A szlovén hírszerző és nemzetbiztonsági ügynökség (SOVA) a nemzeti nyomozó hivatallal (NPU) együttműködve előzetes letartóztatásba vett két külföldi állampolgárt.
Azzal gyanúsítják őket, hogy Oroszországnak kémkedtek, írta a Delo című szlovén napilap hétfőn. A hírt a ljubljanai kerületi ügyészség is megerősítette – írja a DélHír.
Az ügyészség még december elején fordult a ljubljanai kerületi bírósághoz azzal a kéréssel, hogy nyomozást indíthasson két személy ellen kémkedés gyanújával.
A bíróság ezt követően elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását, ami 2022. december 5-én meg is történt – közölte az ügyészség, amely az adatok titkossága miatt nem adott további tájékoztatást. A Delo úgy tudja: mindkét személy külföldi, nem orosz állampolgársággal és útlevéllel rendelkezik, és egyikük sem mondta a hatóságoknak, hogy lenne orosz állampolgársága. A Delo szerint egyikük argentin állampolgár.
Authorities in Slovenia arrested two foreign nationals accused of spying for Russia, local media reported last night.https://t.co/7SOxWiVTBS
— POLITICOEurope (@POLITICOEurope) January 30, 2023
A lap arról is beszámolt, hogy a két feltételezett orosz ügynöknek bérelt irodája volt a egy ljubljanai irodaházban. A cég, amely a gyanú szerint szlovéniai működésük fedezéseként szolgált, hivatalosan ingatlan- és régiségkereskedelemmel foglalkozik.
A Siol internetes portál nem hivatalos információi szerint a két gyanúsított nemcsak Szlovéniában, hanem más országokban is aktív volt, és együttműködött külföldi hírszerző ügynökségekkel. Ha a bíróság bűnösnek találja őket, nyolc évig terjedő börtönbüntetést kaphatnak.Az orosz-ukrán háború hírei itt olvashatóak!
Kövessen minket a FACEBOOKON, INSTAGRAMON, TWITTEREN, TELEGRAMON vagy GOOGLE Hírekben és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!
Nagy robbanás rázta meg Kijevet
Az ukrán elnök az orosz sportolók kitiltását kéri a párizsi olimpiáról
Az ukrán külügyminiszter-helyettes tengeralattjárót kérne Németországtól
Orosz külügy: Az ukrán rendszer jelenti az egyetlen veszélyt Odesszára
Kövessen minket a FACEBOOKON, INSTAGRAMON, TWITTEREN, TELEGRAMON, vagy GOOGLE Hírekben és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!
Megtalál minket a NAV honlapján is!
HIRDESSEN NÁLUNK!
Árainkat itt találja!
RSS Impresszum Hirdetőknek Adatvédelmi szabályzat
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |