A szabadedzéseken nem várt riválist kaptak az élmenők.
Olyannyira, hogy az idén már Aston Martinnal versenyző Fernando Alonso pénteken délután és szombat délelőtt is a legjobb időt autózta.
A kétszeres világbajnok spanyol napra pontosan 22 évvel ezelőtt, 2001. március 4-én debütált az F1-ben az Ausztrál Nagydíjon. Legutóbb 2012-ben, Hockenheimben végzett az élen a Ferrarival, 11 év után nyílt tehát újra lehetősége arra, hogy az első rajtrácsért szálljon harcba.
Charles Leclerc gurult ki elsőként a pályára, azonban ahogy a monacói elindult a gyors körére, két elem is lerepült az autójáról, a törmelék miatt pedig piros zászlóval megszakították az időmérőt. A takarítást és az első mért köröket követően Carlos Sainz állt az első helyen 1:30.993-as idővel, akit George Russell, Leclerc, Alonso, és a másik Aston Martin, Lance Stroll követett.
Az élmezőnyben a folytatásban sem történt változás, a Q2-be jutásért viszont óriási csata dúlt a hátsó régióban. Végül a három újonc, Logan Sargeant – aki ezredre annyit ment, mint Lando Norris, ám néhány körrel később, holtversenynél pedig a hamarabb futott kör a jobb –, Oscar Piastri és Nyck De Vries búcsúzott, valamint Pierre Gasly, és Kevin Magnussen.
A második szakaszban a két Mercedes kezdett jól, Lewis Hamilton, Russel volt a sorrend az élen. A két Red Bull azonban sokáig nem hagyta örülni a brit pilótákat, a címvédő Max Verstappen három lila szektorral, 1:30.503-mal vette át a vezetést, csapattársa, Sergio Pérez két tizeddel követte, Alonso bő fél másodperccel lemaradva volt ötödik. Leclerc aztán a hétvége leggyorsabb körével (1:30.282) megnyerte a Q2-t, Verstappen, Russel és Hamilton előtt, a legjobb tízbe pedig Norris, Bottas, Csou, Cunoda és Albon nem került be.
Rendkívül szoros végjátékra volt kilátás, nagyon közel voltak egymáshoz a versenyzők, így szinte megjósolhatatlan volt, ki szerzi meg az idénye első pole-ját. A címvédő Verstappen azonnal odapakolt egy 1:30-on belüli időt, 1:29.897-tel ugrott az élre, Leclerc, Pérez, Sainz és Stroll elé.
A többiek nem jöttek ki, csak öt perccel az időmérő vége előtt, így az utolsó körökre maradt a döntés a rajtrács sorrendjéről.
A holland viszont nem hagyta magát, 1:29.708-ra javította saját idejét, amelyet senki nem tudott megközelíteni, így ő nyerte szezon első kvalifikációját.
Mellőle csapattársa, Pérez indulhat majd, aki megelőzte a két Ferrarit, Leclerc lett a harmadik, Sainz pedig a negyedik. Alonso végül csak az ötödik rajtkockát szerezte meg, mögüle a két Mercedes indulhat majd, Russell, Hamilton sorrendben.
Bahreini Nagydíj, Szahír
Időmérő, végeredmény:
1. Max Verstappen (Red Bull)
2. Carlos Sainz (Red Bull)
3. Charles Leclerc (Ferrari)
4. Carlos Sainz (Ferrari)
5. Fernando Alonso (Aston Martin)
6. George Russell (Mercedes)
7. Lewis Hamilton (Mercedes)
8. Lance Stroll (Aston Martin)
9. Esteban Ocon (Alpine)
10. Esteban Ocon (Alpine)
11. Lando Norris (McLaren)
12. Valtteri Bottas (Alfa Romeo)
13. Csou Kuan-Jü (Alfa Romeo)
14. Cunoda Juki (AphaTauri)
15. Alexander Albon (Williams)
16. Logan Sargeant (Williams)
17. Pierre Gasly (Alpine)
18. Kevin Magnussen (Haas)
19. Oscar Piastri (McLaren)
20. Nyck De Vries (Alpha Tauri)
(Borítókép: Lars Baron / Getty Images)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |