Így fenyegette bozótvágóval a rendőröket az iharosberényi férfit
2024.02.16.40 kilós fogyása után rá sem lehet ismerni Balássy Bettyre: hihetetlenül vékony lett – fotókon az átváltozás
2024.02.16.Paul McCartney 1961-ben vásárolta Németországban azt a Höfner márkájú gitárt, amelyen olyan Beatles slágereket játszott fel többek között, mint a Love Me Do vagy a She Loves You. 1972-ben azonban Londonban ellopták tőle, és a zenész több mint egy fél évszázadon át nem látta viszont szeretett hangszerét.
Azonban nem feledkezett meg róla ez idő alatt, és az utóbbi években meg is kérte a Höfner céget, hogy próbálják meg felkutatni kultikus basszusgitárját. A keresés, a résztvevők meglepetésére, sikerrel járt. A felhívásra ugyanis jelentkezett egy sussexi család, amelynek gyanús lett, hogy a házuk padlásán évtizedek óta hever egy hasonló kinézetű hangszer, és a hitelesítés után tavaly ősszel be is bizonyosodott, hogy McCartney 500/1 típusú basszerjéről van szó.
A zenész így decemberben vissza is kaphatta a hangszert, aminek kapcsán azt nyilatkozta, hogy elmondhatatlanul hálás ezért. A nyomozást folytató csapat tagjait is váratlanul érte, hogy milyen gyorsan megoldódott az ügy, amit sokan a rock and roll történetének legnagyobb rejtélyének tituláltak.
Nem voltak nyomok, nem volt bizonyíték arra, hol lehet
– mondta a BBC-nek Scott Jones újságíró, aki tavaly csatlakozott a nyomozáshoz, amelyet a Höfner egyik szakértője vezetett. Az 1961-ben nagyjából harminc fontért vásárolt basszusgitár ugyan nem eladó, de a csapat szerint, ha árverésre kerülne, ez lenne minden idők legdrágább gitárja. A rekordot Kurt Cobain gitárja tartja, amelyet 2020-ban hatmillió dollárért adtak el.