Olvassa a Nemzeti Sportot digitális formában.
Közepesen felhős
Szombati sportműsor: Liverpool–Chelsea és NFL-rájátszás
Szombaton folytatódik az NB I-es csapatok felkészülése, míg Angliában Liverpool–Chelsea rangadót rendeznek. A női kézila…
Sport
rádió
Az első félidőben Zöld-foki-szigetek kifejezetten jól tartotta magát Portugália ellen, de a második játékrészben már nem bírta erővel, és 35–23-as vereséget szenvedett a lengyel, svéd közös rendezésű férfi kézilabda-világbajnokság mieinkkel azonos, II-es középdöntős csoportjának második fordulójában. A másik hatosban Spanyolország is szoros első játékrész után 31–26-ra győzött Szlovénia ellen, ezzel biztosította negyeddöntős szereplését.
Zöld-foki-szigetek alaposan megnehezítette a magyar válogatottat is legyőző Portugália dolgát az első félidőben, s bár az európai csapat többször ellépett három góllal is, az afrikaiak nem akartak leszakadni és egyenlítettek is. A szünetben „csak” 14–12-re vezetett Paulo Pereira együttese, de a második félidőben kijött a két csapat közti különbség, s a ritmust váltó, Antonio Areia vezette Portugália végül simán nyert 35–23–ra.
A portugálok szegedi játékosa, Miguel Martins két lövéssel próbálkozott, gólt nem szerzett.
A másik középdöntős csoportban Spanyolország jól kezdett és hamar ellépett négy góllal is Szlovénia ellen (2–6), de Dean Bombacék ezután elkapták a fonalat és 14–13-ra fordítottak. A félidei 15–15-ös döntetlent követően azonban a spanyolok 19–19 után elhúztak és jó hajrájuknak köszönhetően végül 31–26-ra győztek, ezzel biztossá tették továbbjutásukat a negyeddöntőbe.
A szlovén kapuson, Urban Lesjakon azonban nem múlt csapata sikere, az első félidőben ugyanis egy támadáson belül háromszor is védte a spanyol lövéseket!
A triple save from Urban Lesjak — one of those plays you might forever remember #POLSWE2023 #sticktogether @rzs_si pic.twitter.com/I902kzbaqS
Spain tighten up their defence and suddenly Slovenia looked off the pace
Now in the quarter-finals. Do you see @RFEBalonmano on the podium in #POLSWE2023? pic.twitter.com/Z7UngdDVMJ
A szlovénoknál a szegediek közül Dean Bombac és a kisebb sérüléséből visszatérő Borut Mackovsek is három gólt szerzett, míg a védekezőspecialista Matej Gaber 30 percet töltött a pályán és egyszer volt eredményes. A korábbi veszprémi Blaz Blagotinsek egyszer volt eredményes, míg a spanyol kapuban a jelenleg is a bakonyiakat erősítő Rodrigo Corrales csupán egy percet töltött a pályán.
A 25–32. helyért zajló Elnök-kupa második fordulójában a csoportkörben is ígéretes teljesítményt nyújtó Chile simán, 34–24-re győzte le Uruguayt.
KÉZILABDA
FÉRFI VILÁGBAJNOKSÁG
KÖZÉPDÖNTŐ, 2. FORDULÓ
I. CSOPORT (Krakkó)
Szlovénia–Spanyolország 26–31 (15–15)
Legjobb dobók: Dolenec 7, Janc 5, ill. Odriozola 6, D. Dujshebaev 5
II. CSOPORT (Göteborg)
Zöld-foki-szigetek–Portugália 23–35 (12–14)
Ld: Pina 6, Semedo, Fortes 3-3, ill. Areia 9, Iturriza 5
A 25–32. HELYÉRT, 2. FORDULÓ
I. CSOPORT (Plock)
Chile–Uruguay 34–24 (17–13)
Ld: Feuchtmann 6, Ahumada 5, ill. Rubbo, De Agrela 4-4
KÉSŐBB
I. CSOPORT (Krakkó)
18.00: Irán–Franciaország
20.30: Montenegró–Lengyelország
II. CSOPORT (Göteborg)
18.00: Brazília–Magyarország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
20.30: Izland–Svédország (Tv: M4 Sport)
A 25–32. HELYÉRT, 2. FORDULÓ
I. CSOPORT (Plock)
18.00: Szaúd-Arábia–Dél-Korea
Kézilabda nemzetisport.hu
NS-VÉLEMÉNY. Jobb szeretek felhőtlenül örülni, mint megkönnyebbülten felsóhajtani.
Kézilabda nemzetisport.hu
Még egy magyar és két svéd siker, és továbbjut a férfi kéziválogatott, ráadásul szerepelhet az olimpiai selejtezőtornán.
Kézilabda nemzetisport.hu
Kézilabda nemzetisport.hu
Kézilabda nemzetisport.hu
A remekül játszó házigazda 37–28-ra nyert ellenünk a férfi kézilabda-világbajnokság középdöntőjében.
Nem akarsz lemaradni az NSO cikkeiről?
Add meg a neved és az e-mail címed, és mi naponta elküldjük neked a legjobb írásokat!
Bezárás
22:10 – Férfi kézi-vb: a svédek Izland legyőzésével negyeddöntősök, él a remény a mieinknek
20:50 – Férfi kézi-vb: „Mikler ziccert védett, akkor dőlt el a meccs”
20:21 – Férfi kézi vb: szalagszakadással védett Mikler a brazilok ellen
19:57 – Női kézi NB I: békéscsabai győzelemmel mutatkozott be az Érd új edzője
19:45 – Férfi kézi-vb: megsérült a játékvezető, Karabatic nélkül is simán nyertek a franciák
19:35 – Férfi kézi-vb: megvan az első középdöntős magyar siker
17:09 – Férfi kézi-vb: a portugálok a szünet után állva hagyták a Zöld-foki-szigeteket
17:08 – Férfi kézi: Bánhidi Bence 29. a világ legjobbjainak listáján
15:05 – Férfi kézi-vb: bizarr jelenet, harapásért villant a kék lap!
10:31 – Női kézi: Győri-Lukács Viktória több okból is maradni szeretett volna Győrben
09:08 – Férfi kézi-vb: cseréltek a mieink a brazilok elleni meccs előtt
06:59 – Férfi kézi-vb: több hiba és pontvesztés már nem fér bele
22:12 – Férfi kézi-vb: nagy fordulat a norvégok meccsén, óriási csata a dán–horváton
19:33 – Férfi kézi-vb: a németek óriási verést mértek Argentínára
18:23 – Férfi kézi-vb: a szakmai igazgató szerint a stabilitás a legfontosabb
Részletes program és a magyar válogatott útja – az olimpiai kvalifikációs vb adatbankja.
Kézilabda Vb: Tudta-e?
A 25 éves irányító az idei vb-n minden eddiginél nagyobb szerepet kaphat a válogatottban.
Hazai és nemzetközi bajnokok, válogatott világesemények, kapitányok – kézilabdamúlt.
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |