Mostantól ráfázhatnak azok a cégek, akik jól ismert márkajelzés alatt, de silányabb minőségben próbálják eladni élelmiszereiket a magyar piacon
2024.02.15.Jelentősen drágul a benzin és a gázolaj is pénteken
2024.02.15.Ahogyan arról korábban a Blikk is beszámolt, a Hevesi Sándor Színház igazgatója Zalaegerszegen az Indul a bakterház előadásán súlyos sérülést szenvedett, ami miatt a darabot félbe is szakították. A színművészt a horrorbalesete után kórházba szállították, ám még akkor éjszaka hazaengedték, maradandó sérülése ellenére ugyanis kielégítő volt az állapota. Később maga Besenczi Árpád mondta el, hogy a jobb gyűrűsujja sérült meg, amely miatt meg is műtötték a helyi Szent Rafael Kórházban, de a leszakadt, megroncsolódott ujjdarabját nem sikerült visszavarrni.
Megszólalt Besenczi Árpád a horrorsérülése után: így van most
A színész-igazgató mindezek után nem volt sokáig távol a színháztól, de annak érdekében, hogy el tudja játszani a Bakter szerepét, a darabon változtatniuk kellett, és az is kiderült korábban, hogy a hiányzó ujjperce helyett egy implantátumot kaphat. Nemrég pedig arról számoltunk be, hogy Besenczi Árpád a tragikus sérülése után már egyre jobban tud alkalmazkodni a kialakult helyzethez, hiszen azóta már ismét volán mögé ült, és a mindennapi teendőket is el tudja végezni, ám a baleset óta eltelt közel három hónap sem volt elegendő arra, hogy a művész megszokja, a jobb gyűrűsujjának egy része már nincs többé.
Próbálom tartani magam, de az igazság az, hogy nincs elég türelmem. Más választásom viszont nincs. Elképzelhető, hogy a cukorbetegségem miatt ilyen lassú a gyógyulás. Nelli kétnaponta kötözi a sebem. Nagyon profin csinálja!
– vallotta be a Story magazinnak a színész, akiben a felesége tartja a lelket.
Mivel az ünnepek miatt kevesebb orvos volt elérhető, Besenczi nejének, Nellinek levideózták, hogyan kell szakszerűen kötözni Árpád ujját, ő pedig azóta is csinálja, de időről időre természetesen az orvos is ellenőrzi a sebet. Emellett akad bőven otthoni feladat, és bár a színész-rendező mindenből próbálja kivenni a részét, Nelli mindig segít neki. A színész szerint nemcsak felesége, hanem a négy gyermeke is vigyáz rá, bár a legkisebb, a hároméves Bulcsú még nem érti, mi történt az édesapjával.
Remélem, hamarosan megkaphatom az implantátumot, és akkor nem kell a színpadon megmagyarázni, miért lát a közönség ujjvédőben
– mondta Besenczi Árpád.
Ilyenek voltunk Vannak olyan magyar slágerek, amelyeket akár 20-40 évvel premierük után is ugyanolyan lelkesen éneklünk takarítás, vagy házibuli közben. Vajon mi történt ezen dalok előadóival? Ez is kiderül Ilyenek voltunk című műsorunkból. Műsoraink a Blikk.hu-n és a
Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.