Egy kommentátor röhögőgörcsöt kapott a Manchester City kihagyott tizenegyesétől
2024.04.18.A Házasság első látásra Petrája: Életem eddigi összes férfiját megríkattam
2024.04.18.750 millió forintnyi drogot foglaltak le egy nemzetközi drogbandától Budapesten. A bűnszervezet négy tagját elfogták, de Bréti Zoltánnak sikerült megszöknie a hatóságok elől, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene.
A Nemzeti Nyomozó Iroda győri egysége tavaly nyár óta folytat nyomozást a nemzetközi kábítószer-kereskedő bűnszervezettel szemben. A rendőrség közleménye szerint Szerbia és Montenegró irányába vezetnek a nyomozás szálai.
A külföldi társhatóságokkal közös felderítésnek köszönhetően március, majd április elején is voltak elfogások. A szerb P. Rankovot Röszkénél kapcsolták le. A nyomozók kutatást tartottak a férfihoz köthető három fővárosi ingatlanban. Két lakást és egy garázst vizsgáltak át tüzetesen.
Az Árnyas utcában lévő kocsitároló több mint 600 millió forintnak megfelelő kábítószert rejtett: több mint 20 liter amfetaminolajat és közel 90 kg marihuánát. Ezzel az akcióval 150 ezer adag drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.
– közölte közleményében a rendőrség.
A drogkereskedelemmel gyanúsított férfit letartóztatták. Később újabb két szerb, valamint egy magyar férfi is rács mögé került. A nyomozók mindegyiküket másfél hete kapták el Budapesten: J. Tamás Sándort a XIII., Boris C.-t a XI., míg Andelic C.-t az V. kerületben.
A rendőrök mind a magyar, mind a két szerb férfit kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg. Jelenleg mind a hárman letartóztatásban vannak. Egyik társuknak, Bréti Zoltánnak sikerült megszöknie a hatóság elől, jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik, ezért ellene belföldi, nemzetközi, illetve európai elfogatóparancsot adtak ki.