Miért dühít valakit az, ha más nem akar gyereket? – Telex

Menü
Kereső
2023. január 29. – 10:03
Másolás
1909
Miközben a tudatosan gyermektelenek száma egyre nő, Európában egyedülálló módon Magyarországon esett vissza a döntés elfogadottsága. Miért dühít valakit az, ha más nem akar gyereket? Magánügy vagy társadalmi ügy a gyerekvállalás? Kell-e félni a tudatos gyermektelenek forradalmától? Veszélyeztetik-e az össznépi társadalmat a gyereket nem vállalók, és mi lesz a nyugdíjrendszerrel? Szociológust és pszichológust kérdeztünk a témáról a Telex nemrég bemutatott, Tudatosan gyermektelenek című dokumentumfilmje és az arra adott reakciók nyomán.
A népesedés témája, ha nem is átláthatatlan, de nehezen kibogozható ellentmondások halmaza:
Ebben a cikkben azt vizsgáljuk, hogyan változott a gyermektelenek aránya és megítélése a magyar társadalomban az elmúlt években; hogy kell-e trauma a tudatos gyermektelenséghez; és hogy miért kéne már most közösen megoldást találni az idősek gondozására.
Szalma Ivett családszociológus, a téma egyik meghatározó magyarországi kutatója, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Reprodukciós Döntéseket Vizsgáló Lendület-kutatócsoportjának vezetője ma már kétgyerekes anyuka, személyes okokból kezdett a gyermektelenséggel foglalkozni. „2008 körül pont azért kezdtem vizsgálni ezt a kérdést, mert akkor én is a húszas éveim végén voltam, párkapcsolat nélkül, és aggódtam amiatt, hogy nem lesz gyerekem. Később is a témában maradtam, mert továbbra is izgalmasnak tartom a reprodukcióval kapcsolatos döntések vizsgálatát.”

Szalma Ivett azt mondja, kutatásai kezdetén szinte mérhetetlen volt azok száma, akik tudatosan nem akartak gyereket. „Volt nagyjából 10 százalék gyermek nélküli, és mondjuk 1-2 százalék, aki tudatosan nem akart gyermeket. Azóta mind a két csoport jelentősen növekedett, a gyermektelenség a vizsgálatok szerint általánosan megugrott, sokkal magasabb lett, most 18 százalék. Mindezek ellenére a gyermektelenek aránya egyáltalán nem kiugróan magas Magyarországon. Sokkal magasabb ez az arány a német ajkú társadalmakban, illetve például Olaszországban. Nálunk inkább azok száma nő, akik egy gyermeket választanak. Ami magyarázható azzal, hogy
az a társadalmi norma domináns, hogy kell egy gyerek a boldogsághoz, a teljes élethez. Ugye egy gyerekkel is le lehet ezt tudni, ehhez nem kell kettőt vállalni.”
A szociológus szerint a tudatosan gyermektelenek száma azóta sem ütötte át azt a határt, hogy külön vizsgálni kellene a csoportot. „Mégis fontos ezt a témát kutatni a növekvő tendencia miatt, hiszen előreláthatólag a jövőben is nőni fog a gyermektelenek aránya, ezen belül azoké is, akik tudatosan nem vállalnak gyereket. Őket pedig gyakran bélyegzik nem normálisnak, megkérdőjelezik a döntéseiket” – mondja Szalma Ivett.
Ezzel a jelenséggel pedig egyre többen találkoznak, még akkor is, hogyha lesz gyerekük, hiszen kitolódott az első gyermekvállalás ideje is. „A kilencvenes években még a 20-as évek elején született az első gyerek, ez jóval későbbre tolódott mára – mondja a szociológus. – A gyermekvállalás átlagos életkora a nőknél 30, a férfiaknál 34 év felett van. Mostanra nagyon megnőtt a 40 fölött első gyermeküket vállalók száma is, nagyjából hétszeresére nőtt az arányuk 1990 és 2020 között. Persze a számuk még így sem magas, de ez a növekedés azért figyelemreméltó.”
Akinek tehát később igen, de a harmincas évei elején még nem lesz gyereke, az is szembesülhet a gyerektelenekkel szembeni előítéletekkel. Hogy ez milyen mértékű, az az adott országtól is függ.
A népesedési adatok változásaival párhuzamosan a legtöbb országban kimutatható, hogy a társadalom elfogadóbbá vált a tudatos gyermektelenséggel szemben. Arra a kérdésre, hogy Mennyire ellenzi vagy helyesli, ha egy nő úgy dönt, hogy nem akar gyereket vállalni?, illetve Mennyire ellenzi vagy helyesli, ha egy férfi úgy dönt, hogy nem akar gyereket vállalni? 2006 és 2018 között szinte minden országban megnőtt a helyeslők aránya. Ez alól kivétel Magyarország, ahol ebben az időszakban némileg stagnált vagy csökkent a helyeslők aránya, méghozzá egy egyébként is alacsony szintről. Azaz miközben a tudatosan gyermektelenek száma itthon is nő, Európában egyedülálló módon nálunk esett vissza ennek a döntésnek az elfogadottsága. Ennek okai pedig épp a magánügy-közügy közti határvonal eltűnésében keresendők.
„Nemrég jelent meg az aktuális Társadalmi riport, abban Máté-Tóth András és Rosta Gergely anyaga, melyben a vallásosságot vizsgálták 1991 és 2022 között – magyarázza a szociológus. – Ők azt találták, hogy bár egyéni szinten csökken vagy stagnál a vallásosság, a társadalmi dimenziója erősödik, azaz létezik egy politikai vallásosság. Takács Judittal közösen írtunk egy cikket a melegekkel és a leszbikusokkal kapcsolatos attitűdök változásáról, és körülbelül ugyanezt fogalmazzuk meg.
A nyugat-európai társadalmakban a homoszexualitás a magánügy dimenziója felé terelődik, de nálunk a politikai elit ezt a témát közügyként tematizálja. Pont ugyanez történik a gyermekvállalás, nem vállalás kérdésével is.
Bár a téma egyéni szinten – és ez már nálunk is igaz – egyre inkább a magánszférába tartozik, van egy közéleti diskurzus erről, és ezen a szinten azt üzenik nekünk, hogy nincs rendben, ha nem vállalunk gyereket, és ezt a politika is minden pillanatban az arcunkba nyomja. Azt sugallják, állítják, hogy a te döntéseden múlik a magyarság túlélése, miközben azért a gyermek(nem)vállalás kérdése nagyon személyes szinten dől el. Az interjús vizsgálataink során erről anélkül is beszélnek az alanyaink, hogy rákérdeznénk. Sokakat nagyon zavar, hogy ez a téma ennyire része a politikának, azt gondolják, hogy a nők méhét birtokolni akarják, és ez azokat is felháborítja, akik végül vállaltak gyereket.”

„Ráadásul nálunk a családpolitikai intézkedések nagyon invazívak – folytatja Szalma Ivett. – Persze minden európai ország arra törekszik, hogy minél több gyerek szülessen, de általában azok a sikeresek, ahol kevésbé invazívak ezek a beavatkozások. Az északi országokban főként azt segítik elő, hogy össze tudd hangolni a munkavállalásodat meg a magánéletedet. Nálunk sokkal jobban beavatkoznak ezekben a döntésekbe azáltal, hogy pénzzel ösztönzik a gyermekvállalást, mégpedig úgy, hogy előírják, mikor (életkori szerinti támogatások), milyen családokban (házasságban élők preferálása, meleg párok kizárása) és hány gyereket vállalj.”
A másik szembetűnő jelenség, hogy a kérdezettek általában inkább helyeslik azt, ha egy nő nem vállal gyermeket, mint ha egy férfi nem vállal. Különösen igaz ez azokban az országokban, ahol a nemek közötti egyenlőség nagyobb mértékű, mint például Svédország és Finnország. Ez Dániára, Hollandiára és Norvégiára is igaz, bár itt nem annyira szembetűnő, mivel mindkét nemmel kapcsolatban nagyon magas a helyeslők aránya.
„Szerintem a legtöbben azt feltételezik, hogy ha egy nő nem akar gyereket vállalni, akkor azt jobban elítélik, mint ha egy férfi – mondja a szociológus. – És valóban, más dimenzióban vizsgálva ezt a kettős mércét, főként a különböző szexuális viselkedéssel kapcsolatban, szinte mindig a nőket ítélik el jobban a nem normakövető viselkedésért. A családról szóló kérdéseknél már más a helyzet, úgy tűnik, itt a nők a nyertesek:
mind a válásnál, mind a tudatos gyermektelenség esetében a férfiakat ítéli el jobban a társadalom.”
A kutatóknak az a hipotézisük, hogy mindennek egyszerűen az az oka, hogy a nőknek egyszerűen nagyobb teher a gyerekvállalás. „Nekik ez nagyobb költséggel jár: kivonulnak a munkaerőpiacról, maga a terhesség is a nők testét, karrierjét érinti. A társadalom emiatt jobban megérti, hogy ezeket a költségeket valaki nem akarja fölvállalni, míg férfiaknál nincsenek ilyen költségek.”
Szalma Ivett megemlíti, hogy az interjús kutatások ellentmondanak a fenti eredményeknek: „Ott a gyermektelen nők arról számolnak be, hogy őket több kritika éri, mint ahogy erről a férfiak beszámolnak. Ebben a témában kiemelten fontos, hogyan tesszük fel a kérdést, hogyan végezzük a méréseket. Más kutatásokból tudjuk, hogy ha azt a kérdést teszik fel, hogy: Egy nőnek szüksége van gyerekre ahhoz, hogy teljes életet éljen?, illetve hogy Egy férfinak szüksége van a gyerekre ahhoz, hogy teljes életet éljen?, már kissé más adatokat kapunk, mint az elsőként említett kutatásban. Ebben az esetben Magyarországon a megkérdezettek 86 százaléka értett egyet azzal, hogy egy nőnek és 70 százaléka azzal, hogy egy férfinak szüksége van gyermekre ahhoz, hogy boldog legyen (2008-ban az European Value Study adatbázison). Ezek az arányok nagyon különböznek Európa-szerte, például Hollandiában 5 százalék, Svédországban 9 százalék ért csak egyet a férfiakra vonatkozóan és 7, illetve 8 százalék a nőkre vonatkozóan az állítással.”
Persze már önmagában az is nagyon érdekes kérdés, kit nevezünk tudatosan gyermektelennek és kit nem. „A kutatások miatt felvett személyes interjúk során számos történettel találkozom. Van, aki szeretne szabadulni a gyermekgondozás terhétől, olyan is akad, aki a párkapcsolat jó minőségét félti – mondja Szalma Ivett a kutatásait alapul véve. – Sokszor előfordul, hogy nem egyeznek meg a párok, tehát, hogy csak az egyik szeretne gyereket, és akkor úgy döntenek, hogy inkább ne legyen. Volt olyan interjúalanyom, aki valamilyen betegséggel küzdött, ő meg is fogalmazta, hogy a betegsége a gyereke, neki azt kell nevelnie, egyeseknél a traumatikus gyerekkor volt az indok, gyakori a felmenők alkoholizmusa is. Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy ez tudatos vagy nem tudatos döntés?
Akárcsak akkor, amikor a gyermektelenségben a párkapcsolat hiánya az elsődleges. A magyar társadalomban eleve van egy nagyon erős elvárás arra vonatkozóan, hogy hetero párkapcsolatban kell gyermeket vállalni. Sokan félnek, hogy egyedülálló szülőként majd megbélyegzik őket. Van, akinek ha lett volna párkapcsolata, akkor akart volna gyereket, csak ebben a normatív környezetben élt, és úgy érezte, hogy egyedüliként nincs joga vagy lehetősége ahhoz, hogy gyereket vállaljon.”
Szalma Ivett nemrég végzett kutatást kifejezetten arról is, hogy a fiatal felnőtteknél mennyire játszik szerepet a klímaváltozással kapcsolatos aggodalom a reprodukcióval összefüggő döntésekben. „Az derült ki, hogy a pronatalizmus az erről való gondolkodást is átszövi. Az angolszász kutatásokban azt látjuk, hogy sokféle kimenetele lehet a környezetvédelmi felelősségvállalásnak, de itthon még azok is, akik dilemmáznak arról, hogy egy ilyen világban érdemes-e gyereket szülni, végül arra jutnak, hogy a válasz: igen. Tényleg egy nagyon szűk kisebbség van, aki a túlnépesedés és/vagy a klímaváltozás miatt esetleg kevesebb gyereket akar vállalni. Volt, aki az örökbefogadást említette, de a többség szerint nem a gyerekek száma fontos, hanem az, hogy hogyan neveljük, és bíznak a jövő generációjában, hogy ők majd valahogy megoldják ezt a kérdést.”
„Rengeteg előítélet, sőt támadás éri a gyermekteleneket, épp ezért vállalják fel sokan nehezen ezt a döntést – mondja Pál Mónika pszichológus, aki maga is tudatos gyermektelennek vallja magát. – Van egy saját érdeklődésem is a téma iránt, van benne tapasztalatom, és a klienseim között is vannak tudatos gyermektelenek, de természetesen nem csak gyermektelenekkel foglalkozom."
Szerinte több összetevője van annak, hogy a gyermektelenség felvállalása miért tabutéma még mindig. "Egyrészt ott vannak a gazdasági indokok, például hogy nem lesz majd nyugdíjuk az embereknek, hogy elöregedik a társadalom. És persze fontosak a pszichológiai indokok is, ide tartozik a hagyományos nemi szerepeknek való megfelelés. Sokan azt érzik, hogy mindenképp igazodniuk kell a szerepelvárásokhoz. Mindezt félelem is táplálja: mi fog történni, ha alapvető dolgokban változik a társadalom, miközben sokan azt tartják biztonságosnak, ahogy eddig éltek.

Általános jelenség, hogy az emberek szeretnek beleszólni a másik ember életébe. Emögött egyrészt van egy normakövetés-ellenőrzés, tehát hogy mindenkinek egy kijelölt utat kell követnie, és aki nem ezt teszi, azzal valami baj van. Aki pedig normaszegő – bármiben –, azt elítélik, gyakran kitaszítják az emberek. Ahogy már említettem, e mögött általában félelmek rejtőznek. Elképzelhető, hogy sok gyerekes attól tart, hogy ha más nem vállal gyereket, akkor megkérdőjeleződik az ő identitása. Én vajon jól csináltam-e? Oké vagyok-e? Számos más indok is lehet még a mögött, ha valaki bele akar szólni mások életébe vagy irányítani akar másokat. Azt gondolom, hogy a saját problémákkal gyakran sokkal nehezebb foglalkozni, mint a másikra mutogatni; az ilyen viselkedésben benne van tehát egyfajta hárítás is. De ez nem magyar sajátosság, az emberek mások életéről nagyon gyorsan mondanak ítéletet."
Bátki Anna klinikai szakpszichológus, pár- és családterapeuta, a Családhatározó című kötet egyik szerkesztője inkább a téma másik oldalával találkozik: ”Elsősorban örökbefogadással és nehezített gyerekvállalással foglalkozom, vagy olyan párokkal, akiknek nehezített a termékenység." Ő azt mondja, a gyerektelenekkel szembeni elutasításnak vannak olyan részei, amelyek magyar sajátosságokból fakadnak. ”A magyar társadalom nagyon gyerekközpontúnak tekinthető abban az értelemben, hogy nagy részének fontos a gyermekvállalás. De a világon mindenhol igaz, hogy egyszerre van jelen a pronatalista ideológia és az egyén szabad döntését hangsúlyozó szemlélet. Az előbbihez tartozik a gyermektelen életforma kritizálása, merthogy sokan ahhoz a túlzott individualizálódást kötik, de az elöregedő társadalom vagy akár a nyugdíjrendszer összeomlása miatti aggódás is megjelenhet ebben. Ezzel ellentétben megjelent a gyerektelenség azon megközelítése, ami sokkal inkább hangsúlyozza az egyén szabad döntéshez való jogát. A nyugati országokban sokkal elfogadottabbá válik ez a fajta életmód, ami összefügg azzal, hogy sokkal inkább az egyéni szabad döntést támogatják."
Létezik egy olyan érv is a tudatos gyermektelenek ellen, hogy önzőek, csak a karrierjükkel törődnek. ”Pedig általában akik nyilatkoznak erről, nem feltétlenül mondják azt, hogy a karrierjük fontosabb, inkább szeretnének egy nyugodtabb életet, kevesebb ilyenfajta felelősséget – mondja már Pál Mónika. – És felbukkan egy olyan érvelés is, ami szerint biztosan olyan súlyos traumák érték az illetőt, hogy azok miatt nem akar gyereket vállalni. Ez azért nem valós érv, mert az emberek egy része nagyon traumatizált, mégis vállal gyereket, nem itt látom a törésvonalat."
Mind Pál Mónika, mind Bátki Anna állítja, hogy a 21. században már sokkal kevésbé beszélhetünk az embereknél egyértelműen ösztönös viselkedésekről. ”Alapvetően is nagyon nehéz megmondani, hogy mi az, ami bennünk van születésünktől fogva, hiszen a társadalmi hatások már az anyaméhben érnek minket – mondja Pál Mónika. – Nehéz ezt vizsgálni is, hiszen nem tudunk elérni olyan steril környezetet, hogy valakit semmilyen hatás ne érjen."
Bátki Anna szerint szintén igaz, hogy sok minden írja felül az ösztönös viselkedést: a tanulás, a kulturális szokások, a szociokulturális meghatározottságok, szinte nincs is olyan terület, amiről egyértelműen azt mondjuk, hogy ösztönösen meghatározott. "Ha a 21. századi embereket vizsgáljuk, akkor az ösztönösségnek vagy az evolúciós meghatározottságnak sokkal kevesebb jelentősége van. Ennél sokkal komplexebb és összetettebb az emberek viselkedése, pláne az olyan bonyolult döntéseknél, mint a gyerekvállalás. Gondoljunk csak bele, már a fogamzásgátlás megjelenése előtt is jellemző volt, hogy az emberek szerették volna különböző módszerekkel megakadályozni a teherbeesést, tehát nem ilyen egyértelmű, hogy mindenki ösztönösen gyereket akart.”
A mostani tudományos, kulturális és szociokulturális változásokkal párhuzamosan egyre inkább előtérbe kerül, hogy az érintettek egyéni preferenciái nagyon meghatározzák azt, hogy hogyan szeretnének élni, és valóban, nagyon sokféle életmód lehetséges – teszi hozzá Bátki Anna. „A korábbi évszázadokban sokkal inkább meghatározott volt, hogy mit tekintettek családnak. De nincsen egy normális, csak sokféle normális van. Nincsen egy meghatározott módja annak, hogy hogyan éljünk párkapcsolatban, hogy hogyan vállaljunk gyereket, és hogy őt vagy őket hogyan neveljük.”
Ez a sokféleség persze problémát is okoz, mert számtalan a lehetőség, épp a bevett minták, forgatókönyvek hiánya az, ami a gyermektelenek nehéz. „Nincs egy kitaposott út, mindenhol ezt látjuk, hogy milyen egy élet gyerekkel. A gyerektelenségnél pedig nincs ilyen. De szerencsére, mint minden pszichológiai témáról, erről is egyre több szó esik mostanában” – mondja Pál Mónika.
Szalma Ivett hozzáteszi, hogy a legfiatalabb generációnál a tudatos gyermektelenség felvállalása már egyáltalán nem tabu. „Sőt, bár a mi generációnk még azt gondolta, hogy akinek nem születik gyereke, az önző, a karrierjére akar fókuszálni, ezek a sztenderd sztereotípiák közben megkérdőjeleződtek. Ki az önző? Az, aki vállal gyereket a túlnépesedés, klímaváltozás ellenére?
Mindehhez hozzátartozik, hogy az idősebb generáció még tényleg nagyon kevés olyan embert látott, akinek nem született gyereke, és akkor is be lehetett azonosítani az okokat: vagy párkapcsolati vagy biológiai okok miatt, de manapság ez is diverzifikálódik. Ma sokkal több oka lehet annak, hogy valaki nem vállal gyermeket, illetve ezt a döntést ma alapvetően tényleg magánügynek tekintjük, miközben persze létezik egy politikai diskurzus, ami éppen ellenkezőleg hat.
És bár sokszor lesajnálják azokat, akiknek nem született gyerekük, azt gondoljuk, hogy ők kevésbé boldogok, mint a gyerekesek, de az adatok nem ezt mutatják. Sőt. Ha a tudatosan gyermektelen párokat hasonlítjuk a gyerekkel rendelkező családokhoz, akkor általában ezek az emberek sokkal elégedettebbek például a házasságukkal vagy a párkapcsolatukkal is, mint azok, akiknek van gyerekük. Ez azonban nem igaz azokra, akik nem tudatosan nem vállaltak gyereket. Ők a legkevésbé elégedettek a párkapcsolatukkal, de ugyanígy boldogtalanabbak az élet más dimenzióban is.”
Pál Mónika szerint jó, hogy ki lehet mondani, hogy igenis lehet úgy kiteljesedett, boldog, értelmes életet élni, hogyha valaki úgy dönt, hogy nem vállal gyereket, de azt is hangsúlyozza, hogy
ha valaki valamilyen szorongás, negatív hiedelem miatt nem akar gyereket vállalni, akkor azt felszínre kell hozni és érdemes foglalkozni vele.
„Ugyanakkor annak, aki nagyon szeretett volna gyereket, de nem jött össze neki, érdemes komolyan vennie, hogy ez is egy gyászfolyamat, de egy nem tudatosan gyermektelen ember is lehet hasznos és boldog tagja a társadalomnak.”
De mi lesz akkor, ha egyre többen és többen nem vállalnak majd gyereket, és nem alakulnak ki azok az intézmények, amelyek segítik az átmenetet? A szociológus szerint ezekkel a gondokkal már most is küzdünk, már nem élnek együtt többgenerációs háztartások, ahol a gyerekek gondoskodnak az idős szüleikről. „Sőt, annyira nem jellemző ez, hogy az időskori gondoskodás az egyik legégetőbb és legnagyobb társadalmi probléma jelenleg – állítja Szalma Ivett. – A szülők és a gyerekek egyre távolabb kerülnek egymástól, fizikai értelemben is. Elköltöznek más európai uniós országba vagy a faluból a városba a gyerekek. Amikor idős és beteg lesz a szülő, ez nagy problémát jelent, főleg az aktív életkorban lévőknek.
Eközben meg egyre csak építik le a szociális szektort, hosszú várólistára kerülnek fel az idősek, nehéz bekerülni egy-egy ilyen időseknek fenntartott intézménybe. Ez a kormányzati intézkedés, ami próbálja a családokra helyezni a gondoskodás terhét, nem fog segíteni, és sajnos alig vannak kutatások, amik az idős vagy beteg emberek gondoskodásáról szólnak, holott ez egyre fontosabb kérdés.
Az a tény, hogy van gyereked, nem biztosíték arra vonatkozóan, hogy fognak rólad gondoskodni idős korodban.
Én eszerint nem tennék különbséget a gyermekkel rendelkező és a gyermekkel nem rendelkező idősek között. Ez egy közös társadalom, és közösen kéne megoldást találnunk, de úgy teszünk, mintha ez a probléma nem létezne, mindenki egyénileg próbálja ezt a terhet megoldani. Pedig ki kéne hangosítani ezt a témát is, beszélni róla, és új megoldásokat találni az idős családtagok gondozására.”
Ehhez a cikkhez az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) megoldást használtuk.

source