A kutatók a Michigani Egyetem egészségügyi és nyugdíjazási kutatásának adatait elemezték, amelyben már több mint 20 éve követnek nyomon több mint 20 ezer résztvevőt. Az NBC News által ismertetett adatok szerint a résztvevők jövedelmére, foglalkozására és az iskolai végzettségére is kitérnek.
A végső elemzésben összesen több mint hétezer 54 és 56 év között lévő személyeket vizsgáltak meg 1996-ban, illetve húsz év múlva. A tanulmány társszerzője, Hui Zheng szerint a főiskolai diplomával rendelkező felnőttek azért rendelkezhettek jobb eredményekkel kognitív szempontból az ötvenes éveikben, mert nagyobb valószínűséggel szellemi munkát végeztek.
Akinek szellemileg stimuláló munkája van, az szerencsés, mert állandóan használnia kell az agyát. Minél több a mentális kihívás, annál jobb
– fogalmazott a szociológiaprofesszor.
A kognitív hanyatlás megelőzését azonban egy új hobbi vagy a nyelvtanulás is segítheti, hiszen ezek frissen tudják tartani az agyat. A tanulmány ugyan a genetikai hatásával nem foglalkozott, de ennek szintén fontos szerepe lehet az elbutulás elleni harcban. Korábbi kutatások már megállapították, hogy az iskolai végzettség, a háztartás pénzügyi helyzete, valamint az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés összefügg az agy ellenálló képességével.
Míg a mostani kutatás szerint a egészséges testsúly fenntartása, a dohányzás elkerülése, valamint a testmozgás kevésbé befolyásolja az elbutulás mértékét 54 éves kor után, de Thomas Wisniewksi neuropatológus szerint a fizikai aktivitás és az egészséges táplálkozás rendkívül hasznos lehet, hiszen „ami jó a szívnek, az jó az agynak is”.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Forrás: https://index.hu/techtud/2023/03/12/kognitiv-kepessegek-hanyatlas-elbutulas-kutatas/
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |