A manchesteri alakulat csütörtök este kétgólos hátrányból megfordítva végül 4–2-re legyőzte a Tottenham Hotspurt, így fontos rangadót húzott be a bajnoki versenyfutás közepette.
Hiába azonban a siker, Pep Guardiola, a Manchester City trénere egyáltalán nem volt boldog – a katalán szakember a mérkőúzés utáni sajtótájékoztatón kis túlzással mindenkit kiosztott, akit csak lehetett.
„Nem tagadom, örülök neki, hogy nyertünk, de nagyon messze vagyunk attól a csapattól, ami korábban voltunk. Nem a játék szempontjából mondom ezt, mert egyáltalán nem teljesítettünk rosszul az első félidőben. Ám rengeteg dolog van, amiben javulnunk kell, amikben nagyon messze vagyunk a korábbi arcunktól. Rico Lewist négyszer faultolták, a játékvezető egyszer sem adott sárga lapot az elkövetőnek. Senki sem védi őt, csak mert fiatal. Az első és a második gólt mi ajándékoztuk oda az ellenfélnek, ami nevetséges. Rövidpasszos felfogást erőltetünk, mert a menedzser ezt kérte, ez a játékos dolga, de az akaratból, a küzdőszellemből semmi sincs meg. Most szerencsénk volt, de ha nem változtatunk, előbb-utóbb pontokat hullajtunk” – mondta el Guardiola a Sky Sportsnak, majd azért odaszúrt a rajongóknak is, miután a fanatikusok a szünetben kifütyülték a gárdát.
„Nincs meg az első perctől kezdve a szükséges bátorság, tűz és szenvedély. Ugyanez a helyzet a szurkolókkal is, a mi szurkolóinkkal. Az első félidőben néma csendben voltak. Egyébként jól játszottunk és nem azért veszítettük el a félidőt, mert rosszak lettünk volna. Azért fütyültek, mert hátrányban voltunk. De lehet, hogy náluk is ugyanaz a helyzet, mint a csapatnál: öt év alatt négyszer nyert a klub Premier League-et, ami után már túl sokat várnak. Kialudt bennük és bennünk is a tűz, mert ha ez nem így lenne, nem kapnánk ilyen gólokat. Szükségünk van a drukkereinkre. Ma szerencsénk volt, de holnap már nem lesz.”
A vezetőedző hozzátette, az Arsenalnál van a mentális előny.
„Muszáj összeszednünk magunkat, de nyugodtak vagyunk. Viszont az angol bajnokság nem fog ránk várni, megvan az ellenfelünk az Arsenal személyében, a tűz pedig bennük ott van. Két évtizede nem nyertek PL-t, a játékosok tudják, történelmet írhatnak egy bajnoki címmel. Náluk csupán Olekszandr Zincsenko és Gabriel Jesus van, aki tudja, milyen érzés bajnoknak lenni, míg mi ugye ötből négyszer diadalmaskodtunk. Ők »éhesebbek«. Látni akarom a szenvedélyt a játékosaimban, hogy úgy menjenek bele minden szituációba, mintha az lenne az utolsó. Túlságosan is elkényelmesedett a stadion, mindenki jól elvan, nyerünk, jók vagyunk. Már októberre vagy novemberre meg kellene nyernünk a bajnokságot, tudják…”
Guardiola szerint mindenkinek változtatnia kell a Manchester Cityvel szembeni gondolkodásmódján.
„Már senki sem mondhatja, hogy mi vagyunk a legtöbbet költekező klub, mert az elmúlt öt évben a nettó kiadást tekintve Angliában is csak ötödikek vagy hatodikok vagyunk, Európában meg a top12 környékén vagyunk. Úgyhogy már nem mutogathatnak ezzel ránk. Mindenkinek változtatnia kell ezen a gondolkodásán, nekünk pedig újra meg kell találnunk önmagunkat. Változás nélkül nem fogunk semmit sem bezsebelni. Az elmúlt években többször is mondtam, az sem izgat, ha semmit sem nyerünk, nekem látnom kell a csapatomban, hogy továbbra is kellő szenvedéllyel küzd és harcol.”
Premier League, 7. fordulóból elhalasztott mérkőzés
Manchester City – Tottenham Hotspur 4–2 (2–2)
A tabella
1. Arsenal 18 42-14 47 pont
2. Manchester City 19 50-20 42
3. Manchester United 19 30-22 39
4. Newcastle United 19 33-11 38
5. Tottenham Hotspur 20 39-31 33
6. Fulham 20 32-29 31
7. Brighton 18 35-25 30
8. Brentford 19 32-28 29
9. Liverpool 18 34-25 28
10. Chelsea 19 22-21 28
11. Aston Villa 19 22-27 25
12. Crystal Palace 19 18-27 23
13. Nottingham Forest 19 15-34 20
14. Leicester City 19 26-33 17
Leeds United 18 26-33 17
16. Wolverhampton Wanderers 19 12-27 17
17. Bournemouth 19 18-41 16
18. West Ham United 19 15-25 15
19. Everton 19 15-26 15
20. Southampton 19 17-34 15
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |