Lekapták a házról a régi cserepeket, majd leléptek az anyagvásárlásra kért 840 ezerrel
2024.04.17.Marics Peti Valkusz Milánról: Attól függetlenül, hogy megalakultunk, mint duó, nem megyünk kézen fogva a vécére
2024.04.17.Tizenhat év fegyházra és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte jogerősen a bíróság azt az ötvenes éveiben járó tiszadadai nőt, aki 2022 júniusában megfojtotta a párja szeretőjét, amikor rajtakapta a férjével. Az asszony sírva fakadt a jogerős ítélet után.
A férj szerelmi viszonyt folytatott egy másik nővel, ez pedig féltékenységet váltott ki a feleségből, aki ezt többször is szóvá tette. Tavaly nyáron a férfi felkereste a szeretőjét, majd miután megittak két liter bort, szexeltek és lefeküdtek aludni.
A feleség ezután olyan erővel fojtogatta a földön fekvő súlyosan berúgott nőt, hogy az a helyszínen meghalt. Az asszony 18 év fegyházat kapott első fokon, de enyhítésért fellebbezett. A RTL Híradója szerint a nő tagadta a bűnösségét a másodfokú tárgyaláson.
Ártatlan vagyok, egy újjal sem nyúltam hozzá
– mondta az asszony, majd azt kérte, hogy mentsék fel.
A bíróság végül 16 év fegyházra enyhítette a féltékeny asszony büntetését, azzal, hogy feltételesen sem bocsátható szabadlábra. Az asszony sírva fakadt az ítélet után, és hosszasan törölgette a könnyeit.