Dávid Kornél: „Elérkezett a pillanat, amikor magamra húzhattam a Chicago Bulls mezét”

Játszottam a Honvédban és a Tungsram-Honvédban, de közel laktam édesanyámékhoz, ha bármire szükségem volt, gyorsan eljutottam hozzájuk, olykor akár egy-egy mosás kedvéért.

Aztán átigazoltam Fehérvárra, a bajnokságban akkor talán hatodik helyen végző együtteshez, sok minden várt rám, és legkevésbé a mosás jelentette a problémát. Bizonyítanom kellett, hogy érdemes volt átigazolni, és én is jó döntést hoztam, hogy be tudunk férkőzni az akkori nagy négyes, a Szolnok, a ZTE, a Körmend és a Honvéd közé. Nem ment könnyen és egyszerűen, sőt… De a klubválasztás abból a szempontból is szerencsés volt, hogy végül is Budapesttől alig háromnegyed órányi autóútra voltam, azaz ha bármire szükségem lehetett, nem volt messze a szülői ház. Bíztam benne, hogy új csapatommal is képesek leszünk sikerekre, és nekem is jól megy majd a játék, a válogatottban komoly szerepet kapok. De az, hogy az NBA-ig bármikor is elérhetek, őszintén szólva eszembe se jutott. Néha gondoltam arra, hogy talán egyszer légiós lehetek.

És mégis, hatalmasat változott az életem. Nem sokkal később külföldön játszottunk a csapattal, és egy mérkőzésen meglátott egy úriember, utána odajött hozzám, és megkérdezte tőlem, én miért nem Amerikában játszom. Persze még ezután is rengeteg minden történt, küzdeni kellett, hogy egyre előbbre jussak, aztán elérkezett a pillanat, amikor magamra húzhattam a Chicago Bulls mezét. Felejthetetlen volt. Később pedig következett a Cleveland, a Toronto és a Detroit.

Azóta hatalmasat változott a kosárlabda, és maga az NBA is, rengeteg a külföldi játékos, szinte nemzetközi a bajnokság. Sokkal könnyebb egy európainak is odaférnie, sajnálom, hogy magyar kosaras azóta sem szerepelt a ligában. Nem hittem volna, hogy így alakul, hogy utánam senki nem jut be oda, de bízom benne, hogy ez már nem sokáig lesz így, hiszen jó lenne szurkolni egy honfitársunknak.