Kövesse az Indexet Facebookon is!
Az elmúlt években a hazai munkaerőpiacot inkább munkaerő-hiányos állapot jellemezte, így a férfiaknál a foglalkoztatottak létszáma lényegében nem változott, 2,434 millió főt tett ki, foglalkoztatási rátájuk 79 százalék volt. Ugyanakkor azokban a társadalmi csoportokban, amelyek esetében általánosságban jellemzőbb az alacsonyabb mobilizáció, és így nagyobb eséllyel képeznek munkaerőpiaci tartalékot, emelkedett a ráta.
A nők esetében a foglalkoztatottak létszáma tízezerrel, 2,163 millió főre, a foglalkoztatási arány 0,7 százalékponttal, 70,2 százalékra nőtt. A fiatalok (15–24 éves) korcsoportjában a foglalkoztatottak száma 277 ezer fő volt, foglalkoztatási rátájuk 0,5 százalékponttal, 28,2 százalékra emelkedett, míg az idősebb (55–64 éves) korosztályban 2,5 százalékponttal, 66,9 százalékra bővült.
Magyarországon az elmúlt évtizedben jelentősen csökkent a foglalkoztatott nélküli háztartásokban élő 0–17 éves gyermekek aránya. Az arány 2010-ben még 15,1 százalék volt, 2021-re 4,8 százalékra mérséklődött. Szintén jelentős javulás ment végbe a foglalkoztatott nélküli háztartásokban élő 18–59 évesek esetében, ahol a 2010-es 13,3 százalékról 2021-re 4,9 százalékra csökkent a mutató.
A foglalkoztatottak száma az elmúlt évtizedben lényegében 900 ezer fővel emelkedett, ami megközelít a kormányzat egymillió fős munkaerőpiaci bővülési terveit. Így a hazai foglalkoztatási ráta a 15–64 éves népesség körében a 2010 eleji 55,8 százalék körüli értékről emelkedett 74,5 százalékra, közel 20 százalékpontos javulással.
Nemzetközi viszonylatban is kedvezők voltak a trendek az elmúlt évtizedben. Az Európai Unióban 62,6 százalékról 69,9 százalékra bővült a foglalkoztatás, 7 százalékpontot emelkedett. Az Amerikai Egyesült Államokban a foglalkoztatási ráta 58 százalékról 60 százalékra nőtt.
Az előző évek nemzetközi válsághullámai – közöttük az orosz–ukrán háború, az európai szankciók, illetve az ezek nyomán kialakult energiaválság, az infláció drasztikus emelkedése és a háztartási és vállalati rezsiköltségek elszállása – miatt a kilátások már borúsak. Ilyen módon a hazai munkaerőpiac feszessége is enyhülhet,
a foglalkozás emelkedése 2023-ban megtorpanhat, a munkanélküliek aránya emelkedhet, majd 2024-ben ismét folytatódhat.
Ugyanakkor az Oeconomus szerint az elmúlt időszak a hazai munkaerőpiac stabilitását is megmutatta. A koronavírus-járvány időszakában Magyarországon mérsékeltebb munkaerőpiaci hatások érvényesültek, a korábbi kedvező trendek átmeneti megtorpanása után a foglalkoztatás újra bővült. A 2022 első negyedévétől fokozatosan kialakuló energiaválság és gazdasági lassulás ellenére is bővült a munkaerőpiac. 2022 novemberére a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma elérte 4 millió 706 ezer főt.
(Borítókép: Giles Barnard / Construction Photography / Avalon / Getty Images)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |