Elérkeztünk a legrangosabb európai kupasorozat nyolcaddöntőjének visszavágóihoz, elsőként a Chelsea–Borussia Dortmund és a Benfica–Club Brugge párharc második mérkőzéseit rendezték. Előbbi összecsapás egygólos német előnyről folytatódott, miután Dortmundban Karim Adeyemi gólja döntött, míg utóbbi mérkőzésen a Benfica megnyugtató, kétgólos előnyből várhatta a hazai visszavágót.
Ami a Chelsea-t illeti, Graham Potter együttese finoman szólva sem várhatta jó formában a sorsdöntő mérkőzést, igaz, a hétvégén nagy nehezen legyűrték a Leeds United csapatát hazai pályán. A Dortmund ennél azért jobb passzban készült a találkozóra, mivel idei összes mérkőzését megnyerte, pontosan 10-ből 10 mérkőzést húzott be idén Edin Terzic brigádja.
A gólínség erőteljesen sújtotta a londoniakat az elmúlt időszakban:
a Chelsea legutóbbi 15 mérkőzésén 10 alkalommal egyetlen egyszer sem talált a kapuba.
Ennél egészen biztosan hatékonyabb támadójátékra volt szüksége a két évvel ezelőtti Bajnokok Ligája-győztes csapatnak ahhoz, hogy kvalifikáljon a legjobb nyolc csapat közé.
Ami a kezdőcsapatokat illeti, mindkét együttes a lehető legerősebb tizenegyével lépett pályára, igaz, dortmundi oldalon az odavágó egyetlen gólszerzője, Adeyemi combsérülése miatt ezúttal partvonalon túlra szorult.
A találkozó rögtön 10 perc késéssel kezdődött, mivel a Dortmund csapatbusza a várt időpontnál később érkezett csak meg a Stramford Bridge-re, de a minimális csúszás után elkezdődhetett a mérkőzés. És mindössze négy perc után már kényszerű cserét hajtottak végre a vendégek: Julian Brandt számára ért véget a mérkőzés, helyét Giovanni Reyna vette át.
Az első említésre méltó helyzetet Kai Havertz puskázta el a nyolcadik percben, mikor a Chelsea német támadója a kapu elé érkező kiugratást egy átvétel után a jobb oldalhálóba bombázta. Pár perccel később már a londoniak kapusának, Kepa Arrizabalagának kellett nyújtóznia, és hatalmas bravúrral hárítania Marco Reus szabadrúgását.
Negyed órával a félidő vége előtt újra Havertz került az események középpontjába, de most sem sikerült betalálnia a csatárnak, helyette a kapufát találta el, ahonnan végig gurult a labda a kapu előtt, a hazaiak legnagyobb szerencsétlenségére. A vezető gól pedig még mindig nem akart megszületni, még akkor sem, mikor Raheem Sterling lövése után a kipattanót Havertz mértani pontossággal lőtte a felső kapufa alá. A találat azonban érvénytelen lett, mivel a támadás korábbi szakaszában Sterling leshelyzetben kapta a labdát.
Nem úgy, mint a 43. percben:
A bal szélről érkező beadást követően Sterling először egy méretes luftot rúgott, de a labda még ennek ellenére is előtte maradt, és második próbálkozásra már védhetetlen erővel bombázott a dortmundi kapu közepébe, 1–0!
A játékrész hátralévő részében már nem alakult ki újabb helyzet, így a 15 perces pihenőre egygólos londoni vezetéssel vonultak a felek, amely egyben annyit is jelentett, hogy abban a pillanatban hosszabbításra állt a mérkőzés. Az első félidő alatt a Dortmund többet birtokolta a labdát, de a helyzeteket a Chelsea alakította ki, így megérdemelten vezettek a hazaiak a forduláskor.
A második félidőben aztán mondhatni ott folytatták a londoniak ahol abbahagyták: a dortmundi védő, Marius Wolf egyértelműen kézzel ért labdába a tizenhatoson belül, így az ítélet büntető volt a Chelsea javára. Igen ám, de Havertz a tizenegyest a bal kapufára passzolta, de a rúgás pillanatában több vendégjátékos is a tizenhatoson belül tartózkodott, amely azt eredményezte, hogy a játékvezető újra rúgatta a büntetőt.
Második próbálkozásra Havertz már nem hibázott, magabiztosan lőtte a labdát a bal sarokba, kétgólosra növelve a Chelsea előnyét, 2–0!
Nagyon hamar jöhetett volna a válasz a vendégektől, de Jude Bellingham öt méterről eleresztett lövésénél túlságosan kifordította a lábát, így a labda centikkel, de a kapu mellett hagyta el a játékteret. Hatalmas lehetőség maradt ki.
A folytatásban igyekezett a gólkényszerben lévő Dortmund átvenni az irányítást, de rákanyarodva az utolsó 10 percre, veszélyesebb helyzetet még mindig nem dolgozott ki. A 89. percben egy veszélyes dortmundi beadás után Bellingham igyekezett fejelni, de próbálkozása centikkel a kapu fölé ment. Vészesen kezdett fogyni a németek ideje.
A játékvezető által megítélt hat perces hosszabbítás negyedik percében egy dortmundi szögletet követően Wolf próbálkozhatott egy lövéssel, de a labda Kepa kezei között kötött ki, amely egyben a Dortmund utolsó esélyét is jelentette. A hátralévő másodpercekben több említésre méltó esemény nem történt, így
a Chelsea az első mérkőzésen összeszedett hátrányból fordítva jutott tovább a negyeddöntőbe!
A Dortmund első alkalommal szenvedett vereséget 2023-ban, mondhatni a legrosszabbkor.
Különösebb izgalmakat már nem lehetett prognosztizálni a portugál és a belga csapat visszavágójára, mivel az odavágón a Benfica 2–0-ra nyert, így reális esélye a továbbjutásra már nem maradt a vendégeknek. Az előzetesen várt erőviszonyok pedig újra megmutatkoztak a pályán.
Rögtön a második percben betalált Joao Mario, azonban a Benfica középpályásának gólját les miatt érvénytelenítették. A folytatásban is a hazaiak irányították a mérkőzést, amely fölény a 38. percben egy gólban is megmutatkozott:
szenzációs csapatjáték után Goncalo Ramos tálalt Rafa Silva elé, aki nem hibázott, így a visszavágón is megszerezte a vezetést a Benfica.
És ha egy üzlet beindul: pár perc elteltével jött az újabb hazai gól, ezúttal most Goncalo Ramos volt a gólszerző tizenegyesből. A portugál válogatott támadó neve mellett így egy félidő után már gól és gólpassz is állt.
A fordulás után sem változtak az erőviszonyok, a Benfica nem vette le lábát a gázpedálról, és futószalagon gyártotta a gólokat. Előbb újra Goncalo Ramos zörgette meg a belgák hálóját, majd Joao Mario és David Neres is feliratkozott a gólszerzők köze. Három perccel a vége előtt ugyan összejött a belgáknak a szépítő gól, de ennek már sok jelentősége nem volt.
A vége 5–1, összesítésben 7–1 lett, a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének legegyértelműbb párharcát láthattuk.
Bajnokok Ligája nyolcaddöntő, visszavágók
gól: Sterling (43.), Havertz (53., büntetőből)
gól: Rafa Silva (38.), Goncalo Ramos (45+2., 57.), Joao Mario (71.), Neres (77.), ill. Meijer (87.)
(Borítókép: Getty Images)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |