A szlovén fővárosban rendezett szerdai sorsolást Székely Norbert együttese az erősorrend alapján a legalsó, 4-es kalapból várta Lettországgal, Németországgal és Izraellel együtt. A legjobbak közül a szerbeket kapta ellenfélül, akik két éve megnyerték a francia-spanyol közös rendezésű Eb-t.
A magyarok a D jelű kvartettbe kerültek, ami azt jelenti, hogy Ljubljanában vívják a csoportmeccseket, és továbbjutás esetén maradnak is ott, mivel a végjátéknak is a szomszéd ország fővárosa ad otthont.
Ebből a csoportból reális célkitűzés lehet a továbbjutás. A mezőnyből négy csapat kiemelkedik, a többiek viszont nagyon közel vannak egymáshoz, a magam részéről sem elkeseredett, sem boldog nem vagyok. Annak örülök, hogy Szlovéniában játszunk, mert így több szurkoló buzdíthat bennünket a helyszínen
– nyilatkozta az MTI-nek Székely Norbert.
A magyarok februárban négy győzelemmel és két vereséggel, második helyezettként zárták szereplésüket a selejtező C csoportjában, így jutottak ki a 39. női kontinenstornára, amelyre június 15. és 25. között kerül sor Ljubljanában és Tel-Avivban.
Az Eb-n a négy csoportgyőztes közvetlenül bejut a nyolc közé, a másodikok és harmadikok rájátszást vívnak a negyeddöntőért, és csak az utolsó helyezettek számára fejeződik be a csoportkör végén a torna.
A magyarok legutóbb, 2021-ben nem jutottak ki az Eb-re, előzőleg pedig hetedikek lettek 2019-ben Szerbiában.
Az Eb csoportjai:
A csoport (Tel-Aviv):
Spanyolország, Görögország, Montenegró, Lettország
B csoport (Tel-Aviv):
Izrael, Belgium, Olaszország, Csehország
C csoport (Ljubljana):
Szlovénia, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország
D csoport (Ljubljana):
MAGYARORSZÁG, Szerbia, Törökország, Szlovákia
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |