Miközben az Egyesült Királyságban Rishi Sunak miniszterelnök napok óta a győzelmi köreit rója, amiért sikerült – hatalmas engedményeket kicsikarva az Európai Bizottságtól – újratárgyalnia a EU–brit gazdasági kapcsolatok legkritikusabb pontját, az északír protokollt, a politikai élet továbbra sem állt le a La Manche-on túl.
A sikeres tárgyalás miatt sajtóhírek szerint a Konzervatív Pártban bizakodók, hogy akár esélyük is lehet a jövő évi parlamenti választáson – annak ellenére, hogy a Munkáspártnak jelenleg egy nagyon kényelmes húsz százalékpontos előnye van a 2010 óta kormányzó torykkal szemben –, azonban ez nem jelenti, hogy ne múlna el egy hét Nagy-Britanniában egy konzervatív botrány nélkül.
A konzervatív Telegraph ugyanis napról napra adagolja Boris Johnson egykori egészségügyi miniszterének, Matt Hancocknak a közel százezer Whatsapp-üzenetét, amit miniszterként még a koronavírus-járvány alatt folytatott másokkal.
Az első cikket még február 28-án közölte az egyébként brit választásokon már 1945 óta mindig a Konzervatív Pártot támogató lap és indította el a Lockdown Files névre keresztelt sorozatát.
Hancock, aki a koronavírus-járvány idején egészségügyi miniszter volt, és amiatt kellett otthagynia a pozícióját, mert saját járványügyi szabályait megszegve viszonyt folytatott egy munkatársával, üzenetváltásaiból például kiderül, hogy mennyire nem vette figyelembe az egyik vezető brit epidemológus, a lovaggá ütött Chris Whitty javaslatait, aki 2019 óta ad tanácsokat a kormánynak egészségügyi kérdésekben.
Whitty például azt tanácsolta a járvány kitörése után egy hónappal, hogy az idősek otthonában élőket mind tesztelni kéne, mivel ők a legveszélyeztetettebbek, azonban Hancock a tanácsadójának azt mondta, Whitty csak be akarja „sározni a vizet”, és helyette arról döntöttek, hogy a kórházból az idősek otthonába visszakerülőket tesztelik csak, de őket kötelezően.
hancockék mindössze négy hónappal később, augusztusban vezették be azokat a szabályokat, amiket Whitty már áprilisban javasolt,
pedig az üzenetek szerint először Hancocknak tetszett Whitty ötlete – ezidő alatt a lap összesítése szerint 17 678-an hunytak el koronavírusban az idősek otthonában.
Ezenkívül többször üzenetet váltott az Evening Standard akkori szerkesztőjével, az egyébként David Cameron miniszterelnöksége idején több kormányzati pozíciót vállaló George Osborne-nal, akitől Hancock abban kért segítséget, hogy újságíróként segítsen terjeszteni promotálni a teszteléseket, hogy Hancock elérhesse a napi tesztek.
De nemcsak a szakértők véleményét negligálta, hanem a tanárokról sem volt túl jó véleménnyel.
Amikor az oktatásért felelős államtitkárral, Gavin Williamsonnal beszélt arról, hogy a kvázi érettségiként felfogható vizsgákat elhalasztják Nagy-Britanniában, Hancock úgy reagált
Milyen seggfejek a tanári szakszervezetek.
Hancock véleményére Williamson azt válaszolta, „tudom, ők tényleg, tényleg utálnak dolgozni”, amire az akkori egészségügyi miniszter csak két mosolygós fej mellett egy telitalálatot jelző emoji-val reagált.
Matt Hancock az üzenetek nyilvánosságra hozására úgy reagált, hogy azok sokszor kontextusból kiragadott, hamis állításokat is tartalmaznak, emellett kritizálta az üzeneteket a Telegraphnak átadó Isabel Oakeshott újságírónőt, akivel korábban együtt dolgoztak Hancock könyvén, és hozzáférése volt Hancock levelezéseihez.
Hancock szerint Oakeshott megszegte a szerződését, amikor azokat átadta a lapnak, és elnézést kért azoktól, akik az üzenetváltásokban rajta kívül szerepelnek. Ugyanakkor nem a mostani az első botránya a brit Celeb vagyok, ments ki innen-ben is szereplő egykori egészségügyi miniszternek.
az egyébként nős Hancock azért volt kénytelen lemondani egészségügyi posztjáról, mert viszonyt folytatott egy munkatársával, amivel megszegte a saját kormánya által hozott szabályokat.
Ugyanakkor nem ez és a mostani az egyetlen alkalom, hogy egy botrány középpontjába kerül. A koronavírus-járvány idején például magyarázkodnia kellett, amiért megszeghette a kocsmákra és pubokra kivetett „ivási, kijárási tilalmat”, de emellett nem sikerült időben nyilvánosságra hoznia, hogy a kormány pontosan mire költött több milliárd font értékben a járvány idején.
Lemondása előtt pár hónappal Boris Johnson egykori tanácsadója, Dominic Cummings azzal vádolta meg Hancockot, hogy hazudott Johnsonnak a brit egészségügy tesztelési kapacitásáról. Emellett szintén a brit tabloidok címlapjaira került, amikor Cummings nyilvánosságra hozta, hogy Johnson „kibaszottul reménytelen” alaknak nevezte egészségügyi miniszterét több üzenetben is.
Egyébként a lemondása előtti botrányával kapcsolatban is volt egy Whatsapp-csoportja: annak a neve krízis menedzsment volt.
(Borítókép: Matt Hancock 2021. március 5-én. Fotó: Dan Kitwood / Getty Images)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Forrás: https://index.hu/kulfold/2023/03/02/matt-hancock-brit-kormany-covid-botrany/
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |