Újabb rekord született a pi értékének meghatározásában
2024.03.19.Ismét tüntetnek a fővárosban a botrányos lakásépítés miatt
2024.03.19.A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilm a nyitóhétvégén 75 551 nézőt vonzott a magyarországi mozikba, több mint 162 millió forint bevételt generálva – közölték a film producerei és a Forum Hungary az MTI-vel hétfőn. Ezzel a Most vagy soha! 1990 óta minden idők legnagyobb magyar filmes bevételét érte el a bemutatás első hétvégéjén – írták a közleményben. A film első hétvégi nézőszámát tekintve a Covid utáni időszak legsikeresebb magyar filmje, tették hozzá. A Most vagy soha! 2024 eddigi második legnagyobb bevételét könyvelte el, csak a Dűne 2 előzte meg az első hétvége jegyértékesítése alapján – közölték.
Ezzel összefüggésben a 444 a múlt héten arról cikkezett, hogy bizonyos iskolákban kötelező volt a diákoknak megnézniük az új magyar filmet. Az újság szerint egy budapesti alapítványi technikum diákjaitól úgy tudják: igazolatlan hiányzás járt volna nekik, ha nem mennek el a filmre, a jegyárat viszont a szülőknek kellett fizetniük. A lap információi szerint más iskolákban is hasonló volt a helyzet.
Minden alkotótársam nevében hálásan köszönöm a közönség érdeklődését és példátlan szeretetét! A Most vagy soha! az a film, amit szinte mindenki szeret, aki már látta. Szeretnénk, ha mindenki a saját szemének hinne! Tisztelet Petőfi Sándornak, Szendrey Júliának és a Márciusi Ifjaknak!
– idézik a közleményben Rákay Philipet, a film kreatív producerét.