A Portugália elleni vereség szinte semmissé tette az Izland elleni két pontot – Index.hu

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Az Izland elleni győzelem után ismét nagyon fontos mérkőzés várt a magyar férfi kézilabda-válogatottra Portugália ellen. Azt már a szombati siker után tudtuk, hogy az ott megszerzett két pont sokkal kevesebbet érhet, ha nem jön össze a győzelem a luzitánok ellen.
Borzalmasan kezdődött a találkozó. Sipos Adriánt teljesen jogosan állította ki piros lappal 48 másodperc után a nemrég bundabotrányba keveredő északmacedón Nacsevszki, Nikolov bírópáros, miután brutálisan arcon találta a 17 éves Francisco Costát, aki egyébként a mérkőzés legjobbja lett hat góllal. A portugál játékosok ezután is többször maradtak a földön egy-egy magyar szabálytalanság után, és mind védekezésben, mind támadásban azt lehetett érzékelni, hogy lassabban mozognak Chema Rodríguez játékosai.
Az ellenfél kapusa, Miguel Ferreira elképesztő formában kezdte a mérkőzést, az első négy magyar próbálkozást megfogta, és Bánhidi Bence révén csak 6 perc és 48 másodperc után sikerült megszerezni az első találatot, majd a 15. percben a másodikat. Ekkor viszont az ellenfél már hét találatnál járt.
A portugál válogatott védekezésben már az elejétől kezdve tömörült belül, és szinte tökéletesen semlegesítették Bánhidit, az átlövőinket is, valamint a kettő közötti kapcsolatot.
Az egysíkú, kiszámítható és lassú támadójáték eladott labdákban és technikai hibákban is megnyilvánult, az ellenfél pedig indítás- és üres kapus gólokat tudott szerezni.
Ferreira teljesítménye sem akart alábbhagyni, az első negyedórában kilenc lövésből nyolc védést mutatott be, a jellemzően félmagas magyar lövések pedig szintén az erőnléti hiányosságokra utaltak, ahogyan az is, hogy nem ismertük fel a tiszta helyzeteket.
Rodríguez Pedro az elején lerohanásnál például nem adta középre a labdát az érkező Szita Zoltánnak, hanem egyedül tört kapura rosszabb szögből és a védőtől zavartatva, a lövés pedig végül kimaradt. A másik, hogy a tömörülő portugál védekezésben a szélsővédők rendre fölzártak kettes pozícióba, és óriási területek maradtak a szélen.
Az első félidőben mindössze egyetlen próbálkozásunk volt innen,
illetve egy figuránk, aminek a végén Bodó Richárd tiszta ziccerben dobott kapufát.
A szünetre 16–9-es portugál vezetéssel vonulhattak a csapatok, innentől kezdve pedig a reális cél az lehetett, hogy szűkebb vereség legyen a vége, és ezáltal a csoport második helyét a körbeverés alapján megszerezzük. Ehhez azonban szintén óriási javulásra lett volna szükség, még úgy is, hogy az ellenfél sem játszott jó formában.
A második játékrészben – valószínűleg Chema félidei utasításainak köszönhetően – egyre többet játszottuk szélre a labdát, ahonnan nagy szögből lőhetett Pedro és Bóka Bendegúz is. Ők azonban rengeteget hibáztak, előbbi öt lövésből mindössze egyszer talált a kapuba.
A luzitánok részéről valószínűleg teljesen tudatos volt ez a védekezés. Tisztában voltak vele, hogy a magyar válogatott a beálló- és átlövőpozíciókból, valamint a kettő közötti kapcsolatból veszélyes, és szinte mindent ott akar megoldani.
Azok után, hogy Ferreira elképesztően védett, még nagyobb magabiztossággal tudtak tömörülni középen, hiszen ha valahonnan, akkor a szélről, kisebb szögből kell hagyni az ellenfelet lőni.
Ez a számítás bevált, főleg úgy, hogy Chema azzal taktikai hibát vétett, hogy a két kimaradó az említett két szélső cseréje volt, így egy-egy szélsővel volt muszáj végigjátszanunk ezt az összecsapást is. A döntés főleg annak fényében megkérdőjelezhető, hogy Bujdosó Bendegúz helyére például az a Leimeter Csaba került harmadik jobbátlövőként, aki továbbra sem került pályára a világbajnokságon.
A második játékrész sem indult jól, az ellenfél nagyon gyorsan tudta még egy góllal növelni a félidei hétgólos különbséget. A negyvenedik perc táján csillant föl halvány reménysugár a visszakapaszkodásra, amikor 19–13-nál két kivédekezett támadás után is gólszerzési lehetőségek adódtak.
Ebben nagy szerepe volt Székely Mártonnak, aki kijelenthető, hogy egyedüliként nyújtott jó teljesítményt a magyar együttesből. Bár Ferreira volt a mérkőzés sztárja 15 védéssel, Székely ehhez képest csak kettővel kevesebbet, 13-at mutatott be, a 33 százalék pedig szintén kifejezetten jó mutatónak számít.
A helyzeteket azonban kihagytuk, és visszaállt a hét-nyolc gólos differencia, amit előfordult, hogy még egy találattal meg tudott toldani a portugál csapat. A második játékrészt sem sikerült megnyerni, így a vége 27–20-as vereség lett, ami azt jelenti, hogy a magyar válogatott csoportharmadikként, Portugália pedig első helyen jutott a középdöntőbe.
A legrosszabb az egészben az, hogy a portugál, izlandi, magyar körbeverésből a nagy különbségű vereséggel mi jövünk ki legrosszabbul, és csak kevéssel állunk jobban, mintha mindkét európai csapattól kikapunk. A papírforma szerint ugyanis ez a trió erősebb, mint a párhuzamos csoportból érkező Zöld-foki-szigetek és Brazília, de gyengébb Svédországnál.
Ez azt jelenti, hogy a legnagyobb valószínűség arra a kimenetelre van, hogy mindhárom válogatott két győzelemmel és egy vereséggel fejezi be a középdöntőt, ami a 2–4. helyeken hármas holtversenyt eredményezne. A körbeverésben azonban miénk a legrosszabb gólkülönbség, ami azt jelenti, hogy 
nemcsak a nyolc közé jutásról, hanem a valószínűleg még szintén olimpiai kvalifikációs tornát érő csoportharmadik helyről is lecsúsznánk.
Melyik az igazi arca a csapatnak? Bodó és Bánhidi mérkőzés utáni nyilatkozataikban szintén értetlenségüknek adtak hangot, és azt mondták, nem tudják, mi idézte elő a drasztikus formahanyatlást. A válasz nem a hozzáállásban, és önmagában nem is a mentális gyengeségben, hanem az erőnlétben keresendő.
Az elmúlt évtizedek világversenyein mindig az volt a jellemző, hogy egy-két bravúrgyőzelmet bemutat a magyar együttes, azonban az igazán fontos mérkőzésekre már elfogyott az energiája, és kellemetlen, nemegyszer nagy különbségű vereségek csúsztak be.
A fizikai fáradtság sok mindenben megmutatkozik. Ezek közül az egyik a kétperces kiállítások száma. A magyar válogatott Iránnal holtversenyben a legtöbbet büntetett csapat a teljes világbajnokság mezőnyében, ami azt jelenti, hogy mérkőzésenként átlagosan
majdnem 11 percet játszik hátrányban az együttes, ami több, mint a találkozók egyhatoda.
Ez egyrészt azt jelzi, hogy a játékosaink késve reagálják le az ellenfél dinamikusabb játékosainak mozgását, másrészt pedig az emberhátrányos védekezéseken keresztül több energiát is kell fölhasználni, ami a magyar játékosok egyébként sem világelithez tartozó erőnléti állapotán még tovább ront.
A csoportkör az A, B, C, illetve D jelű négyesekben fejeződött be, így a statisztikákból ezekben a négyesekben lehet alaposabb következtetéseket levonni. Az ideális taktika szempontjából a korrelációanalízist tehát úgy érdemes lefuttatni ezúttal, hogy az a győzelmek száma és az egyes pozíciókból leadott gólok száma közötti összefüggést vizsgálja.
Hasonló metódussal jártunk el a világbajnokságot felvezető cikkünkben is, azonban ezúttal nem a negatív, hanem a pozitív irányú, minél nagyobb korrelációs mutatószám jelzi azt, hogy az adott pozícióból való gólszám milyen mértékben járul hozzá ahhoz, hogy egy csapat hány mérkőzést nyert meg.
Ezek alapján a legfontosabb konklúzió az, hogy a csoportküzdelmek során a győzelemhez ezúttal is a minél több könnyű gól, elsősorban a gyorsindítások járulnak hozzá. Ezt azonban a legutóbbi Európa-bajnoksághoz képest meglepően a szélsőgólok követik, ami abból a szempontból viszont logikus, hogy kevesebb energiabefektetés kell egy ebből a pozícióból való gólszerzéshez, mint belülről, ahol sokkal többet kell birkózni.
Annak ellenére, hogy általában a szélsőjáték hiányát emeljük ki, fontos megemlíteni, hogy
ezen a világversenyen a többi válogatotthoz képest sokat használja a szélsőit a magyar együttes.
A már említett négy csoportot tekintve a magyar válogatott 23-szor fejezett be szélről, ami a harmadik legtöbbet jelenti. A probléma az, hogy ezekből mindössze 12-szer született gól, ami még mindig elég a középmezőnyre, az 52 százalékos hatékonyság viszont a teljes mezőnyt tekintve az ötödik leggyengébb a posztról Marokkó, Lengyelország, Uruguay és az Egyesült Államok után.
Ha a gyorsindításokat nézzük, akkor még elkeserítőbb a helyzet.
Az A–B és a C–D ágakat tekintve a magyar válogatottnál csak Uruguay lőtt kevesebb gólt gyorsindításból.
Ez szintén arra enged következtetni, hogy a magyar együttes játékosai nem elég gyorsak és dinamikusak.
Ez egyébként azért is különösen fájó, mert a portugálok folyamatosan cseréltek támadás és védekezés között, és egyszer sem tudtuk elérni gyors középkezdéssel, hogy ezt ne tudják megtenni. Ez azonban szintén nem taktikai, hanem elsősorban erőnléti és ezen keresztül mentális kérdés is.
A Portugália elleni vereséggel az is eldőlt, hogy a magyar válogatott a göteborgi középdöntőket Svédország ellen kezdi szerdán 20.30-kor, majd pénteken 18.00-kor Brazília, vasárnap 15.30-kor pedig a Zöld-foki-szigetek lesz az ellenfél. A találkozókat az M4 Sport élőben közvetíti.
(Borítókép: Bodó Richárd és Rosta Miklós a magyar, valamint Luis Frade és Alexis Borges a portugál válogatott játékosa a férfi kézilabda olimpiai kvalifikációs világbajnokság harmadik fordulójában a D csoportban játszott Magyarország–Portugália-mérkőzésen a svédországi Kristianstadban 2023. január 16-án. Fotó: Kovács Tamás / MTI)
Kövesse az Indexet Facebookon is!

forrás