A tárcavezető a vállalat jelenleg is épülő atomerőművénél tett látogatásáról beszámolva kijelentette, hogy Magyarország történetének egyik legjelentősebb beruházása, a paksi bővítés nem lehet sikeres francia együttműködés nélkül, hiszen az „erőmű lelkének” számító irányítástechnikai rendszert egy francia-német konzorcium gyártja.
„Legalábbis kellene, hogy gyártsa és leszállítsa” – hangsúlyozta, aláhúzva, hogy a német kormány még mindig nem hagyta jóvá a Siemens Energy részvételét.
Ez abszolút nem tisztességes és nem fair magatartás Németország kormányának részéről, hiszen az energiaellátás kérdése nemzeti hatáskörben van, az energiaellátás biztonsága szuverenitási kérdés
– fogalmazott Szijjártó, majd hozzátette, ezért a kormány a francia Framatome szerepének további növeléséről tárgyal, hogy Berlin ne tudja tovább blokkolni az irányítástechnika érkezését.
Annak érdekében, hogy nyugat-európai irányítástechnikai rendszer legyen a paksi atomerőműben, a magyar-francia nukleáris együttműködést tovább bővítjük, a Framatome szerepét pedig tovább növeljük a paksi beruházásoknál
– jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.
Szijjártó Péter kitért arra is, hogy az ukrajnai háború és az arra válaszul elrendelt büntetőintézkedések miatt globális energiaellátási válság állt elő, miközben a klímaváltozás hatásai miatt egyre nő a nyomás a világon.
„A jövőben az energiaellátás terén két dolgot kell megoldani. Hogy legyen biztonságos, olcsó, hosszú távon jó előre kiszámítható energiaellátás, és mindez úgy történjen meg, hogy a környezetvédelmi szempontokat is figyelembe vegyük” – mondta Szijjártó Péter.
Teljesen egyértelmű, hogy ezt a két célt a nukleáris energia tudja kielégíteni
– szögezte le.
A miniszter közölte, hogy Magyarország az atomenergia területén Európában fontos vezető szerepet tölt be, és tagja azon nukleáris koalíciónak, amelyet viszont egyértelműen az „észszerű energiapolitikát” folytató Franciaország vezet.
A nukleáris energia terén fontos együttműködés jött létre Franciaország és Magyarország között, amelynek immáron gyakorlati következményei és leágazásai is vannak
– fogalmazott a tárcavezető.
(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |