Olvassa a Nemzeti Sportot digitális formában.
Közepesen felhős
Vasárnapi sportműsor: a 7. helyért játszik a magyar válogatott a férfi kézi-vb-n
Vasárnap a férfi kézilabda-világbajnokság döntőjét Dánia és Franciaország vívja egymással. A 7. helyért a magyar válogat…
Sport
rádió
Az Európai Kézilabda-szövetség végrehajtó bizottsága fontos döntést hozott a férfi-világbajnokság záró hétvégéjén megtartott stockholmi kihelyezett ülésén. A testület zöld utat adott annak a módosításnak, hogy a jövőben az edzők is kérhessék a videobíró segítségét az EHF égisze alá tartozó mérkőzéseken.
A koncepció szerint az edzők meccsenként egy alkalommal kérhetnék a videobíró alkalmazását, ekkor a játékvezetők visszanézik a vitatott jelenetet, és vagy helybenhagyják a döntésüket, vagy megváltoztatják azt. Természetesen csak olyan mérkőzéseken van erre lehetőség, ahol engedélyezett a videobíró használata és a szükséges technika rendelkezésre áll.
A zöld jelzést követően a játékvezetői és a versenybizottság február 23–24-i ülésén foglalkozik a módosítással, majd a végleges döntést megint csak a végrehajtó bizottság hozza meg a bevezetésről március közepén.
Ha minden a tervek szerint alakul, akkor először a női Bajnokok Ligája június eleji, budapesti négyes döntőjén debütálhat az edzői challenge, majd a férfi BL kölni final fourján is használhatják.
Az EHF arról is határozott, hogy a játékvezetők munkájának értékelését a jövőben egy televíziós megfigyelő is segíti, aki a bírók jelenlétét és a felvételeken nem látható jeleneteket is közelről monitorozni fogja.
A testület foglalkozott a 2024-es női Európa-bajnoksággal is. Mint ismert, a magyar szövetség felvetette, hogy részben vagy teljes egészében kiszállna az Ausztriával és Svájccal közös rendezésből. Az EHF arra kéri a három érintett szövetséget, hogy minél hamarabb üljenek össze, és egyeztessenek a várható változás(ok)ról.
Kézilabda nemzetisport.hu
Az Európa-bajnoki címvédő, társházigazda svéd válogatott lemaradt a dobogóról.
Kézilabda nemzetisport.hu
Chema Rodríguez együttese nagy hajrával egyenlített a rendes játékidőben, de végül nem lett meg a győzelem.
Kézilabda nemzetisport.hu
ALAPVONAL. Ha aztán e traumákat feldolgozzuk, ha a leginkább érintettek megfogadják, hogy ilyet többé soha, akkor vegyünk egy nagy levegőt, emeljük fel a fejünket, és rögzítsük: hé, megint ott vagyunk a vb-n a világ nyolc legjobbja között!
Kézilabda nemzetisport.hu
A hatszoros világbajnok ellenfele Dánia lesz a vasárnap esti fináléban.
Kézilabda nemzetisport.hu
A második félidőben már öt góllal is mentek a dánok, a spanyolok mégis izgalmassá tették a végét.
Nem akarsz lemaradni az NSO cikkeiről?
Add meg a neved és az e-mail címed, és mi naponta elküldjük neked a legjobb írásokat!
Bezárás
20:55 – Férfi kézi-vb: Franciaország–Dánia döntő élőben az NSO-n!
20:02 – Női kézi NB I: megingott, de legyőzte a Kisvárdát a DVSC
19:48 – Férfi kézi-vb: Spanyolország szerezte meg a bronzérmet
18:36 – Férfi kézi-vb: Büszkék lehetünk, ott vagyunk az olimpiai selejtezőben – Chema Rodríguez
18:19 – Férfi kézi-vb: A végsőkig küzdöttünk, ez az igazi arcunk – Bánhidi
17:36 – Férfi kézi-vb: értékelje a magyar játékosok teljesítményét!
17:34 – Férfi kézi-vb: kikaptunk Egyiptomtól, a 8. helyen zártunk
14:34 – Férfi kézi-vb: a németek visszavágtak a norvégoknak a helyosztón
12:40 – Női kézi: „Ez nem az, amire az idény elején gondoltunk” – a Győr ügyvezetője
11:16 – Kézilabda: az EHF zöld utat adott – Budapesten már az edzők is kérhetnék a videobírót
07:54 – Férfi kézi-vb: Szeretnénk jó érzésekkel befejezni a világbajnokságot – Chema Rodríguez
19:51 – Férfi kézilabda MK: a Csurgó és a Dabas negyeddöntős
19:47 – Női kézi NB I: Győri-Lukács remekelt a Győrben az MTK ellen
18:38 – Női kézi NB I: 552 nap után Kovacsics Anikó újra pályára lépett
17:16 – Női kézi: az MTK-hoz távozik a DKKA házi gólkirálya
Részletes program és a magyar válogatott útja – az olimpiai kvalifikációs vb adatbankja.
Kézilabda Vb: Tudta-e?
INTERJÚ. Sandra Toft szeret belemászni az ellenfelei fejébe • A győri fizikai teszt eredményével magát is meglepte.
Hazai és nemzetközi bajnokok, válogatott világesemények, kapitányok – kézilabdamúlt.
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |