A Trónok harca alkotói megint megcsinálták, ennek ellenére a A 3-test probléma rétegsorozat lesz

Rosamund Pike A 3-test probléma megjelenésének napján arról posztolt, hogy épp hét évvel előtt sétált be a Netflix Los Angeles-i irodájába azzal, hogy a kortárs sci-fi egyik legfontosabb képviselője, Liu Ce-hszin trilógiájáról tárgyaljon. A színésznőt ne keressük a képernyőn, producerként viszont oroszlánrészt vállalt abban, hogy A 3-test probléma megvalósult. 2020-ban emelték a tétet: bejelentették, hogy nem mások fejlesztik sorozattá a monumentális történetet, mint a 300 millió dollárért a Netflixhez szegődő D. B. Weiss és David Benioff. Az alkotópáros több mint egy évtizeddel ezelőtt már bebizonyította azt a tényt, hogy profik a megfilmesíthetetlennek tűnő, több ezer oldalas, gigantikus sztorik képernyőre adaptálásában. A Trónok harca showrunnerei George R. R. Martin regényciklusából alkották meg a világ egyik legnépszerűbb sorozatát, és míg az első néhány évaddal a mennybe mentek, addig az utolsókkal inkább a pokolba. Bár mentségükre legyen szólva, hogy az utolsó évadokban már túlhaladtak a szerző által azóta sem befejezett történeten, a végeredmény nemhogy nem nyerte el a rajongók tetszését, hanem egyenesen a közutálat tárgyát képezte, hogyan zárták le a Hét Királyság történetét. Westerosszal olyannyira leszámoltak képletesen és szó szerint is, hogy a két éve bemutatott spinoffhoz (Sárkányok háza) már nem is tértek vissza, és a Trónok harca 2019-es befejezése óta sem hozakodtak elő nagy dobással.

A 3-test probléma lehet tehát a nagy visszatérés, és bár abszolút érthető, miért „a Trónok harca alkotóitól”-felirattal reklámozzák a sorozatot, ez legalább annyira válhat az előnyére, mint a hátrányára. Bizakodásra ad okot, hogy egy tapasztalt, az ilyen jellegű, lehetetlen küldetésnek tűnő adaptációk terén már bizonyított alkotópáros vette a kezébe a történetet, akik képesek egy kisebb hadseregnyi szereplőt jól és kiegyensúlyozottan elhelyezni egy olyan, évszázadokon átívelő történetben, amely finoman szólva is rettentően szövevényes. Hátránya, hogy akaratlanul is valami hasonló, könnyen darálható szórakozást vár a néző, ám A 3-test probléma távolról sem a Netflix válasza a Trónok harcára, hanem egy olyan sorozat, amelyben szexből és sárkányokból (egyelőre) egy darab sincs, Fermi-paradoxonból és kvantumelméletből viszont annál több, és valljuk be, a fizika nem feltétlenül tartozik a legcsábítóbb hívószavak közé, ha épp sorozatot keresünk estére.

Pedig A 3-test probléma még akkor is megéri az agymunkát, ha épp távol áll tőlünk az ilyen jellegű érdeklődés. Ce-hszin trilógiája (A háromtest-probléma, A sötét erdő, A halál vége) nem véletlenül ért el azonnal kultstátuszt a sci-firajongók körében (még magyar rajongói klubja is van): a kínai szerző korszakalkotónak nevezett trilógiájában hihetetlenül komplex és fantáziadús világot alkotott meg, amelyet az első kötethez fülszöveget író George R. R. Martin úgy jellemzett, mint „a hard sci-fi egyedi mixe: összeesküvés-elmélet és kozmológia, természettudomány és villámgyors akció.” És bár reklámszövegnek ez sem feltétlenül csillagos ötös, és előrevetíti, hogy a hype ellenére valószínűleg rétegsorozat lesz, mindenképpen érdemes adni neki egy esélyt, az alapanyag kvalitásain túl ugyanis a megvalósítás is elsőrangú.

Egy zsúfolt téren saját lánya szeme láttára végeznek ki egy apát a pódiumon – az előzetesek által sulykolt Trónok harca-feliratok kellőképp beleégtek a néző agyába ahhoz, hogy azonnal egy másik ikonikus jelenet ugorjon be az embernek. Ez az a pont azonban, ahol nagyon bölcs döntés letenni a trónokharcás berögződéseket, és ezek nélkül nézni a történetet. Nincs Ned Stark és fantasyvilág sem, van helyette kulturális forradalom a hatvanas évek Kínájában, ahol a megannyi főbb szereplő közül az egyik végignézi, ahogy apját, egy fizikust, halálra verik azért, mert olyan nyugati förmedvényeket tanított, mint amilyen a relativitáselmélet. Bár ez az élmény az eredője mindennek, gyorsan évtizedeket ugrik a történet abba a korba, ahol rejtélyes módon hullanak el a kor legragyogóbb fizikusai, villogni kezd az ég, egyeseknek furcsa, folyamatosan visszaszámoló időzítő jelenik meg, miközben egy rejtélyes számítógépes játék is felbukkan. A regénytől eltérően itt nincs egy kimondott főszereplő, egy csapatnyi egykori oxfordi diák kerül az események középpontjába, de egy rejtélyes olajmágnás és egy rettentő fontosnak tűnő titkosszolgálati fejes is nyomoz mindenki után. Hamar kiviláglik, hogy itt nem a tél, hanem egy rejtélyes, idegen erő közeleg a Föld felé, és nem kecsegtet túl sok jóval az, ha ideér. És akkor még a fizikáról nem is beszéltünk.

A könyv ismerete nélkül elsőre orbitális katyvasznak tűnhet a történet, ám Benioff és Weiss megint megmutatják, miért lehet egész nyugodtan rájuk bízni az ilyen jellegű monstrumokat: még ha az első részekben irgalmatlan mennyiségű információt és szereplőt is zúdítanak a nézőkre, szépen és fokozatosan összeáll a történet annak ellenére, hogy minden egyes résszel tovább bonyolódik a sztori. Spoilerek nélkül a történetről nehéz konkrétumokat leszögezni, ám a komoly mennyiségben adagolt tudományos háttér mellett rengeteg olyan univerzális, az emberiséget és a civilizációt érintő dilemma merül fel, amin hosszan el lehet rágódni. Egyúttal szégyellni, hogy emberek vagyunk. A 3-test probléma ezzel együtt kellően sötét, de persze sok vidámságot egyébként sem ígér az az alaphelyzet, amikor az idegen veszedelem teljes gőzzel a Föld felé tart. Az emberi civilizáció problémái mellett azonban jó egyensúlyban bomlanak ki az egyének apró harcai, emiatt a szereplőgárda nagysága ellenére lehet kötődni a szereplőkhöz.

Benioffék kicsit bátrabban mertek hozzányúlni az alapanyaghoz, mint például a Trónok harca első évada esetében, amely nagyon gyakran szinte szóról szóra követte a regényt: míg a könyvben túlnyomó részt kínai szereplők vannak, addig a szélesebb közönség megnyerése érdekében a sorozatban sokszínű szereplőgárdára szabták a történetet. Emellett nemcsak szigorúan az első kötetből dolgoztak, hanem több elem került bele a második és a harmadik könyvből is. A dramaturgiai megvalósítás mellett a látvány is elsőrangú, bár egy 160 millió dollárból készülő gigaprodukció esetében ez már inkább alapkövetelmény, mint különleges teljesítmény. A történet meg is követeli, hogy költsenek rá, hisz akad benne egy komplett videójáték-világ, ráadásul a rejtélyes idegenek által megcibált Földön is olyan dolgok történnek, amihez kell is egy hadseregnyi CGI-szakember.

Bár néhány bekezdéssel feljebb az áll, hogy érdemes a Trónok harcát mielőbb kizárni a fejünkből, a sorozat erre nem hagy sok esélyt. Ramin Djavadi zenéjét ezerből is fel lehet ismerni, az ismerős dallamvilág ugyanolyan grandiózus módon festi alá a civilizációpusztulást, ahogy a westerosi történéseket, és a stábból is többeket újrahasznosítottak Benioffék: feltűnik Liam Cunningham, John Bradley és Jonathan Pryce is, mellettük Benedict Wong, Jess Hong, Eiza González, Jovan Adepo, Alex Sharp és Rosalind Chao alakítják a főbb szerepeket.

A 3-test probléma egészen biztosan meg fogja kapni azokat a kritikákat, hogy lassú, túlontúl szövevényes és tudományos, azoknak pedig valószínűleg csalódást fog okozni, akik az új Trónok harcát várják tőle. Triviálisnak tűnhet, de nem árt elégszer hangsúlyozni: teljesen más műfaj ez, mint Martin fantáziavilága, ráadásul sci-fiként sem tartozik épp a könnyen fogyasztható kategóriába, rá kell szánni az időt. Aki viszont átrágja magát a kezdeti káoszon és értetlenkedésen – mert abból egész biztosan akad majd –, azok számára hiánypótló darab lesz.

A 3-test probléma (3 Body Problem), 8 epizód, 2024, Netflix. 24.hu: 8/10