Varga Judit igazságügy miniszter Didier Reynders jogérvényesítésért felelős biztossal tárgyal majd Brüsszelben az Európai Bizottság által elvárt igazságügyi reform részleteiről – erősítette meg az atv.hu portálnak az igazságügyi tárca sajtóosztálya.
Ahogy arról beszámoltunk, Navracsics Tibor területfejlesztési és EU-forrásokért felelős miniszter szerdán tárgyal Brüsszelben az uniós pénzekről. A tárgyalás főtémája az alapítványi egyetemek kuratóriumi tagjai lesznek. Az Index megkeresésére a tárca azt közölte, hogy „egy tárgyalási folyamat kellős közepén vagyunk, aminek a következő része Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter szerdai brüsszeli megbeszélései lesznek, ahol, mint mindig, megállapodásra törekszünk majd”.
Ezt tettük akkor is, amikor az unió illetékesei korábban egyvalamit, a miniszterek és államtitkárok távozását kérték a kuratóriumokból. Ezt is teljesítettük már
– írta lapunknak adott válaszában Navracsics Tibor kabinete.
Ujhelyi István értesülései szerint az Európai Bizottság nem fogadja el a kormány módosításait az alapítványi fenntartásba került egyetemek kuratóriumi tagjainak összeférhetetlenségi vonatkozásában, és azt is tudni véli, hogy a bizottság egyelőre nem lát elégséges előrelépést az igazságügyi rendszer reformjánál sem, de ennek határideje egyébként is csak március vége.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |