Színváltó állat terjed Magyarországon

Rendkívül ritka örömteli alkalom, ha nem egy hazai faj pusztulásáról, eltűnéséről vagy inváziós állatok, növények térhódításáról érkezik hír, hanem épp ellenkezőleg: egy védett őshonos lény újbóli terjedéséről. Főleg, hogy ez az állat nagyon is mutatós, képes megváltoztatni a színét, ráadásul tudományos nevével hazánkat képviseli világszerte. Ő a sisakos sáska (Acrida ungarica, azaz magyar sáska), akit laikus szemmel még akkor sem vennénk észre a réten, ha leülnénk mellé.

Dr. Erdős Lászlót, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársát kértük a sisakos sáska bemutatására, amelyet a Magyar Rovartani Társaság nyílt szavazásán az év rovarának választottak 2024-re.

Eltűnik a fűben és változtatja a színét

A sáskákról bizonyára sokaknak bibliai méretű pusztítás képe ugrik be elsőként, de itt szó sincs erről: a sisakos sáska nem alkot inváziós tömeget, és étlapján egyáltalán nem szerepelnek általunk is fogyasztott növények. Táplálékát fűfélék jelentik, egész megjelenése a gyephez alkalmazkodott. Míg a legtöbb sáska feje tömör, robosztus, addig a sisakosé keskeny, megnyúlt és két hosszú, elkeskenyedő, fűszál alakú csáp ringatózik a tetején.

Ugyanezt imitálják a lábai és testének formája, aminek körvonalait még sávos, foltos tagolás segít felbontani. Annyira jól rejtőzködik, hogy ha elugrik, még akkor is alig lehet megtalálni a fűben, ha az ember végig szemmel követte a földet érését. Különösen figyelemreméltó képesség, ha hozzátesszük, hogy meglehetősen nagy rovarról van szó, a hím 3-4, a nőstény akár 6-7 centiméteresre is megnőhet.

Emellett élőhelye függvényében hol zöldre, hol barnára változtatja a színét, de azért nem olyan könnyedséggel, mint a kaméleon vagy a polip. Bizonyos határok között

– mondja a 24.hu-nak Erdős László.

E két színnél többre nincs is szüksége. A síkvidéki, füves puszták lakója, fő elterjedési területe a Mediterráneum, a Kárpát-medence – ez idáig – élőhelyének legészakibb sávját jelentette. Magyarországon az Alföldön, főként a Kiskunságban elterjedt, a Dunántúlon viszont meglehetősen ritka, főleg a déli fekvésű domboldalak rétjein találkozhatunk vele.

És itt a megoldás: a friss fűben a sáska zöld, míg száraz környezetben barna. Ám a színváltoztatás nem megy egyik percről a másikra, mint a már említett kaméleonnál, a sisakos sáskának ehhez mondjuk úgy, át kell öltöznie.

Tudatában van a saját színének

A peték a talajban telelnek át, és csak tavasz végén, nyár elején jelennek meg az első stádiumú lárvák – szinte a kifejlett rovarok kicsinyített másai, fejletlen szárnyakkal és ivarszervekkel. Az ivaros, imágó állapot eléréséig, esetünkben a nyár második feléig hat alkalommal vedlenek, hogy merev kitinpáncéljukat a testük növekedéséhez szabják.

Ilyenkor, vedléskor tud az egyed színt váltani, az imágó már úgy éli le élete hátralevő részét (párosodás és peterakás után, szeptember-október folyamán elpusztul), ahogy legutoljára „felöltözött”. A kutatások szerint a páratartalom és az elfogyasztott táplálékban lévő anyagok határozzák meg az aktuális színt, de a kifejlett sáska se kerül bajba, ha netán megváltozik körülötte a táj. Kimutatták ugyanis, hogy ez az állat

tudatában van aktuális színének, és szükség esetén jobban passzoló környezetbe vándorol.

A sisakos sáska viszont akkor sem jön zavarba, ha lelepleződik. Izmos hátsó lábaival a levegőbe rúgja magát, szó szerint megpattan, és szárnyai segítségével jókora távolságra, 10-20 méterre repíti magát. Közben pedig – ugyancsak a szárnyaival, azok összedörzsölésével – olyan csörgő hangot ad ki, mint amikor megrázunk egy sütőpapírt.

Ennek okát nem ismerjük pontosan, de Erdős László azt a lehetőséget tartja legvalószínűbbnek, miszerint a kihívó viselkedéssel erejét fitogtatja a ragadozó előtt. Mintha azt mondaná: „erős vagyok és fürge, hiába erőlködsz, úgysem kapsz el!”

Előnyös számára a klímaváltozás

Hazánkban védett faj, természetvédelmi értéke 50 ezer forint, és az emberi tevékenység nem kíméli. Az őshonos gyepek, a természetes növénytársulások alkotta rétek visszaszorulóban vannak, helyüket faültetvények és szántóföldek veszik át, ez a sáska pedig, mint említettük, messziről elkerüli a mezőgazdasági területeket. Mégis úgy tűnik, hogy nem kell őt féltenünk.

A legfrissebb kutatás megállapította, hogy a sisakos sáska terjedni kezdett Magyarországon. Melegkedvelő fajról lévén szó a klímaváltozás egyre nagyobb területen teremt számára optimális feltételeket

– emeli ki az ökológus.

A gyakorlatban ez a Kárpát-medence északnyugati részét jelenti, ahol eddig ritkán fordult elő. Az is lehet, hogy az öröm korai, mert bár a felmelegedés kedvez a sisakos sáskának, de élőhelyének már említett pusztítása felülírhatja e pozitív hatást.

Mindeközben még északabbra tör: Csehországban is kimutattak egyes elszigetelt populációkat, amelyekről bebizonyosodott, hogy a mediterrán térségből behurcolt állatoktól származnak. Így már nem hazánk a sisakos sáska elterjedésének északi határa. Ami pedig az elnevezést illeti, a fajt Johann Friedrich Wilhelm Herbst német természettudós írta le először 1786-ban Magyarországról származó példányok alapján, ő választotta fajnévnek az ungaricát.