A főigazgató közölte, hogy 50 százalékkal emelik az ellenőrzések számát a fordói nukleáris létesítményben, ahol nemrég 83,7 százalékra dúsított uránrészecskék nyomaira bukkantak, ami nagyon közel áll a fegyvergyártáshoz szükséges minőséghez. Irán meggyőző biztosítékokat adott arra, hogy közre fog működni a szükséges vizsgálatokban – tette hozzá.
A „nagyon-nagyon közeli jövőben” további egyeztetések várhatók a NAÜ és az iráni tisztségviselők között – mondta el Grossi.
Grossi tárgyalásai után a NAÜ és az iráni hatóságok közös közleményt adtak ki, amely szerint „Irán nyitott arra, hogy további tájékoztatást adjon és hozzáférést biztosítson nukleáris létesítményeihez annak érdekében, hogy a legfontosabb biztonsági kérdésekre megoldást találjanak”.
Az iráni nukleáris létesítményekben a 2015-ben Bécsben aláírt atomalku rendelkezései értelmében szereltek fel megfigyelő kamerákat, amelyeket azonban tavaly eltávolítottak. A bécsi atomalku rendelkezett arról, hogy az iráni nukleáris tevékenység korlátozásáért cserébe lehetővé teszik a Teheránnal szemben hozott nyugati szankciók feloldását.
Az Egyesült Államok azonban 2018-ban kilépett a megállapodásból, az amerikai szankciók ismételten életbe léptek, és erre válaszul Teherán is visszavonta a megállapodásban vállalt egyes korlátozásait.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Forrás: https://index.hu/kulfold/2023/03/04/iran-nemzetkozi-atomenergia-ugynokseg-teheran-atomenergia-atom/
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |