A holokauszt-kárpótlás antiszemita vetülete

Bár a holokauszt és emlékezetpolitikai következményeinek tanulmányozását a nyugati világban hagyományosan az antiszemitizmus elleni küzdelem egyik legfontosabb eszközének tekintik, a posztkommunizmus időszakával indulóan Közép- és Kelet-Európában, így Magyarországon is, a holokauszttal kapcsolatos kérdések az antiszemita incidensek és a zsidókkal szembeni növekvő ellenségeskedés egyik hátterét jelentik. Ezekben a társadalmakban, melyeknek indokolt szembenézniük korabeli állampolgáraiknak a holokauszt bűneiben való bűnrészességével, az olyan gyakorlati kérdések, mint a bűnök elismerése, az áldozatokról való megemlékezés és kárpótlásuk a zsidók és nem zsidók közötti feszültség fontos szempontjainak bizonyulnak.

Hazánkban a holokauszt-kárpótlás ügye régóta napirenden van, hiszen még 1947-ben, a párizsi békeszerződés aláírásával vállalta Magyarország, hogy jóvátételt fizet a károsultaknak. A kárpótlás rendezésének kérdése a rendszerváltáskor került újra napirendre, a kormányzat végül 1997-ben állította fel a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványt (Mazsök), ekkor kezdődhetett el a kárpótlási folyamat.

A téma intenzívebben legutóbb 2020 környékén gyűrűzött be a közbeszédbe. Napirendre került a kárpótlásokkal kapcsolatos kérdések tisztázása, mellette pedig Washington európai országokat bírált a holokauszt-kárpótlások késlekedése miatt egy, az amerikai külügyminisztérium által közzétett jelentésben.

A kárpótlás visszatérően és hangsúlyosan felbukkan az antiszemita közbeszédben is, melynek egyik központi toposza, hogy túlbecsülik a holokauszt-kárpótlások jelentőségét. Ennek egyik legutóbbi példája 2022 nyarán a Mi Hazánk országgyűlési képviselőjének indítványa volt, mely a kárpótlás emelésének a költségvetésből való kivételét célozta meg, „Elég volt a vég nélküli holokauszt-kárpótlásokból!” indoklással. A kárpótlás témakörét számos téves információ vagy ismerethiány lengi körbe, melyhez könnyen csatlakoznak az antiszemita nézőpontok: gyakori a kárpótlásra jogosultak körének félreértése, továbbá a kárpótlás mértékével, illetve annak gyakoriságával kapcsolatos pontatlan ismeretek.

Az IDEA Intézet kutatásában online diskurzusok alapján vizsgálta, hogy napjainkban milyen jellemző narratívák bukkannak fel az antiszemita diskurzusokban a holokauszt-kárpótlás kapcsán. A social listeningen alapuló innovatív módszertan során a releváns említések szoftveresen kerülnek exportálásra a magyar online térből, ezt a szöveges beszélgetések szoftveres és kutatói olvasói vizsgálata követi. A módszer lehetővé teszi, hogy irányított kérdezéses vizsgálódás helyett a maga autentikus megjelenésében, önmagában megismerhető legyen a téma antiszemita kontextusa, és mélyen fel lehessen tárni a véleményt megfogalmazók érveit, gondolatmenetét. A kutatók a teljes magyar online teret vizsgálták, beleértve a nyilvános social media felületeken, blogokon, fórumokon és online médiumokon megjelenő releváns tartalmakat.

A témának és az antiszemitizmussal való kapcsolódásának tartós jellegét mutatja, hogy a vizsgált (2022-ben keletkezett) diskurzusokban a kárpótlás témája gyakori elemként szerepel a zsidók negatív jellemzésével és a háttérhatalmi konteókról szóló beszélgetésekkel összekötve. Összesen 47 212 releváns említést azonosítottak, melyekben általában együtt szerepelt a holokauszt-kárpótlás (vagy valamely szinonimája) és valamilyen negatív vélemény, jelző, megnevezés, ami alapján antiszemita tartalomra, megnyilvánulásra lehetett következtetni.

A kárpótlás kapcsán megjelentek az erősen antiszemita érzelmű, nem racionálisan érvelő, akár konteók szintjén beszélgető megszólalók, és a tények mentén racionálisabban gondolkodó érvelők, ugyanakkor a rejtett antiszemitizmus az ő esetükben is tetten érhető. A kárpótlást és körülményeinek jogosságát alapvetően megkérdőjelező vélemények mozgatják a beszélgetéseket, ehhez kapcsolódva jelennek meg elsősorban a racionálisabb, tényekhez kapcsolódó viták és a konteósabb érvelések is, melyek vagy azt sugallják, hogy a kárpótlás egy eszköz, amit kihasználnak, vagy cionista gondolatokhoz kapcsolódnak. Két, erősebb érzelmeket, indulatokat is kiváltó narratíva is végigvonul a legtöbb téma kapcsán:

• egyrészt a hozzászólók a kárpótlást gyakran a zsidók vélt inkorrekt vagy nagyravágyó attitűdjével magyarázzák, és úgy gondolják, hogy ez valójában csak egy jó üzlet valakinek.
• Másrészt kettős mércét érzékelnek amiatt, hogy nem hallottak még mások (például a szocializmus áldozatainak) kárpótlásáról, vagy nem is tudnak ennek létezéséről.

A kárpótlás körülményeit és jogosságát taglaló diskurzusok voltak a leginkább szerteágazóak. Kérdésként merült fel, hogy az emberéleteket hogyan tudja kárpótolni a pénzbeli juttatás, mi lehet ennek a célja. Ezt tovább árnyalja, hogy nemcsak magánszemélyek, hanem szervezetek is pénzt kapnak a kárpótlási folyamat során. Sokakat megzavar a tévhit, miszerint más károsultak nem kapnak kárpótlást, szemben a zsidókkal, és vannak, akik nehezményezik, hogy nincs társadalmi párbeszéd „a zsidók felelősségéről” a holokauszt kapcsán. A kárpótlások kifizetésével kapcsolatban is sok a téveszme, többen úgy érzékelik, hogy ez már közel egy évszázada tartó folyamat, amelynek során már bőven kárpótolhatták a károsultakat, ezért mostanra megkérdőjelezhető ennek jogosultsága.

Gyakoriak a tényekkel kapcsolatos viták azokban a beszélgetésekben is, melyekben a jogosultságot nem kérdőjelezik meg. A kárpótlás vélt magas összege, a folyamat elhúzódása és ehhez kapcsolódóan az aktualitásának a megkérdőjelezése sokakban visszatetszést kelt. Ellenérzéseket kelt az információhiány és a folyamat átláthatatlansága mind hazai, mind nemzetközi szinten, és ez adott esetben táplálja az antiszemita nézeteket is.

Nem többségi, de marginálisan megjelenő vélemény, hogy a kárpótlás egy eszköz, amivel kihasználják a magyarságot, azaz egy kizsákmányolási módnak érzékelik, ezt tovább árnyalja a szervezetek kétes jelenléte a folyamatban. Az antiszemita motívumok itt már egyértelműen jelennek meg, hiszen ha a kárpótlás csak egy üzlet, akkor a zsidók jogtalanul, álszent módon próbálnak hozzájutni ezekhez a pénzekhez, és egyes vélemények szerint arra is törekszenek, hogy egyfajta „nyugdíjként” jussanak hozzá.

A kárpótlás kapcsán a cionizmus kritikája is megjelenik a diskurzusban, ekkor a megszólalók összeesküvés-elméletek segítségével igazolják a kárpótlások jogtalanságát: gyakori elem, hogy a holokauszt-kárpótlás a zsidók világuralmi törekvését szolgálja ki, és ennek erős lobbiját gazdasági befolyásukon keresztül biztosítják, sőt akár háborúkat is indíthatnak a kárpótlás lehetőségének megteremtésére.

A holokauszt-kárpótlás témáját vizsgálva összességében látszik, hogy napjainkig erőteljes az információhiány és sok a tévhit, ami az antiszemitizmus erősödésének ad táptalajt, ezért ezek eloszlatása fontos lenne az antiszemita megítélés csökkentéséhez. Sok összeesküvés-elmélet is kapcsolódik a témához, ezért az arról szóló közbeszéd racionálisabb és objektívebb mederbe terelését segíthetik a hiteles, független forrásból érkező tényszerű tájékoztató tartalmak. Az új információk és jobb átláthatóság hiányában ugyanazok a félinformációk keringenek, megrekedt a társadalmi párbeszéd, miközben a bizonytalanságok ellenérzéseket szülnek, ezért is fontos lehet a konkrétumok erőteljesebb kommunikálása.

Az alábbi ábrák szövege a kattintás után jobban olvasható.

Báldy Barbara, az IDEA Intézet vezető elemzője

Sütő Anna, az IDEA Intézet kutatási igazgatója