyik típusából adták el a legtöbbet Németországban, hanem a Tesla Model Y-ból.
Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgyre kisebb gond az alkatrészhiány, de az autóipar még mindig küzd NémetországbanZsinórban harmadik hónapja javul a helyzet, de az autó- és gépiparban még mindig a vállalatok háromnegyede számolt be beszállítási problémákról.
Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkZsugorodó piacra fogad az Opel-gyár, ahol januárban sztrájk jöhetAz évek óta lejtmenetben lévő szentgotthárdi üzemben komoly beruházással fejlesztenek, de a hosszú távú kilátások ennek ellenére is nagyon bizonytalanok.
Vállalat autóipar gazdasági válság stellantis szentgotthárd Olvasson tovább a kategóriában
Vállalat
Elképzelhető, hogy az is hozzájárult a döntéshez, hogy a bukott Nurszultan Nazarbajev köreihez tartozó franchise-partnert sikkasztás gyanújával őrizetbe vették.
A háborúban álló felek igyekeznek ügyelni a vezetékrendszer épségére, de meddig tartható fenn a szárazföldi olajszállítás szankciók alóli mentessége?
Ismét elkészítette a világ nagyvárosait megélhetési költségek szerint rangsoroló listáját az Economist Intelligence Unit, és eszerint Budapest az egyik legolcsóbb helyszín Európában.
Már négy szomszédunkban is euróval fizetnek, Magyarország távolodik a belépéstől. Nem az eurózóna lesz gyengébb attól, hogy a kormányzat ezt nem is ambicionálja.
Fontos
Októberben harmadik hónapja gyorsult a béremelkedések tempója, viszont a gyorsabban növekvő drágulás miatt már trendszerűen csökken a fizetések értéke is.
Több mint szokatlan a tárolók töltődése a tél közepe felé, de több ok együttes hatására ez most összejött, ha egyben vizsgáljuk az uniós kapacitást.
Elővettük a Spar friss példáját, és azt láttuk, hogy az emelés az általános inflációs adathoz képest elég lehet a reálbér szinten tartására, csak ne akarjon több élelmiszert venni az ember, mint a KSH.
Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le semmiről!
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |