A putyini politika 5 nem várt eredménye

Moszkva nagyon jól haladt az imázsépítésben a kétezres években: szép lassan az élet szinte minden területére beszivárgott az orosz „puha hatalmi” befolyás, legyen az sport, kultúra, popzene, gazdaság, energia vagy éppen az orosz oligarchák fényűzéséről szóló bulvár. Az orosz lakosság elégedetten megállapíthatta, hogy ismét menő lett orosznak lenni, miközben a kilencvenes években az oroszok képe inkább a szegénységről, a kommunizmusról, a szovjet múltról és a vodkáról szólt.

@TIME remember? 2007 #Time #Putin #Russia #Russian #UkraineWar #UkraineRussiaWar️ #PersonOfTheYear #PersonOfTheYear2022 #proxywar pic.twitter.com/k6iKybrS6y

— Paul Sudo (@tpolytelis) December 8, 2022

2007-ben Vlagyimir Putyin az amerikai Time magazin szerint az év embere lett. „Az új Oroszország cárja”, írták a címlapon. Ahogy a Time fogalmazott, azért kapta a címet, mert „az országot visszahozta a káoszból, és kitartóan, éleslátással vezette Oroszországot”.

Az új orosz aranykor kezdete több folyamat szerencsés együttállásából fakadt. Egyrészt a Szovjetunió 1991-es összeomlása új, szabad és demokratikus országban felnövő nemzedéket nevelt ki. Másrészt a Vlagyimir Putyin első két elnöksége alatti évek a gazdasági és politikai helyzet stabilizációjáról szóltak. Egyre több forrás jutott a kultúrára és a sportra, és ezt hatalom is támogatta, ösztönözte, mert az orosz puha hatalom eszközeit is látták benne. Harmadrészt pedig a nemzetközi helyzet is kedvezően hatott ezekre a folyamatokra (béke és gazdasági konjuktúra).

Nem így történt. Vlagyimir Putyin 2012-es visszatérésével a Kremlbe Oroszország történelme egy egészen másik irányba fordult: a belső elégedetlenséget egyre represszívebb eszközökkel fojtották el. A másként gondolkodókat elhallgattatták, az ellenzéki erőket ellehetetlenítették. Az energia és a katonaság az orosz politikai eszköztár része lett.

A repressziók és a korlátok pedig nem csak az imázsképnek nem kedveznek, hanem az emberi kreativitásnak sem. A következő öt pontban megnéztük röviden, mi mindent veszített el Oroszország Vlagyimir Putyin politikájával az elmúlt években.

1. Az orosz kulturális befolyásnak vége

Emlékszik még valaki a T.a.t.u.-ra? Két fiatal orosz lányból álló csapat a kétezres évek elején váratlanul berobbant a nemzetközi popzene világába. A dalokat oroszul és angolul is elénekelték, így az igazi rajongók az angol szöveg után az oroszt is megtanulták. Az orosz kultúra expanziójának köszönhetően világszerte nagy sebességgel emelkedett az orosz nyelvet tanulók száma.

A T.a.t.u. sikere után a popszakma felfedezte magának az orosz piacot, és egyre több előadó lett hallható a nemzetközi rádiókban. 2008-ban az orosz Gyima Bilan megnyerte az Eurovíziós dalfesztivált is, így a rákövetkező évben a fesztivált Moszkvában rendezhették.

A szovjet korszak alatt lényegében egyetlen egy, világszerte is ismert gyerekmese sorozatot sikerült kitermelni, a Nu Pagagyit (No, megállj csak!). Az elmúlt másfél évtizedben az orosz gyerekmesék letarolták a nemzetközi piacot. Itt elsősorban a Mása és a Medve sikerét lehet említeni, de emellett van legalább féltucat másik rajzfilmsorozat is, amelyek a világ számos országában váltak népszerűvé (Fikszik vagy Kikoriki). Közel sem akkora, de hasonló sikereket értek el az orosz mozifilmek is, úgy mint a 2004-ben bemutatott, nagy költségvetésű Éjjeli Őrjárat.

A kétezres évek az orosz irodalom nemzetközi reneszánszát is hozta: Dmitrij Gluhovszkij 2005-ben robbant be a nemzetközi sci-fi műfajba a Metro-2033 könyvvel és annak folytatásaival. Gluhovszkij világszerte bestseller író lett, a könyvéből népszerű videójátékok is készültek. De a legnépszerűbb kortárs orosz írók között lehet említeni mások mellett Ljudmilla Ulickaját, Borisz Akunyint vagy Mihail Siskint is.

Eredmény 2023-ra: A mai orosz zenei szféra legnépszerűbb szereplői évek óta egyre nehezebb helyzetben, a háború után egy részük tiltás alá került. A művészek világosan két táborra bomlottak: azokra, akik a hatalom mellett foglaltak állást, és azokra, akik bírálták a háborút vagy a békére szólítottak fel. Az utóbbiak nagy részét Oroszországban betiltották, koncertjeiket lemondták, a legtöbben közülük emigráltak.

A korábban legnépszerűbb orosz írók könyveit levették a boltok kínálatából, vagy „külföldi ügynök” csomagolásba rejtették el. Közülük is a legtöbben emigráltak, többek ellen büntetőeljárás indult az orosz hadsereg „jó hírnevének megsértése” miatt.

„Külföldi ügynök írók” könyvei egy vlagyivosztoki könyvesbolt kínálatában, a földön, a többi polc alatt.

Az orosz filmek és rajzfilmek forgalmazása alaposan megnehezült, számos szerződést felmondtak a nemzetközi partnerek. A pénzügyi szankciók és a hitelezés hiánya miatt az új projektek finanszírozása megállt, a külföldi gyártócégek kivonultak az országból.

Az előzetes adatok szerint az orosz nyelv tanulása a Nyugaton közel 40 százalékkal csökkent. Orosz nyelven beszélni, orosz műveket fogyasztani az orosz agresszió miatt problémás. Mondhatjuk, hogy már nem menő. A korábban ügyesen felépített orosz puha hatalom darabjaira esett szét néhány év leforgása alatt.

2. Az orosz sport hattyúdala

A kétezres években egymás után bukkantak fel sikeres orosz sportolók, olyan sportágakban is, amelyekben korábban soha nem teljesítettek jól az oroszok. Anna Kurnyikova, majd Maria Sarapova 2004-es megjelenése egy darabig az amerikai teniszezők dominanciájának vetett véget. 2004-től Alekszandr Ovecskin az amerikai NHL hoki ligába ment játszani, Andrej Arsavin pedig 2009-től a brit Arzenálba focizni. Jelena Iszinbajeva rekordot rekordra halmozott a magasugrásban. 15 év után először nyerte meg orosz válogatott a 2008-as jégkorong-világbajnokságot.

A kétezres évekre az orosz futball is beért: 2005-ben az UEFA kupát a CSKA Moszkva nyerte meg, majd 2008-ban a szentpétervári Zenit. Ugyanabban az évben az orosz válogatott a negyeddöntőig jutott a labdarúgó-Európa-bajnokságon. Közben a nemzetközi berkekben állandó téma volt Roman Abramovics és a Chelsea angol focicsapat felvásárlása. Abramovics 140 millió fontért vette meg a klubot, majd további több mint kétmilliárd fontot költött a csapatra a következő években, a legjobb játékosokat szerződtetve a Chelsea-be.

A kétezres évek sport sikerei alapozták meg a következő évek legfontosabb sporteseményeit Oroszországban: a 2014-es Téli Olimpiát Szocsiban, és a 2018-as labdarúgó-világbajnokságot Moszkvában.

Eredmény 2023-ra: az orosz sportolókat előbb a dopping botrányok, majd az orosz-ukrán háború miatt teljesen kitiltották a világversenyekről. Nem tudni, hogy a 2016 után kirobbant doppingbotrányok milyen magasra értek fel, de a tiltott szerek használata miatt az orosz sportolókat részlegesen tiltották ki a 2016-os riói olimpiáról, és a 2018-as dél-koreai téli olimpiáról. Az orosz agressziót követően a Nemzetközi Olimpiai Bizottság felszólította a szövetségeket, hogy függesszék fel az orosz sportolókat a nemzetközi versenyeken való szereplések alól. A FIFA és az UEFA felfüggesztette az orosz futball csapatokat, a Nemzetközi Hoki Szövetség pedig az orosz hoki csapatot. A Szentpétervári teniszbajnokságot Kazahsztánba helyezték át, a Wimbledoni kupából és a Grand Slam tornákról kitiltották az orosz teniszezőket.

3. Politikai és gazdasági izoláció

A kétezres években az orosz vezetés maximálisan nyitni próbált a Nyugat felé, és komoly sikereket ért el ezen a téren. Vlagyimir Putyin a kétezres években végigutazta a nyugati országokat, amerikai műsorokban és talk show-kban szerepelt, és barátságokat kötött a kor fontos nyugati politikusaival: ifjabb George Bush-sal, Tony Blair-rel, Silvio Berlusconival és Gerhard Schröderrel. Az orosz diplomaták központi utasítást kaptak Oroszország pozitív imázsképének a kialakítására. A nyugati befektetések ömleni kezdtek az országba. Mindez nagyon is tudatos imázsépítés volt. 

Még Borisz Jelcin elnöksége alatt, 1997-ben hívták meg Oroszországot a G7-es csúcsra: először megfigyelőként, majd teljes értékű tagként. Így a világ legfejlettebb államait magába tömörítő szervezet 1998-ra G8-ra alakult át, ami hatalmas politikai siker volt Moszkva számára, hiszen a Nyugat elismerte az ország fontosságát és pozícióit. Így Putyin a kétezres évektől kezdve helyet foglalt a nyugati államok asztalánál, ami komoly diplomáciai lehetőségeket is adott Putyin kezébe.

A 2006-os G8 csúcs Szentpéterváron. Mosolygós Putyin, Blair, Bush, Merkel és a többiek.

A kétezres években Oroszország a politikai kapcsolatépítés terén magas fokozatba kapcsolt: 2004-ben elindították a Valdaj Nemzetközi Klubot, és egyre jobb kapcsolatot próbáltak építeni az Oroszországról író újságírókkal. A Valdaj Fórumon egy platformon vitázott egymással Alekszandr Dugin és a kormánykritikus Borisz Nemcov, amerikai Fiona Hill vagy az ellenzéki közgazdász Szergej Gurijev.

2005-ben a Szentpétervári Gazdasági Fórum egyre nagyobb eseménnyé nőtt ki, és „elnöki” fórum lett, miközben együttműködést kötöttek a Davosi világgazdasági fórummal. 2012-ben Oroszország csatlakozott a Világkereskedelmi szervezethez.

Moszkva a legnagyobb nemzetközi PR-ügynökségeket bérelt fel az orosz imázs kialakítására. 2005-ben létrehozták a Russia Todayt, és elkezdték a nemzetközi terjeszkedést a katari Al Jazeera mintájára. A legnagyobb orosz lapoknak angol- és más nyelvű változatai jelentek, így Moszkva a nemzetközi nyomtatott sajtó piacán 21 országban, 16 nyelven volt jelen.

A 2007-ben elindított Russzkij Mir Alapítványon keresztül intézményesített népszerűsítése indult az orosz kultúrának és az orosz nyelvnek. A Russzkij Mir a rákövetkező években 97 központot nyitott világszerte. 2010-es évektől elstartolt az orosz integrációs projekt, amelynek öt tagja lett: Moszkva mellett Belarusz, Örményország, Kazahsztán és Kirgizisztán.

Eredmény 2023-ra: 2014 után a politikai barátkozás megállt, Oroszország kezdett elszigetelődni. A Nyugat a Krím-félsziget elcsatolása miatt szankciókkal próbálta korlátozni az orosz gazdaságot. A 2022-ben indított Ukrajna elleni orosz támadás után 143 ország ítélte el az orosz agressziót az ENSZ-ben, 52 ország pedig szankciókkal és Ukrajna támogatásával reagált az új helyzetre.

2014 után az előtte viszonylag szakmai alapon működtetett RT az összeesküvés-elméletek felé fordult, Oroszországban pedig a Nyugat elleni negatív kampány kezdődött. 2014-ben Oroszországot kirakták a G8-as csúcsból és visszatértek a G7-es formátumhoz. A nemzetközi fórumokra Oroszországot ritka kivételektől eltekintve nem hívják meg. Az Oroszországban szervezett fórumokat, mint a Szentpétervári Gazdasági Fórum, leginkább már csak az orosz szövetségesek látogatják. A Valdaj fórumokon a konstruktív vitákat frontális típusú hatalompárti beszélgetések és előadások váltották fel. Borisz Nyemcov 2015-ben merénylet áldozata lett, Szergej Gurijev emigrált.

Az orosz integrációs projekt az orosz szövetségi rendszerrel együtt repedezik, annak tagjai más partnerek felé néznek. A Kaukázusban Törökország egyre megkerülhetetlenebb szereplővé érett, Közép-Ázsiában Kína az egyik legfontosabb szereplővé vált. Sem a Krím-félsziget elcsatolását, sem a négy ukrán terület annexióját Oroszország legszorosabb szövetségesei nem ismerték el, sőt, maguk is egyre inkább az orosz politikai és katonai nyomástól tartanak. Kazahsztán elnöke az említett Szentpétervári Gazdasági Fórumon 2022-ben Putyinnal beszélgetve elítélte az orosz agressziót és az ukrán területek annexióját. Oroszország politikai és gazdasági izolációban találta magát, az integrációs projektje pedig válságban van.

4. Az orosz autoriter állam visszatérése

A kilencvenes és a kétezres években minden korábbinál szabadabb volt a politikai és gazdasági légkör Oroszországban. A totalitárius állam leépítése után az ország a demokrácia felé fordult, és gombamód szaporodtak a különböző társadalmi és politikai szervezetek, nívós médiatermékek indultak, nagy sebességgel terjedt az internetelérés.

Az autoriter állam felé történő fordulás 2011-et követően kezdődött el, miután százezrek vonultak ki az utcákra tiltakozni Vlagyimir Putyin újraindulása ellen. Az elmúlt tíz évben a demokratikus intézmények, a sajtószabadság és politikai jogok leépítése fokozatosan történt, de a háború kirobbantása után fordult igazán drasztikus irányba.

Eredmények 2023-ra: Oroszország visszatért a szovjet időkbe – a független médiát felszámolták és betiltották. A megmaradt sajtó kizárólag a kormány által terjesztett híreket veheti át. Az internetet cenzúrázzák, a nyugati közösségi oldalakat (Facebook, Twitter, LinkedIn, Instagram) betiltották, ahogy a nemzetközi híroldalakat is. Bármilyen kormányellenes tartalomért vagy csupán annak megosztásáért pénzbüntetés vagy börtön jár. Háborúellenes plakátokért börtön jár, de ugyanez a helyzet a béke melletti plakátokkal is. 2022-ben több mint húszezer ember ellen indult büntetőeljárás politikai okok miatt.

Az ellenzéki politikai pártokat és mozgalmakat betiltották. Az ellenzék vezetői jelenleg vagy börtönben vannak, vagy emigráltak. A háború ellen felszólaló művészeket, írókat, színészeket és más nyilvános szereplőket ellehetetlenítették vagy betiltották. Az elmúlt egy év során tömeges kivándorlás indult el, amely elsőként az értelmiségi rétegeket és a középosztályt érinti, ami hosszú távon lehetetleníti el az ország fejlődését. Pontos számok még nincsenek, de a kivándorlás alsó határánál legalább 700-800 ezer emberről beszélhetünk.

Hosszú sorok az orosz-grúz határnál 2022. Szeptemberében, miután az orosz kormány meghirdette a kötelező mobilizációt.

5. Szertefoszlott az orosz hadsereg mítosza

Az állam megerősödésével Vlagyimir Putyin a még a szovjet korszakban rekedt orosz hadsereget is próbálta megújítani. 2008-ban indult el a nagyszabású orosz katonai program, amely három lépcsőben volt hivatott érvényesíteni az orosz katonai fölényt: hivatásos hadsereg létrehozásával, katonai fejlesztések elindításával és a meglévő eszközök teljes modernizációjával. Oroszország fegyverkezni kezdett, és évente a GDP több mint 4 százalékát költötték a katonaságra.

2018. márciusában az orosz parlament előtt beszélve Putyin az új ballisztikus rakétát, a Szarmatot mutatta be. A rakéta azóta is még kísérleti fázisban van, sem sikeres bevetésre, sem sorozatgyártásra nem került sor.

A 2010-es években Putyin minden évben új orosz katonai fejlesztéseket mutatott be. Május 9-én, a Győzelem napi parádén a Vörös téren masírozó orosz haderő félelmet és egyben áhítatot keltett. Az orosz hadsereg mítosza minden addiginál erőteljesebb lett: egy olyan hadsereg képe sejlett fel, amely a világ egyik legnagyobb hadereje, ráadásul értenek is hozzá, és az új csúcstechnológiás fegyverekkel még az Egyesült Államokkal is felvehetik a versenyt. Egyenlőtlen viszonyokban történő gyors és hatékony bevetések – Grúziában és Szíriában – tovább erősítették ezt a mítoszt.

Eredmény 2023-ra: A modernizált, legyőzhetetlen orosz hadsereg mítosza hetek alatt foszlott szét. Kiderült, hogy az orosz katonai modernizáció sok esetben csak papíron létezett: a fejlesztési pénzeket és magukat a fegyvereket szétlopták, a fejlesztések pedig nem jutottak el a sorozatgyártás szintjére. A hadsereg modernizációja nem működött jól, a katonaság működése továbbra is a szovjet típusú, erősen központosított és lassú modellen alapult. 

Az orosz agresszió egyik nyilvános okaként a NATO keleti bővítését említette fel az orosz vezetés. A háború eredményeként Svédország és Finnország, a korábban hosszú évtizedeken át semlegességet vállalt országok inkább a NATO-csatlakozás mellett döntöttek. Ezzel a NATO megduplázza a közös határát Oroszországgal: a korábbi 1213 kilométeres határszakasz most további 1335 kilométerrel bővül. A nem NATO-tag országok pedig minél gyorsabban szeretnének csatlakozni (például Grúzia vagy Moldova), mert csak ebben látják az országuk túlélését és védelmét az orosz ambíciókkal szemben

Mindennek eredményeként az orosz hadseregtől már sem a NATO, sem Kína nem tart, aggodalmat már legfeljebb az orosz nukleáris arzenál – szintén a szovjet korszak öröksége – kelthet.

(Borítókép: Index)

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!