Mocsai Lajos: Életem három pillére a család, az egyetem és a kézilabda

Mocsai az MTI-nek adott interjúban felidézte, polgári értelmiségi családból származik, hiszen édesanyja közgazdász, édesapja pedig egyrészt mérnök, másrészt válogatott kosárlabdázó volt.

Láttam azt az erőfeszítést, amit egy férfinak a családjáért tennie kell. Nekem ez példa volt. Azt hiszem, elég büszke volt rám, és én nagyon szeretem az emlékét mind édesanyámnak, mind édesapámnak. Ez nekem nagyon fontos

– mesélte.

A szoros családi kötelék ellenére fiatalon elhagyta szülővárosát, a Testnevelési Főiskolára (TF) került, és ez meghatározta a pályafutását.

„Eltökélt voltam és elszánt, a képzés, az oktatás minősége pedig nagyon magas volt, mind elméleti, és kiemelten gyakorlati területen.”
Példaként hozzáfűzte: a képzés magas színvonalát bizonyítja, hogy a Bundesligában tíz évig – egyedülálló módon – kapusedző és kondicionális edző nélkül, egyedül irányította csapatait, hiszen az egyetemen olyan képzést kapott, hogy ezeket a feladatokat el tudta látni.

Ugyancsak fontosnak tartja, hogy a végzése után az egyetemen maradhatott tanársegédként, hiszen a legmélyebb a tanítva tanulás. Az a feladathalmaz nagyon intenzív életet igényelt és biztosította a kézilabdával kapcsolatos szakmai előmenetelt: része volt a tanórák megtartása, illetve a hazai edzőképzésbe való azonnali bekapcsolódás, a sportági kutatás, az elméleti és gyakorlati tudás megszerzése és későbbi naprakész fejlesztése, elemzése, fölépítése.

„A játék minden fázisát kutatási adatokkal több ezerszer ellenőrizve végeztem a munkámat” – mondta.

Sokat köszönhet a Vasas játékosainak

Azonnal megkezdhette az edzői munkát a TFSE férfi és női csapatánál, majd átvette a válogatott gerincét adó Vasast, ráadásul nagyon magas óraszámban tanított, ezért a játékot abbahagyta.

„Nagyon sokat köszönhetek az ottani játékosoknak, kiemelten Sterbinszky Amáliára, Gódornéra, Rácz Mariannra, Őrinére, Barna Ildikóra, Angyal Évára gondolok és mindenkire, akik segítették a munkánkat. Sterbinszky vállalta azt a munkát, amit én fiatalként kértem tőlük. Azt mondta a többieknek, amíg én ennek a fiatalembernek mindent elvégzek, addig ez mindannyiótoknak kötelező. Ha pedig nem leszünk sikeresek, akkor majd számon kérjük” – mesélte.

Amikor a játékosok már nem óhajtották azt a munkát elvégezni, és a csapat átformálódott, a szakvezetőt áthívták a Bp. Honvédhoz, amelyben hét-nyolc válogatott szerepelt, akik – immár Mocsai irányításával, aki 32 évesen mesteredző lett – 1986-ban világbajnoki döntősök voltak, két évvel később pedig az olimpián a legjobb négy közé kerültek.

Az egy borzasztóan intenzív életpályafázis volt, ahol megkaptam a lehetőségeket.

Ez hozta el azt a fiatalembert, aki vállalta adott helyzetben azt a marsallbotot, amit a sors fölkínált, fiatalon nagy feladatokkal bízták meg, és szenvedélyesen, nagyon sok energiát fektetett a saját továbbképzésére. Az egyetemi háttérnek és a családi háttérnek szintén köszönhetem ezt a nagyon komoly, dinamikus előrelépést” – fejtette ki.

Úgy fogalmazott: ha az ember képes pedagógiailag és emberileg is 24 órán keresztül megfelelő példát mutatni, ha érzik, hogy a bizalom, a hitelesség és a szakmai kompetencia együtt van, akkor nagyon messze lehet jutni. Az általa irányított női válogatott tagjai elsajátították ezt a mentalitást, a győzni akarást, a győzni tudást, amit közösen képviseltek, ezért volt fantasztikus velük együtt dolgozni.

Intellektuális együttműködés

Hangsúlyozta, egész életében örült annak, ha a környezetében nőtt a rivalizálás, ugyanis szerinte az igazi minőség a minél jobb riválisokkal történő munkával alakul ki. Ezért mindkét válogatottja a világ legjobbjaival játszott a felkészülések során.

„A legfontosabbnak azt tartom, hogy akikkel együtt dolgoztam, partnerek voltak abban a felkészülésben, abban a morálban, abban a minőségi és mennyiségi munkában. Nélkülük nem tudtunk volna ilyen komoly eredményt elérni. Azt gondolom, mind a hölgyekkel, mind a férfiakkal igen mély az emberi kapcsolatom. Minden edző tudja, hogy komoly kvalitású emberek nélkül nem lehet ilyen sikereket elérni, de ők is tudják, hogy a közös szakmai munkánknak, illetve a felelősség- és feladatvállalásunknak köszönhető a magyaros kézilabdaiskola kialakulása” – vélekedett.

Utóbbi lényege a maximális fizikai képességfejlesztés, a technikai professzionalizmushoz közelítés, és egy nagyon magas stratégiai képzettség. Erre a három bázisra építették a munkát, de ehhez olyan emberek kellettek, akik vállalták, és nem szerettek, nem tudtak veszíteni.

Nagyon komoly, főként intellektuális együttműködésem volt a lányokkal és a fiúkkal is, hiszen ők nagyon vágytak a győzelemre.

Én klubcsapatként kezeltem a válogatottakat, nagyon hosszú ideig hétfőn-kedden kötelező válogatott napokat tartottunk, és az egész éves munka hozta meg azt a sikert, amiből világverő csapatokat tudtam építeni” – magyarázta.

Sikerei fontos összetevőjének tartja, hogy környezetét mindig úgy próbálta megszervezni, hogy ott a legaktuálisabb, legminőségibb munka legyen elvégezhető, vagyis figyelt arra, hogy naprakész legyen a tudása.

„Az egyetemi háttérrel olyan tudományos jellegű munkát végeztünk a hallgatókkal, amely nagyon jó alapot adott, amelynek köszönhetően előremutatólag tudtuk meghatározni a játék tendenciáit, legyen ez képesség, technika, vagy stratégia” – magyarázta.

„Az ember akkor válik igazán felnőtt férfivá, amikor egy családot kell fenntartania. Ez a felelősség az, ami mindig vezérelt, hogy olyan életpályát építsek föl, ahol a család, az egyetem és a kézilabdasport három pillérén keresztül tudjak erőn felül fennmaradni” – vallott életfelfogásáról a mesteredző.