Az értesítés funkció az alábbi böngészőkben érhető el:
Chrome 61+, Firefox 57+, Safari 10.1+
Valami hiba történt a feliratkozás során, az oldal frissítése után kérjük próbálja meg újra a fejlécben található csengő ikonnal.
Ha értesítéseket szeretne, kérjük engedélyezze a böngésző beállításai között, majd az oldal frissítése után kérjük próbálja meg újra a fejlécben található csengő ikonnal.
Magyarországon 913 forint, Horvátországban 556 forint.
Előbb Magyarországon, majd Horvátországban is bevásárolt egy paprikás krumplihoz az ATV Híradó stábja. Pechük volt: abban a baranyai szupermarketben, ahol vásároltak, már nem volt árstopos krumpli, így amit vettek, az nagyjából hetven forintos többletköltséget jelentett kik. Így négy szem krumpliért, két hagymáért és egy 65 százalékos hústartalmú virsliért 913 forintot hagytak ott. Majd Horvátország felé vették az irányt.
Ott viszont mindezért 556 forintot fizettek csupán euróból forintra számítva. Vagyis Magyarországon negyven százalékkal többet fizettek.
Beszámolójuk szerint a horvátokat nem zavarja a magyar bevásárlóturizmus. Horvátországban a mérsékelt árak annak is köszönhetőek, hogy a kormány tavaly 13-ról öt százalékra mérsékelte a friss hús, a hal, a tojás, a gyümölcsök, a zöldségek, az olaj, a zsír és a gyermekélelmiszerek adóját. A horvát kormány emellett 25 százalékról öt százalékra fogta vissza a vetőmag, a műtrágya, a növényvédő szerek, a margarin és a vaj áfakulcsát is.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is figyelmeztetést küldött: a magyar piaci pozíciók akkor maradhatnak meg, ha az árstopokat minél hamarabb kivezetik.
(Címlapképünk Magyarországon készült, illusztráció.)
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Elemzésében a történész azt írja, Németországnak most azon a népen kell segítenie, akiket Sztálin és Hitler is a legdurvábban sanyargatott.
Több pert is elvesztett a Fővárosi Önkormányzat, mert vonakodik átengedni közterületeit hirdetési célokra. Miközben a városvezetés látképi…
További friss állások ›
Az Orbán-kormánynak a svéd elnökség alatt sem lesz könnyű dolga az EU-ban
Próbál megállni a lejtőn a botrányt botrányra halmozó svájci bank, a Credit Suisse
Hogy jut el orosz olaj a szankciók ellenére az Egyesült Államokba?
Ijesztő eredmény, ha valaha volt covidos: kiderült, hogy a vírus mindenhova befészkeli magát a szervezetben
Pulzáló lézerrel térképeztek fel ősi maja városokat, akkor jött a meglepetés
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |