A Vodafone 2022-től fokozatosan, a fogyasztói szokásokat és a hatóság iránymutatását figyelembe véve vezeti ki 3G-s hálózatát. A kivezetést követően a mobilinternetezéshez legalább 4G-képes készülékre lesz szükség.
Mint írják: a legújabb generációs hálózatok fejlődése és bővülése gyorsabb internetsebességet és megbízhatóbb, stabilabb kültéri lefedettséget biztosít. Ahhoz, hogy a mobilhálózatok a jövőben is a legújabb technológiát használhassák, a régebbi hálózatok világszerte kivezetésre kerülnek, így a 4G- és 5G-hálózatok fejlesztésére még nagyobb fókusz kerül.
Bács-Kiskun, Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas, Veszprém és Zala vármegye egyes településein már lekapcsolták a 3G-hálózatot.
Következő lépésként március 13-án Budapesten és Pest vármegye településein kapcsolják le a 3G-hálózatot, majd március 27. és április 10. között az ország maradék területein.
Ide kattintva tudja megnézni, mely települések érintettek a lekapcsolásban.
Idén január végén zárult le a hazai távközlés történetének egyik legnagyobb tranzakciója – ez volt egyben a régiónk második legnagyobb tranzakciója 2022-ben –, amelyben a 4iG és a magyar állam megvásárolta a Vodafone Magyarországot.
(Borítókép: Szabó Réka / Index)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Forrás: https://index.hu/belfold/2023/03/04/vodafone-3g-lekapcsolas-pest-varmegye-budapest/
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |