Donald Trump volt elnök szombaton kijelentette, hogy nem szállna ki a 2024-es elnökválasztási versenyből, ha vádat emelnének ellene a vele szemben folyó szövetségi és állami vizsgálatok bármelyikében.
„Még csak nem is gondolnék arra, hogy kiszálljak” – mondta Trump újságíróknak a marylandi Konzervatív Politikai Akciókonferencián, ahol a résztvevők nem sokkal azelőtt nevezték meg őt kedvenc elnökjelöltjüknek, hogy színpadra lépett volna.
Trump ellen számos vizsgálat folyik, amelyek között több büntetőeljárás is szerepel. A Georgia állambeli Fulton megye ügyészei azt vizsgálják, hogy Trump és szövetségesei megpróbálták-e megdönteni a 2020-as georgiai választási eredményeket, míg az amerikai igazságügyi minisztérium az amerikai Capitolium elleni 2021. január 6-i támadást, valamint azt vizsgálja, hogy Trump hogyan kezelte a titkos anyagokat hivatalából való távozása után. Trump továbbra is dacos a folyamatban lévő vizsgálatokkal szemben, és szombaton azzal érvelt, hogy „fegyverré tették az igazságszolgáltatást az országunkban”.
Trump elmondása szerint nem támogatja a 2024-es republikánus jelöltet, ha az nem ő lesz, és szombaton azt is elmondta, hogy még nem döntött arról, aláírja-e azt a hűségesküt, amelyet Ronna McDaniel, a Republikánus Nemzeti Bizottság elnöke követel meg a Republikánus Párt 2024-es jelöltjeitől, hogy részt vehessenek a vitákon.
A szombati CPAC-on tartott beszéde során Trump azt mondta, hogy a republikánusoknak „meg kell változtatniuk a gondolkodásunkat” a korai és a levélben történő szavazásról, miután a GOP 2020-ban és 2022-ben veszített – ez drámai fordulatot jelent, miután évekig hazugságokat állítottak arról, hogy a szavazás ezen formái tele vannak csalással – írja a CNN.
Trump szerint a republikánusoknak a jövőben meg kell próbálniuk „legyőzni a demokratákat a saját játékukban”.
Ez azt jelenti, hogy a baloldalt el kell söpörni a levélben leadott szavazatokkal, a korai szavazatokkal és a választások napján leadott szavazatokkal
– mondta.
A szombati zárónapon, nem sokkal Donald Trump beszéde előtt hozták nyilvánosságra a szervezők, hogy a Washingtonban tartott esemény több ezer látogatójának 62 százaléka voksolt Donald Trumpra, míg 20 százalék Ron DeSantis floridai kormányzóra, akit esélyes kihívónak tartanak, bár eddig hivatalosan nem jelentette be, hogy versenybe száll a republikánus elnökjelölti pozícióért a 2024-es elnökválasztáson.
Egyelőre nem született döntés arról, hogy Joe Biden amerikai elnök elindul-e a jövő novemberi amerikai választáson vagy sem – emiatt a hírek szerint egyre többen idegesek a Demokrata Pártban.
Az elnök már nem tűnik teljesen biztosnak, hogy indul a második ciklusért, így a párt, a legfőbb tanácsadók és a potenciális jelöltek bizonytalanná váltak a 2024-es amerikai elnökválasztást illetően, és csendben elkezdtek gondolkodni egy B terven.
Bár Joe Biden környezetében szinte mindenki úgy gondolja, hogy végül minden rendben lesz, a határozatlansága sokaknak nem tetszik. Ha végül Joe Biden úgy dönt, kiszáll a versenyből, akkor Kamala Harris alelnök kerülhet rivaldafénybe – akinek kiegyensúlyozatlan szereplése ugyanakkor kétségeket ébresztett demokrata párttársaiban azzal összefüggésben, hogy képes-e nyerni.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |