Folyamatosan csökkent a gyógyszertárak száma az elmúlt tizenkét évben, jelenleg 168 gyógyszertárral van kevesebb mint 2010-ben, ami 7 százalékos csökkenést jelent – hangzott el a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetségének (HGYSZ) sajtótájékoztatóján. Bár időközben új patikák is nyitottak, kétszáznál is több gyógyszertárra került lakat – jelenleg 2280 gyógyszertár működik Magyarországon. A bezárások főleg kisebb településeken történtek, míg az újonnan nyíló gyógyszertárak jellemzően a nagyobb városokban létesültek – azaz a kistelepüléseken romlott a gyógyszerellátás biztonsága – mutatott rá Zlinszky János, a HGYSZ elnöke.
A legnagyobb problémát a fiókgyógyszertárak számának drasztikus csökkenése jelenti: 60 fiókpatika szűnt meg az elmúlt 10 évben, csak tavaly 17-tel csökkent a számuk, míg az idei év alig több mint két hónapja alatt már hat patika zárta be ajtóit.
Mivel a fiókgyógyszertárak jellemzően kistelepüléseken működnek, elmondható, hogy az itt élők gyógyszerhez jutásának lehetőségei jelentősen szűkültek az elmúlt években. A HGYSZ számításai szerint
ez a probléma nagyjából 670 ezer magyar embert érint jelenleg, vagyis megközelítőleg ennyi ember jut ma Magyarországon korlátozottan gyógyszerhez, Zlinszky János szerint ez a szám idén a 700 ezret is elérheti.
A gyógyszertárak fenntarthatósága egyre komolyabb kihívást jelentett az elmúlt években. Miközben a működési költségek – bérleti díjak, bérköltségek, energiaköltségek, stb. – egyre emelkedtek, a bevételek mindezt nem követték le.
Az energiaárak emelkedése miatt jelentős többlet terhet ró a gyógyszertárakra. Tavaly óta az átlagos forgalommal rendelkező gyógyszertárak energiaköltsége havi szinten 200-300 ezer forinttal nőtt. Különösen érintettek a kisebb forgalmú, főleg kistelepülési gyógyszertárak, amelyek energiahatékonysága alacsonyabb szinten van – jegyezte meg Zlinszky János. A gyógyszertárak nem tudnak lépést tartani a béremeléssel az inflációval és más ágazatokkal – tette hozzá.
Az idén várható 3-4 százalékos reálbércsökkenés miatt idén a vásárlóerő jelentős csökkenését prognosztizálják. Ez 2-5 százalékos dobozszám-visszaesést jelenthet a gyógyszer-kiskereskedelemben.
Tíz év alatt 40 százalékkal nőtt a gyógyszerforgalom – a 2012-es 600 millióról tavaly 1000 milliárd forintra emelkedett a forgalom.
A vényköteles gyógyszerek forgalma ez idő alatt 43 százalékkal nőtt, és bár a vény nélkül kapható (OTC) gyógyszerek forgalma még ennél is jelentősebb mértékben bővült, az ebből származó árrésszázalék 3 százalékkal csökkent. Ugyanakkor a vényköteles gyógyszerek teljes forgalomra vetített arány folyamatosan csökken. Míg 2012-ben ezek a készítmények a teljes forgalom 72 százalékát tették ki, addig tavaly már csak 62 százalékát – derül ki a HGYSZ adataiból.
2022-ben 114 millió gyógyszertári vásárlást regisztráltak, a magyarok havonta átlagosan 9 ezer forintot költöttek gyógyszerre.
A HGYSZ többek között a gyógyszertárak számának további csökkenésére, a vásárlószám stagnálására, az eladott dobozszám csökkenésére, valamint a támogatott termékek további drágulására számít idén.
Mind gyógyszerékből, mind gyógyszertári szakasszisztensből égető hiány van Magyarországon. Egyre kevesebben akarnak gyógyszerészkarra menni, míg a szakasszisztensi képzést át kellene alakítani úgy, hogy az „sima” asszisztensképzés után ne kelljen két évet várni, míg a munkavállaló jelentkezhet szakasszisztensi továbbképzésre, aminek elvégzése újabb minimum félévet vesz igénybe – mondta Zlinszky János.
A HGYSZ úgy látja, hogy
a közforgalom egyre kevésbé vonzó a fiatal gyógyszerészek számára, a szakképzés átalakítása miatt pedig kevesebb gyógyszertári asszisztens végez majd az elkövetkezendő időkben.
Bár az elmúlt 3-4 évben megduplázódott a gyógyszerékek fizetési igénye, jelenleg is több száz gyógyszerészállás betöltetlen. Az infláció közeli béremelés 5-6 milliárd pluszköltségek jelent a gyógyszer-kereskedelem számára.
A megfelelő munkaerő hiánya leginkább vidéken, elsősorban kisebb településeken jellemző, de a jelenség a nagyobb városokban és a fővárosban is egyre égetőbb problémát jelent. Ennek egyik fontos vetülete a generációváltás kérdése. A gyógyszerész-társadalom egyre inkább idősödik és a közel vagy már nyugdíjaskorú gyógyszertárvezetők nem tudják kinek átadni a gyógyszertáraikat. Ez középtávon ismét gyógyszertárak bezárásához vezethet – jegyzi meg a szövetség.
A gyógyszerhiány egy húsz éve folyamatosan velünk lévő jelenség, hol kisebb, hol nagyobb mértékben üti fel a fejét és bármely készítményt érintheti – mondta Zlinszky János, aki szerint
gyógyszerhiány esetén kulcskérdés a megfelelő kommunikáció, annak hiánya ugyanis pánikvásárlásba torkollhat.
„Sem fekvő, sem járóbeteg nem maradt gyógyszer nélkül az elmúlt években, mert rendelkezésre áll helyettesítő termék” – hangsúlyozta a HGYSZ elnöke.
A gyógyszertári hálózatok évtizedek óta szerves részeit képezik a hazai gyógyszerellátásnak, de nincs pontosan definiálva, hogy mi is az a gyógyszertári hálózat. Hálózatnak tekinthető minden olyan szerveződés, amelyet több gyógyszertár alkot működésének biztosítása érdekében. Így a hálózatok közé sorolhatóak a tulajdonosi és a franchise hálózatok, valamint a marketing és a beszerzési társulások. Az elmúlt években meredeken nőtt az ilyen szerveződésekhez csatlakozott gyógyszertárak száma, így elmondható, hogy az ágazatban működő patikák mintegy több mint 90 százaléka tartozik valamilyen hálózathoz.
„A hálózathoz csatlakozással nem veszik el a gyógyszertár, gyógyszerész függetlensége, ezek a szerveződések gazdasági, és egyéb szempontból biztosítanak hátteret. A hálózatosodás további pozitív hozadéka, hogy árverseny alakul ki a gyógyszer-kiskereskedelemben, aminek a vásárló a nyertese” – hangsúlyozta Zlinszky János.
Bár arányuk csökken, a gyógyszertárak forgalmának jelentős részét továbbra is a vényköteles készítmények adják, melyek árképzése jogszabályhoz kötött. A degresszív és maximált árrésszabályozás közel 20 éves. Amikor megalkotásra került, más volt a vényköteles támogatott gyógyszerforgalom összetétele. Azóta érdemben nem módosítottak rajta, utoljára tíz éve volt egy kisebb változtatás a szabályozásban – mutat rá a HGYSZ. A támogatott termékek forgalmának nettó árrés százaléka 2012 óta folyamatosan csökken, 10 év alatt 2 és fél százalékkal lett kevesebb, 2022-re már 10 százalék alá esett. Ez azt jelenti, hogy míg a támogatott termékek fogyasztói ára nagyjából 33 százalékkal nőtt, addig az árréstömeg csak 6 százalékkal – mutat rá Zlinszky János, aki szerint a patikákat szinte már megoldhatatlan feladat elé állítja a degresszív árrés.
A jelenlegi árrésmodell másik jelentős problémája, hogy nem követi le a gyógyszeriparban történt változásokat. Az elmúlt években egyre több modern, nagyobb értékű termék került be a gyógyszerforgalomba. A maximált árrésszabályozás következtében azonban a készítmény teljes fogyasztói árától függetlenül az árrés minden esetben 990 forint. A helyzetet nagymértékben nehezíti, hogy az elmúlt években az ebbe az árréssávba eső készítmények dobozszáma emelkedett, melynek következtében egyre alacsonyabb a gyógyszertárakban megjelenő árrésszázalék.
„Annak érdekében, hogy a következő években ne romoljon tovább a hazai gyógyszerellátás színvonala, és hogy a magyar betegek továbbra is probléma nélkül jussanak hozzá a szükséges készítményekhez több lépésre is szükség van” – áll a szövetség állásfoglalásában. A tavaly újraalakult Gyógyszerügyi Egyeztető Fórum egy jelentős lépés az ágazati szintű összefogás és párbeszéd felé. A GYEF-ben a gyártói oldal (Generikus Egyesület, Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete), a nagykereskedők (Gyógyszer-Nagykereskedők Szövetsége) és a közvetlen lakossági gyógyszerellátás (Magángyógyszerészek Országos Szövetsége, HGYSZ) is képviselteti magát.
A fórum tagjai úgy látják, a 24. órában van gyógyszerellátás kérdése, ezért közös javaslatokat fogalmaztak meg az egészségpolitikai vezetés irányába. Ezek között szerepel a kistelepülések gyógyszerellátásának erősítése, a degresszív árrés újratárgyalása, a gyógyszertári szolgáltatások bővítése azaz, hogy a patikák az alapvető gyógyszerellátás mellett további szolgáltatások is nyújtsanak a lakosság részére.
Ilyen új gyógyszertári szolgáltatást jelenteni
Zlinszky János emellett felhívta a figyelmet, hogy
kezdeményezik a gyógyszer-házhozszállításra vonatkozó szabályozás felülvizsgálatát.
Bár számos európai országban engedélyezik a gyógyszerek házhoz szállítását, Magyarországon 2022-ben beszüntették a lehetőséget. A szigorú hazai jogszabályok csak vitaminok, étrendkiegészítők és egyéb, hatóanyagot nem tartalmazó gyógyszertári eszközök (például sebtapasz) kiszállítását engedélyezi. A nem vényköteles gyógyszerek külföldről való házhoz rendelése nem a hatályos uniós szabályok értelmében nem tilos, ami szinten versenyhátrányba hozhatja a hazai patikákat.
(Borítókép: Máthé Zoltán / MTI)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |