A 44-szeres magyar válogatott középpályás a görög együttes közleménye szerint 2026 nyaráig írt alá az élvonal éllovasához, amely a vételárról ugyan nem adott tájékoztatást, ám sajtóhírek szerint a Panathinaikosz 600 ezer eurót fizetett Kleinheisler László játékjogáért az eszéki NK Osijeknek.
A 28 éves középpályás szerdán érkezett meg Athénba, a kötelező orvosi vizsgálatok elvégzése után aztán csütörtökön került pont a transzferre.
Kleinheisler László 2019 februárjában került az NK Osijekhez, ám már hetek óta pletykálták, hogy vélhetően nem hosszabbítja meg a nyáron lejáró szerződését, így elképzelhető volt a téli klubváltása.
Kleinheisler ezt megelőzően a Werder Bremennél, a Darmstadtnál és a kazah Asztanánál légióskodott, Magyarországon a Puskás Akadémiában, a Videotonban és a Ferencvárosban játszott.
„Nagyon örülök, hogy a Panathinaikoszhoz igazolhattam. Hatalmas felelősség Puskás Ferenc egykori klubjában játszani, és szeretnék a legnagyobb magyar focista örökségének megfelelően teljesíteni! Remélem, a váltás után a válogatottat is még jobban tudom segíteni” – idézi az MLSZ a közösségi oldalán a magyar futballistát.
Kleinheisler László: “Nagyon örülök, hogy a @paofc_hez igazolhattam. Hatalmas felelősség Puskás Ferenc egykori klubjában játszani, és szeretnék a legnagyobb magyar focista örökségének megfelelően teljesíteni! Remélem, a váltás után a válogatottat is még jobban tudom segíteni.”
— MLSZ (@MLSZhivatalos) January 12, 2023
A Panathinaikosz 17 forduló után vezeti a görög pontvadászatot, előnye négy pont a második helyen álló AEK Athénnal szemben.
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |