Egy évig szolgálta a gyári Renault-csapatot annak visszatérése után, aztán bő öt szezont töltött el a Sauber-Alfa Romeo főnöki székében. Frédéric Vasseur tapasztalatlannak tehát nem nevezhető az F1-ben, ám az, amit a Ferrarihoz szerződésével vállalt, minden eddigi kihívását felülmúlja. Nemcsak azért, mert egy élcsapat irányítását vette át, amelytől elvárt a győzelem, hanem azért is, mert a mezőny egyik legnépszerűbb gárdájának élére állt, amit minden riválisnál kritikusabban méricskél a közvélemény és a sajtó.
Az ezzel járó nyomás és felhajtás csak sikeresség esetén kedvező, és a Scuderia múltja azt bizonyítja, hogy az esetek nagy részében inkább hátráltató tényező, egy extra akadály, amit le kell küzdeni. És ez a legutóbbi egyéni (2007) és csapatbajnoki (2008) cím óta nemigen sikerül a vörösöknek.
Hogy mennyire gyilkos közeg tud lenni a Ferrari-színház, azt a négy év után egy bajnoki második hely után kirúgott Mattia Binotto esete példázza. És ez az, ami miatt sokan Vasseurt is lehetetlen helyzetben látják, hiszen hiába újonc a csapatnál, nincs ideje, kizárólag a győzelem elfogadható tőle.
A múlt heti első ferraris sajtótájékoztatóján fel is tették neki a kérdést, nem riasztja-e meg ez a helyzet. „Félni? Nem hinném, hogy ez a helyes kifejezés. Amikor úgy döntesz, hogy vállalsz egy ilyen volumenű feladatot, tisztában van azzal, hogy kiszolgáltatod magad, és bizonyos szempontból a családodat is.”
– felelte magabiztosan.
A kérdésre, mennyire nyugtalanítja a híres ferraris nyomás, leszögezte, eszében sincs menekülni előle. Sőt!
Vasseur rámutatott, miközben a Ferrari is csak egy a tíz F1-es csapat közül, azonos célokkal, az őt övező szenvedély valóban nagyobb, ám ezt pozitívan kell felfogni. „Ugyanolyan csapatszellem jellemez minket, nem számít, hogy az Egyesült Királyságban, Svájcban vagy Olaszországban van-e a székhelyed, a szellemiség ugyanaz. De elég világos, hogy Olaszországban mindenütt jelen van a csapatot körülvevő szenvedély, és jobban, mint minden másik csapat esetében. Végső soron szerintem azonban pozitívan kell viszonyulnunk ehhez. Szerintem ez egy előny.”
A francia a mezőny egyik legkisebb gárdájától érkezett a Ferrarihoz. Az Alfa Romeo tavaly nagyjából egy másodpercre volt a vörösöktől, ám mint arra Vasseur rámutatott, ez a különbség sok apró részletből ered.
„Nagyon nagy különbség a körönkénti egy másodperc, még ha csak egy százalék körül is van. A gyárat már ismertem a múltból, a Sauberrel való kapcsolat révén az elmúlt öt-hat évből, szóval nem volt teljesen ismeretlen számomra. De az tény, hogy egy kicsit minden nagyobb, minden egy kicsit modernebb, mint amivel a múltban szembesültem, és a csapat több emberből is áll.”
„Akkor hozhatjuk ki a legtöbbet magunkból, ha odafigyelünk a részletekre, és meglegyenek az erőforrásaink ehhez minden egyes területen” – ecsetelte a Ferrari csapatfőnöke.
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |