Csapata legértékesebb játékosa, Szalai Attila a klub televíziójának adott interjújában kiemelte: nagy céljaik vannak, különösen neki, mivel pályára szeretne lépni szülővárosában, Budapesten, az Európa-liga fináléjában.
Mint ismeretes, a második számú európai kupasorozat idei kiírásának döntőjét Budapesten, a Puskás Arénában rendezik, ahol a még versenyben lévő Fenerbahce játékosa nagyon szívesen játszana.
Az egyenes kieséses szakaszban sok jó csapat alkotja az mezőnyt, de mi vagyunk az egyikük. Nagy céljaink vannak, különösen nekem, hiszen Budapest a szülővárosom és nagyszerű lenne ott döntőt játszani
– utalt a május 31-én rendezendő fináléra a 31-szeres válogatott hátvéd.
Hozzátette: először is a nyolcaddöntőben túl szeretnének jutni a Sevillán, amely kétarcú csapat, mivel a bajnokságban finoman szólva is gyengélkedik, de az európai kupaporondon rendkívül veszélyes ellenfél. Igyekeznek a lehető legalaposabban felkészülni ellenük.
Nagyon jól érzem magam a csapatunknál. Egy játékos számára nagy megtiszteltetés, hogy minden meccsen pályára léphet. Hálás vagyok érte, hogy így lehet – persze, keményen meg is dolgozom érte. Ebben az idényben nagyon sok mérkőzés van már a lábamban. Szinte folyamatosan háromnaponta lépünk pályára. Emiatt nagyon kell ügyelnem a helyes étkezésre, regenerációra és edzésre.
– nyilatkozta Szalai.
Apropó budapesti Európa-liga döntő, nemrégen átfogó, négynapos szakmai bejárást tartott a létesítményben az Európai Labdarúgó-szövetség és az MLSZ szervezőbizottsága. Az MLSZ közleménye szerint először a mérkőzéssel kapcsolatos legfontosabb terület, a pálya és annak környéke került a szemle fókuszába.
A Puskás Aréna gyepminősége továbbra is tökéletesen megfelel az Európai Labdarúgó-szövetség elvárásainak, mint ahogy az öltözők és a kiegészítő létesítmények is alkalmasak a legmagasabb színvonalú események kiszolgálására
– olvasható a szövetség oldalán.
(Borítókép: Getty Images)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Forrás: https://index.hu/sport/2023/03/07/futball-europa-liga-fenerbahce-szalai-attila-sevilla/
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |