A párt közleményében azt írták: aggodalommal figyelik azokat a statisztikai adatokat, amelyek arról szólnak, hogy az elmúlt évtizedben mintegy egymillió magyar hagyta el az országot, és a hazai népesség mintegy 10 százaléka vándorolt ki átmenetileg vagy végleg más országba. Ez azt jelenti, hogy minden tizedik magyar elhagyta az anyaországát, javarészt a jobb megélhetés, a kiszámíthatóbb környezet miatt – közölték.
A Megoldás Mozgalom szerint ma egyetlen politikai erőnek sincs kézzelfogható válasza arra, hogyan lehetne jobb hely Magyarország. „A párt nem politikai, hanem szakmai alapon szeretné az országot korrekciós pályája állítani, amely idővel azt eredményezheti, hogy saját állampolgárainak is vonzó, élhető hely lesz!” – írták, hozzátéve:
legújabb kampányukban arra szólítják fel a magyarokat, hogy ne adják fel a szülőhelyüket, nem menjenek külföldre.
A plakátokat, molinókat elsősorban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető gyorsforgalmi út közelében helyezték el.„A Megoldás Mozgalom hisz abban, hogy van esély politikai fordulatra Magyarországon, éppen ezért kerültek ki a figyelemfelhívó plakátok. A párt személyes találkozókkal, Megoldás Körökkel próbálja rávenni maradásra a magyarokat” – mondta Huszár Viktor, a Megoldás Mozgalom elnöke a párt közleményébe szerint.
Hozzátette: hisznek abban, hogy egy új politikai környezetben, a fiatalokat támogató programokkal, az oktatást segítő intézkedésekkel, az infláció megközelítő bérezéssel, valódi bérlakásprogrammal az elvándorlás megállítható.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |