Keddi közvetítésünk az ukrajnai háborúról itt olvasható:
Németország külügyminisztere, Annalena Baerbock egy különleges nemzetközi bíróság felállítását javasolta az orosz vezetők felelősségre vonása érdekében Moszkva ukrajnai inváziója miatt. Oroszország eközben tagadja a háborús bűnökkel kapcsolatos vádakat, beleértve az ukrán civilek szándékos célba vételét – írja a The Guardian.
Oroszország hétfőn közölte, hogy egy Szu-27-es vadászrepülőgépet indított egy német haditengerészeti repülőgép elfogására a Balti-tenger felett, miután a gép megközelítette a területét – írja a Reuters.
Hadifoglyok, köztük elsősorban a sebesültek Oroszország és Ukrajna közötti cseréjéről, valamint a törökországi gázközpont kialakításáról tárgyalt telefonon más témák mellett Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök – közölte hétfőn a Kreml sajtószolgálata
Negyvenre emelkedett a szombati Dnyipro városában található lakóház elleni orosz rakétatámadásban elhunytak száma.Több tucat ember még mindig eltűntként van számon tartva. A rakétacsapásban 75 ember sérült meg, köztük 14 gyermek. A mentés jelenleg is zajlik – írja a The Guardian.
„Harci őrjáratot” kezdtek Oroszország nukleáris csapásmérő erői a fehérorosz és balti régióhoz közeli Tver régióban.
Több helyi forrás szerint is nagyszabású támadást kezdett az orosz Wagner zsoldosbrigád a Bahmuttól délre található Kliscsijivka (orosz forrásokban Kliscsevka) település ellen azután, hogy Szoledárt szinte teljesen elfoglalták.
A Kreml hétfőn közölte, hogy az orosz erők nem támadnak szándékosan lakóépületeket Ukrajnában, két nappal azután, hogy Dnyipro városában egy lakóházat ért találat egy nagyszabású orosz rakétatámadás következtében. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője beszédében utalást tett arra, hogy az ukrán légvédelem is felelős az épületbe csapódó rakétáért – írta meg a Reuters.
Nemrég legyártották az orosz stratégiai csapásmérő erők első működőképes Poszeidón torpedóját, mely eseményt igencsak nagy lelkesedéssel üdvözölte az orosz média. A KP.ru egészen elképesztő cikket írt a Poszeidón képességeiről: „ítéletidő-fegyvernek” nevezték, amely képes komplett városokat elpusztítani egy „radioaktív cunamival.”
A NAÜ vezetője hónapok óta próbál tárgyalásokat folytatni egy olyan nukleáris biztonsági zónáról, amely gyakorlatilag egy tűzszüneti övezetet jelentene a nukleáris létesítmények, különösen a zaporizzsjai erőmű körül – írja a Wall Street Journal.
Az orosz erők hétfő délelőtt egy toronyházat, egy bentlakásos iskolát és egy gyermekkórházat támadtak meg Herszon városában, aminek következtében egy ember, az elmúlt nap folyamán pedig hárman haltak meg a térségben – közölte Jaroszlav Janusevics, Herszon megye kormányzója a Telegramon.
(MTI)
A Kreml tagadja, hogy bármilyen konfliktus lenne a Wagner zsoldosbrigád és az orosz védelmi minisztérium közt – írja a CNN.
Az Európai Unió vezetői előbb-utóbb úgyis megbocsátanak majd Oroszországnak és ismét elkezdik vásárolni az orosz gázt – véli Katar energetikai minisztere, Szaad Serida.
Az amerikai Institute for the Study of War (ISW) háborús elemzőintézet vasárnapi jelentésében azt írta, Oroszország „döntő stratégiai akcióra” készülhet az elkövetkező hat hónapban. Ennek igazolására öt jelet neveztek meg.
A következő két hétben számottevően nőni fog a fehérorosz határ menti ukrajnai területeken a légiriadók száma – figyelmeztetett Csernyihiv kormányzója a CNN beszámolója szerint.
A Szabad Európának nyilatkozó, a Honvédelmi Minisztériumhoz közel álló forrás szerint ismételten felmerült a HIMARS-ok beszerzésének gondolata. A források szerint pontos szám még nincsen, de nagyjából a román vétel felére lenne szüksége Magyarországnak – azaz mintegy húsz HIMARS rakéta-sorozatvető szerezne be a Magyar Honvédség.
Az ukrajnai háború során számtalan példát láthattunk arra, hogy a katonák kreativitásának semmi sem szab gátat akkor, amikor a megkérdőjelezhető hatékonyságú harctéri fejlesztésekről van szó. A fehéroroszok furcsa rakétaelhárító rendszerétől az oroszok kifejezetten kreatív álcázási módszeréig több ilyen felvételről is adtunk már hírt, Ukrajna azonban úgy tűnik, a Mad Max filmsorozatot is képes alapul venni.
Az Ukrajnának küldött nyugati páncélozott járművek nem fogják tudni megváltoztatni a harctéri helyzetet, „égni fognak,” amint a frontra kerülnek – mondta Dimitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a TASzSz hírügynökség szerint.
Kilőttek az ukránok egy T-90M harckocsit, ez az orosz harckocsizók legmodernebb rendszeresített járműve. Ukrán források szerint az akciót egy egyszerű, olcsó és kompakt AT4-essel vállról indítható páncéltörő fegyverrel oldották meg.
Christine Lambrecht védelmi miniszter beadta lemondását Olaf Scholz német kancellárnak – írja a Tagesschau.de.
Az orosz-ukrán háború elmúlt heteiben a Lancet öngyilkos drónok az orosz haderő egyik legfontosabb fegyverévé váltak. Az olcsó, kis méretű fegyverek hatékonyan bevethetőek megerősített állások, és könnyebben páncélozott járművek ellen, a Twitteren megjelent videó alapján azonban közel sem megtéveszthetetlenek.
Az orosz kormány beszámolói szerint 28 százalékkal nőttek tavaly az ország olajexportból származó bevételei. Azonban az ukrajnai háború költségeit ez nehezen egyensúlyozza ki, miközben a decemberben élesített olajembargó már keményen visszavágta a beáramlást.
Egy meg nem nevezett, az orosz védelmi minisztériumban dolgozó forrás információi szerint Oroszország legyártotta az első nukleáris robbanófejeket a Belgorod nukleáris tengeralattjárón bevetendő Poszejdón (Poszeidón) „szupertorpedókhoz”, pontosabban víz alatti nukleáris hadászati drónokhoz – írta meg a Reuters, a TASZSZ információira hivatkozva.
Vlagyimir Putyin orosz elnök az Európa felé továbbított gázellátás elzárásával próbálta elérni, hogy a közelégedetlenségből fakadóan az EU enyhítse az Oroszországgal szembeni szankciókat, a meleg időjárás miatt azonban eddig nem tűnik hatékonynak az orosz energiahordozók „fegyverként való felhasználása” – nyilatkozták a CNN-nek elemzők.
A Nemzetközi Valutaalap friss elemzése szerint a gazdasági integráció felbomlása nagyon lehúzza a globális növekedési kilátásokat. Az IMF szerint mindez a szegényebbek helyzetének romlását hozhatja.
Megvan annak a veszélye, hogy polgárháború lesz Oroszországban, melynek eredményeképpen több millió ember hal meg és teljesen összeomlik az ország – véli Igor „Sztrelkov” Girkin, volt donyeci szakadár parancsnok, háborús „influenszer.”
Fehéroroszország bejelentette, megkezdte az Oroszországgal közös légi hadgyakorlatokat. A közlemény szerint a közös gyakorlat célja a védelmi képességek megerősítése. A most kezdődő közös hadgyakorlat növeli a félelmeket Nyugat-Európában, hogy megismétlődik a tavalyi invázió forgatókönyve, és Oroszország ismételten offenzívát indít Kijev elfoglalására – írta meg a Reuters.
Az orosz-ukrán háború közel egy éve alatt számtalan olyan felvételt láthattunk, melyeken a katonák saját, minden logikát nélkülöző döntéseik következtében kerültek közvetlen életveszélybe. Volt már példa Wagner-bázis címét telegramon megosztó millbloggerről, tartálykocsira közvetlen közelről tüzet nyitó katonáról, most pedig egy orosz katona demonstrálta akaratán kívül azt, hogy miért nem állunk egy RPG-7-es vetőcsöve mögé.
Németország által adományozott Piranha-3-as páncélozott szállító harcjárműveket vett át a moldovai haderő – számol be közleményben az ország védelmi minisztériuma.
Oroszország Szuhoj Szu–35 nehéz vadászbombázó repülőgépeket ad el Iránnak egy nagyobb katonai megrendelés keretében – írja a Bloomberg.
Felfüggesztették a forgalmat a Földközi-tengert a Fekete-tengerrel összekötő Boszporusz-szorosban, miután az Ukrajnából Törökországba tartó MKK 1 teherhajó megfeneklett hétfőn. A károkról még nem érkezett jelentés, ahogy azt sem tudni, mi okozta a hajó megrekedését – írta meg a Reuters.
Ma is kiadta szokásos, napi jelentését a brit védelmi minisztérium. Ezúttal (ismét) a Kreminna és a Bahmut térségében zajló harcokról értekeznek.
Az amerikai kormány becslései szerint 4000 Wagner-zsoldos elesett és még 10 ezer megsérült a Bahmut és Szoledar körüli harcokban, ezzel a formáció közel 30%-a harcképtelenné vált – írja a Financial Times.
A hétvégén hivatalosan is bejelentette a brit kormány, hogy Challenger 2-es harckocsikat küldenek az ukrán fegyveres erőknek – ezzel Nagy-Britannia lesz az első olyan ország, amely közel egy évvel az Ukrajna ellen indult orosz invázió után modern, nyugati általános harckocsikat (MBT) küld Kijevnek. A Challenger jó harckocsi és számos sajátossággal rendelkezik, amely kiemeli más NATO-tankok közül is, ugyanakkor mindössze 14 darabot kapnak belőle az ukránok, ami figyelve a harckocsik túlélőképességét a modern harctereken, minimális, mindössze szimbolikus segítségnek tekinthető. Nézzük pár fontos tudnivalót a Challenger 2-esről.
Magyarország területére 2023. január 15-én 0 óra és 24 óra között az ukrán-magyar határszakaszon 5097 fő lépett be. A román-magyar határszakaszon belépők közül 6300 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.
A beléptetettek közül a rendőrség 218 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében.
(MTI)
Videót tett közzé az orosz Wagner-csoport, melyben vezérük, Jevgenyij Prigozsin a Szoledár elleni műveleteket vezető parancsnok jelenlétében arról beszél, hogy sikerült elfoglalni a várost.
Hivatalosan is megerősítette a hétvégén Nagy-Britannia vezetése, hogy Challenger 2-es harckocsikat és több tucat önjáró tarackot küldenek Ukrajnának. Dnyipróban rakétatámadás ért egy lakóházat, az incidensnek számos halálos áldozata van. Jevgenyi Prigozsin bejelentkezett a Wagner-csoport által elfoglalt Szoledárból. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború aktualitásaival.
Tegnapi tudósításunkat itt követheti nyomon:
Címlapkép: Diego Herrera Carcedo/Anadolu Agency via Getty Images
Globális szinten 6000 fő elbocsátását jelentették eddig be.
Pont, mint 1967-ben?
Alig mozdul ma reggel.
Lassul az áremelkedés.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Fenyegeti őket a bekerítés réme.
Friss elemzés jött.
Egy szerdai EP állásfoglalás erre szólíthat fel.
Új év, új autópálya matrica. Érdemes észben tartanod, mert a tavalyi matricák érvényessége hamarosan lejár. Ha…
A klímaváltozás léte ma már nem kérdés. Az ember szerepe a folyamatban sem kérdés. Az egyre sűrűbben felmerülő…
Egy kiszámítható, évi fix 5 százalékos kamatú hitel a jelenlegi piaci körülmények között szinte álomszerű lehetőség…
A csőbe ment FTX kriptotőzsde egyik leányvállalatánál megvannak az ügyfélértékek, és februárban el is kezdhetik…
Az RSM Hungary Zrt. adóképviseleti csapata ismét sikerrel képviselte egyik ügyfelét az adóhatósággal szemben. Mind…
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat…
Nagyra nyílt az olló a nyugati és kínai gyerekek "szakmatervezési" trendjei között. Az amerikai és brit kisiskolások…
Némi túlzással, kétféle közgazdaságtan van: a latin betűs és a görög betűs. Azaz, vannak egyfelől azok a szövegek…
Az internetezők szétszedték őket.
Cseles.
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen
Egyebek mellett erről volt szó a Checklist keddi adásában.
Sokan eddig élből elutasították, pedig érdemes átgondolni.
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |