A professzor elmondta, hogy ötödik alkalommal rendezik meg a nemzetközi konferenciát, ahol a háborúról, a járványokról, éghajlatváltozásról, globális migrációról és a mesterséges intelligenciáról tartottak előadást a témák legnevesebb külföldi szakértői, ezúttal Veszprémben. Az UNESCO MOST Téli Egyetem idei eseményeire nagy számban érkeztek világ minden tájáról az érdeklődő egyetemisták.
A háború témájában Sir Richard Shirreff brit tábornok, a NATO európai egységeinek volt helyettes parancsoka tartott előadást.
A magas rangú katonatiszt írta az 2016-ban megjelent, Háború Oroszországgal című könyvet, melyben megdöbbentő pontossággal leírta a mostani ukrajnai eseményeket.
Szinte csak abban tévedett, hogy korábbra jósolta a katonai konfliktus kirobbanását. A tábornok, aki 2013-ban vonult nyugdíjba, behatóan ismerte a putyini Oroszország viszonyait és a NATO-gépezet működését, és jelezte is parancsnokainak, hogy valamit tenni kéne.
Miszlivetz Ferenc kiemelte, hogy Putyin elnök a kétezres évek elején többször is részt vett NATO-eseményeken, és határozottan kijelentette, hogy Ukrajna NATO-tagsága a vörös vonal, melynek átlépését nem engedheti meg. A történész maga is megnézte az akkori dokumentumokat, és úgy látja, hogy gyakorlatilag nem válaszoltak Putyinnak.
A tábornok értékelését nem vették komolyan, sőt jó néven se, így írt egy regényt, melyben a fiktív szálakhoz igen sok valóságból építkező elemet társított.
Ez a történet is azt jelzi vendégünk szerint, hogy a fejlett nyugati világ gyakran nem képes, vagy nem szeretne alkalmazkodni a valóság kihívásaihoz. Nem gondolja, hogy összeomlik a civilizációnk, de tény, hogy egyre jobban csökken az akciórádiusz.
A tábornok személyesen is elmondta Veszprémben, hogy változatlanul kritikus azzal, ahogyan nyugaton kezelik a krízist, de jelenleg ő is úgy véli, nem szabad felhagyni Ukrajna támogatásával, mert az egyértelműen az agresszor győzelmét eredményezné.
A történész ma is tanulságosnak gondolja Bibó István kiváló tanulmánykötetét az 1970-es évekből, melyben a nemzetközi döntőbíráskodás bénultságát elemzi. A múltszázadi példák – Ciprus, Izrael, Palesztina és Írország legújabb kori története – alapján is megérthető, hogy miért szánták rá magukat az oroszok az Ukrajna elleni támadásra. Miszlivetz Ferenc szerint egyszerűen azért, mert megtehették.
A beszélgetés több érzékeny témát is érintett. Vendégünk elmondta, hogy
Ha lemaradt volna az előző arútluK podcastról, vagy újra meghallgatná, mit mesél egy titokzatos Csontváry festményről Kelen Anna, a Virág Judit Galéria művészettörténésze, kattintson ide.
(Borítókép: Miszlivetz Ferenc. Fotó: Kaszás Tamás / Index)
x
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Forrás: https://index.hu/kultur/2023/03/11/arutluk-podcast-miszlivetz-ferenc-ukrajna-richard-shirreff/
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |