Hiába van egy ház Pécsen, amit közösségi összefogással vásároltak meg és újítottak fel önkéntesek, most veszélybe került a kapcsolat, amit több száz beteg gyermekkel alakított ki a Nevetnikék Alapítvány – írja a Pécs Aktuál.
A laphoz eljuttatott levelében a Nevetnikék azt írja, másfél éve a Nyár utcai kórház bezárása miatt vesztették el helyüket. Ekkor a közösségi összefogásnak hála tudtak vásárolni és felújítani egy házat. Közben számos kórtermet, kórházi folyosót, rendelőt festettek ki a régióban. Több száz gyermekhez jutottak el, akikhez 450 önkéntes juttatott el ajándékot.
A ház fenntartása, a megnövekedett létszám és a bővülő eszköztár miatt viszont kiadásaik is megemelkedtek. A nehéz gazdasági helyzetben viszont egyre kevesebb támogatást kapnak,
MÁRA EGYHAVI TARTALÉKUK MARADT.
A Nevetnikék Alapítvány önkéntesei 2008 óta vannak jelen a Pécsi Gyermekklinikán. Ez idő alatt 5000 bent fekvő gyermeknek tartottak 2000 foglalkozást 300 önkéntes részvételével. 2019-ben a kaposvári gyermekosztályon is elindult a program.
Közben létrehozták az interaktív mesefalat a kardiológiai ambulancián, vidám, színes falfestményekkel díszítették a fertőző, légúti, belgyógyászati osztályt, a szigetvári és dombóvári gyermekosztályokat és számos gyermekháziorvosi rendelőt, legyártottak a krónikus betegeknek 200 csendeskönyvet, 300 ördöglakatot és 500 repülőt, mindezt közel 800 önkéntes segítségével.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Forrás: https://index.hu/belfold/2023/03/09/csod-pecs-alapitvany-beteg-gyerekek-nevetnikek-alapitvany/
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |