81 éves a súlyos betegséggel harcoló Balázs Péter: „Lám, még élek!”

Tudniillik nemesi származású családba született, ráadásul művészfamíliába. A nagynénje, az édesanyja és az édesapja is elismert, közkedvelt volt a művészvilágban. Csoda-e, ha az ifjú Balázs Péter is a világot jelentő deszkákra vágyott, jóllehet az édesapja építészmérnöknek szánta. A Kossuth-díjas színész visszavonultan él, túl egy súlyos betegségen, s megígérte a feleségének, hogy a 60. házassági évfordulójukat három esztendő múlva meghitt bulival ünneplik meg.

Ha Louis de Funès, a zseniális francia komikus élne, alighanem meghívná egy finom, zamatos bordeaux-ira Balázs Pétert. Ők ketten nekünk, magyaroknak, szinte összenőttek: látjuk az egyik utánozhatatlan mimikáját, s közben halljuk a tökéletes szinkront, Balázs Péter hangját. De ha valahol egy férfi képtelen megjavítani az elromlott csapot, megállítani a beázást, beverni egy szöget a panelház falába, már jön is a mondat: olyan vagy, mint Mekk Elek, az ezermester – Balázs Péter „gyermeke”. Megszámlálhatatlan vidám percet szerzett nekünk hosszú pályafutása során. De a vidámság aggódásba, féltésbe csapott át, amikor néhány hónapja a súlyos betegséggel való harcáról beszélt.

Balázs Péter és felesége, Csilla: mindent kibírt a házasságunk

– Ha azt kérdezik tőlem, hogy vagyok, azt felelem, köszönöm, jól – mondta most lapunknak Balázs Péter. – Ez az egyszerű és rövid válasz, mert valójában magam sem tudom, hogyan is állok a betegséggel folytatott küzdelemben. Amikor megkaptam a súlyos, rémisztő diagnózist, megijedtem, aztán jöttek a kezelések, hallgattam, figyeltem az orvosokra, és lám, még élek. Talán csak az erőm, az fogyott el. Sokkal többet kellene mozognom. Gyönyörű kertes házban élek, és egyelőre beérem azzal, hogy a telkünk egyik végéből a másikba megyek, miközben hallgatom a madárfüttyöt, s szívom magamba a jó levegőt. Az élet megtanított küzdeni. S ahogy Philip Roth mondta: az öregkor egy csata. A következő ütközetemre néhány nap múlva kerül sor, amikor a szememet műtik majd szürke hályoggal.

Az ember idős korára megtanul együtt élni az élet elleni támadásokkal.

Amikor az ember már csak ritkán mozdul ki otthonról. Ezt hozza a kor, és erre kényszeríti megannyi betegség. Balázs ­Péter is otthon tölti az ideje nagy részét, ám igyekszik mindazt tartalommal, érdekesen megélni. Ebben tökéletes társa Csilla, akivel szinte kamaszkorukban szerettek egymásba, majd 1967-ben összeházasodtak, s azóta is együtt vannak jóban, rosszban.

– Csillának megígértem, hogy a 60. házassági évfordulónkat valami különleges, meghitt bulival ünnepeljük – folytatta a népszerű színész. – Csodálatos nő, aki nélkül aligha lenne mögöttem ilyen emlékezetes pályafutás. Sok mindent elértem. 25 évig játszottam a Vígszínházban, a legnagyobbak mellett és között. Megszámlálhatatlan tévé- és mozifilmben szerepelhettem. Olyan népszerű sorozatokban, mint a Bors, a Fekete város vagy a Linda. Játszhattam, rendezhettem, s még azt is megkaptam a teremtőtől, hogy Szolnokon színházigazgatóként dolgozhattam. A közelmúltban a város díszpolgárának választottak. S a helyi Szigligeti Színház lépcsőjénél ott van az örök időkre szóló lenyomatom, a cipőm mása. Mindenem a színház és a színjátszás, de már nem vágyom rájuk. Egyetlen teátrumba sem járok. Inkább itthon tévét nézek, amíg el nem alszom mellette. De ha Fradi- vagy Liverpool-meccset adnak, azt ki nem hagynám!

A március 4-én 81 esztendős művész családi körben ünnepelt. A gyermekei, a fia és a lánya, a felesége, no meg a négy unokája közreműködésével.

– Vasárnap együtt ebédeltünk valamennyien, de ez nem a születésnapnak szólt, mert szerencsére közel élünk egymáshoz. Rendszeresek a családi összejövetelek. Rengeteg szeretetet kapok tőlük, s a betegséggel folytatott harcban is belőlük merítettem erőt. A legfontosabb a család, különösen most, ebben a zavaros világban, amely körülvesz bennünket. Szomorú vagyok az ország megosztottsága miatt. Mi, magyarok képtelenek vagyunk békében élni. Riaszt a közelünkben dúló háború, amely egyértelműen a pénz hatalmáról, a fegyverkereskedelemről is szól. Aki szembenézett súlyos betegséggel, az százszorosan tudja értékelni, milyen jó is lenne békében élni. Sőt, élni… – zárta gondolatait Balázs ­Péter.