A szezon előtti teszt nagy meglepetését nyújtó Aston Martin a szabadedzéseken is remekelt, így a második és harmadik etapot is megnyerő Fernando Alonso remek előjelekkel várhatta az időmérőt, amelyen végül a két Red Bull és a két Ferrari mögött az ötödik helyet szerezte meg.
A rajt után viszont rögvest bukott két helyet, előbb a hetedik pozícióból induló Lewis Hamilton előzte meg, majd saját csapattársa, a csuklótörés után versenyző Lance Stroll ütközött neki, ami miatt George Russell is elment a spanyol mellett.
Az F1-be visszatérő Nico Hülkenberg egy lerepülő szárnydarabbal, majd folyamatos visszacsúszásával hívta fel magára a figyelmet, az élen pedig Max Verstappen folyamatosan növelte előnyét a rajtnál Sergio Pérezt megelőző Charles Leclerc-rel szemben.
A Ferrari monacóiját egy elfékezés után megközelítette a mexikói, de gyorsan visszaverte a támadást, kicsivel hátrébb viszont Alonso kezdett belemelegedni, és nagy csatát vívott Russell-lel, akit megelőzött, majd a korai kerékcserék után maga mögött is tartott.
Csakhogy addigra már Valtteri Bottas mindkettejüket maga mögé utasította – a frissebb kemény keverékű abroncsokon azért az esélyesebbek hamar legyűrték a finnt.
Az élmezőnyben egyedül a Red Bull pilótái voltak eltérő taktikán, Verstappen és az utolsóként váltó Pérez is lágyakon maradt, a 26. körben a tapadáskülönbségnek köszönhetően a leggyorsabb időket futó mexikói pedig meg is előzte Leclerc-t a második helyért.
Az látszott, hogy nem lesz könnyű az idény eleje a McLarennél, ezt pedig az első futam gyorsan meg is erősítette, a mezőny legfiatalabb pilótájaként induló Oscar Piastri lett az év első kiesője, de Lando Norris is 12 másodpercet töltött technikai probléma miatt a bokszban, így az utolsó helyre jött vissza, és csak a büntetések sorát begyűjtő Esteban Oconnal volt csatában…
A 31. körben elindult a kerékcserék második fázisa, Stroll levadászta Russellt a hetedik helyért, rögvest meg is futva a verseny legjobb körét, Leclerc-nek nem jött be az alávágás Pérezzel szemben, Alonso viszont hiába maradt kint sokkal tovább, így is közeledett Hamiltonra.
Ezzel pedig elérkeztünk a futam messze legjobb pontjához, amikor is a kilenc világbajnoki cím gazdáinak csatáján a spanyol megelőzte brit riválisát, aki a következő egyenesben visszaelőzte őt, de végül „lehetetlen helyen”, a 10-es kanyarban csak elment mellette Alonso.
A DRS-sel próbált tapadni Hamilton, aki így körökön át csatázott a gyorsabbnak tűnő Aston Martinnal, de végül a 41. körre el tudott szakadni Alonso, aki ekkor már Carlos Sainzra kapaszkodott, miközben Leclerc kiesett!
A 2021-es Katari Nagydíj óta első dobogójáért küzdő Alonso a 46. körben ugyanabba a hintába ültette Sainzot, mint Hamiltont, aki meg is érkezett a ferrarisra, aki annyira feltartotta a mercedesest, hogy még a lekörözött Norris is beszállt egy időre a vonatba.
Az utolsó körökben már csak az volt a kérdés, hogy Hamiltonnak a negyedik hely összejön-e, de végül Sainz nagy csatában megtartotta ezt a pozíciót.
A Red Bull fölénye óriási volt a futamon, a Ferrari problémái pedig úgy fest, követték az istállót a 2023-as idényre is, ami nem sok jót ígér.
A bónuszpontot végül senki sem kapta meg, mivel Csou Kuan-jü a végén megfutotta a verseny leggyorsabb körét a top 10-en kívülről.
F1 2023
A BAHREINI NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
Részletes eredménysor később.
(Borítókép: Joe Portlock – Formula 1/Formula 1 via Getty Images)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |