Az értesítés funkció az alábbi böngészőkben érhető el:
Chrome 61+, Firefox 57+, Safari 10.1+
Valami hiba történt a feliratkozás során, az oldal frissítése után kérjük próbálja meg újra a fejlécben található csengő ikonnal.
Ha értesítéseket szeretne, kérjük engedélyezze a böngésző beállításai között, majd az oldal frissítése után kérjük próbálja meg újra a fejlécben található csengő ikonnal.
A februári csúcsra még nem tért vissza az építőipar, de az elmúlt fél év legjobb hónapja így is megvolt.
Hét százalékkal volt nagyobb a magyar építőipari termelés tavaly novemberben, mint egy évvel korábban – számolt a Központi Statisztikai Hivatal. Az egy hónappal korábbihoz hasonlítva is szinte pontosan ugyanekkora, 6,9 százalékos volt a növekedés. Ez május óta a legerősebb havi mutató volt, igaz, a 2022. februári csúcsot még így sem érte el a termelés.
Épületekből 18,6 százalékkal több készült el tavaly novemberben, mint egy évvel korábban, egyéb építményekből viszont 6,9 százalékkal kevesebb. A tavalyi év első tizenegy hónapjában összesítve 4,2 százalékkal volt nagyobb a termelés, mint 2021 januárja és novembere között. Eközben 3,8 százalékkal több új szerződést kötöttek meg.
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Talán nincs még egy terület Európában, amely annyiszor cserélt gazdát, és annyian osztoztak és osztoznak rajta, mint Besszarábia…
A digitális forradalom korában Magyarországon továbbra is a készpénzes fizetés a legnépszerűbb. Ez a ragaszkodás a pénzromlásról is…
További friss állások ›
Felrobbant egy orosz lőszerraktár az ukrán határon
Lopott Maseratival akart átjutni egy román sofőr a határon
Takaró Mihály és L. Simon László kapták idén a Madách-díjat
Napelemparkkal segítenének a rászorulókón egy Nógrád megyei faluban
Látott baglyokat az otthona körüli fákon? Most beszállhat a megszámlálásukba!
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |