Az értesítés funkció az alábbi böngészőkben érhető el:
Chrome 61+, Firefox 57+, Safari 10.1+
Valami hiba történt a feliratkozás során, az oldal frissítése után kérjük próbálja meg újra a fejlécben található csengő ikonnal.
Ha értesítéseket szeretne, kérjük engedélyezze a böngésző beállításai között, majd az oldal frissítése után kérjük próbálja meg újra a fejlécben található csengő ikonnal.
Hatalmas ütemben csökkent a háztartások fogyasztása, közben pedig egyre olcsóbb a gáz és a műtrágya is – a szakértő pedig optimista ezeket a jeleket látva.
„Csökken a gáz ára és olcsóbb lett a műtrágya is” – értékelte a jelenlegi gazdasági helyzetet az ATV Híradójának kérdésére Bige László, az ország legnagyobb műtrágya gyárának tulajdonosa. Bige azt mondta, gyára tavaly október óta a csúcson termel, termékeiket pedig el is tudják adni szerte Európában.
A műtrágyaárakat a gáz ára, az élelmiszerárakat a műtrágya ára húzta magával, azonban ennek lassan vége lehet az elemzők szerint. Raskó György agrárközgazdász szerint a vágtató élelmiszerinfláció megáll, sőt, ez már csak hetek kérdése, ugyanis a rendkívüli árak miatt visszaesett a kereslet is.
„Egyre több jelzés jön, hogy az élelmiszer eladások volumene nagyon drasztikusan csökkent januárban, a magyar tulajdonoknál ez a csökkenés húsz százalék fölött van, ami óriási visszaesés” – magyarázta Raskó – „ennél nagyobb inflációfékező eszköz nincsen”. A szakember szerint a mostani árak is csökkenni fognak, április-május környékén, a tejtermékek árai például 15-20 százalékot is eshetnek.
Matolcsyék megmutatták: így növelik az árstopok az inflációt Magyarországon
Az amúgy is hitelességi válsággal küszködő, és annak árát fizető magyar gazdaságpolitikának már csak az hiányzott, hogy a kormánymédia páros lábbal szálljon bele a jegybankelnökbe csak azért, mert – amúgy megalapozottan – kritizálni merte a kormányt. Igazából az a csoda, hogy Matolcsy eddig megúszta, ennél kevesebbért tinédzser lányokat leribancoztak.
Az amúgy is hitelességi válsággal küszködő, és annak árát fizető magyar gazdaságpolitikának már csak az hiányzott, hogy a kormánymédia páros lábbal szálljon bele a jegybankelnökbe csak azért, mert – amúgy megalapozottan – kritizálni merte a kormányt. Igazából az a csoda, hogy Matolcsy eddig megúszta, ennél kevesebbért tinédzser lányokat leribancoztak.
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel: öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Parti Nagy Lajosnak most…
Ön már rendelt az Aliexpressről? Ha nem, a Duma Aktuál humoristái Litkai Gergely vezetésével most elkalauzolják ebbe a zavarbaejtő…
További friss állások ›
Az elmúlt évtized legvéresebb terrortámadásának hét halálos áldozata van már Izraelben
Megmutatjuk, hogyan próbálhatja ki a HTC metaverzumát mindenféle spéci szemüveg nélkül
Több száz négyzetméteren lángolt, végül teljesen leégett egy budapesti uszoda tetőszerkezete
Magyar gengszter végezhetett 32 évvel ezelőtt két müncheni autókereskedővel
Ilyen egy 80 ezres, béremelést követelő tanártüntetés – Portugáliában, ahol egy pedagógus 1100-2000 eurót keres
A független országgyűlési képviselő nyomozati dokumentumokra hivatkozva állítja: Varga Judit találkozott Schadl Györggyel és a végrehajtói praxisok pénzért történő adás-vételéről egyeztetett vele.
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |