A Concerto Budapest és vendégművészei immár hatodik alkalommal idézik meg a zene örök érvényű mesterének szellemét szimfóniákkal, versenyművekkel, és kamarazenével. Amint arról már írtunk, az Index olvasói, Mozart zeneszerető hallgatói vasárnap az Indexen is figyelemmel kísérhetik a Concerto Budapest koncertsorozatát.
A Mozart-nap koncertsorozatának 17.45-től kezdődő zenei kínálata az Index YouTube-csatornáján követhető figyelemmel.
Az elhangzó művek:
Közreműködik: Mihail Pletnyov zongora
Vezényel: Takács-Nagy Gábor
Az ünnepelt zongoraművész, Mihail Pletnyov és a Concerto Budapest visszatérő vendégkarmestere, Takács-Nagy Gábor közösen idézik meg a Mozart-nap Nyitókoncertjén a zeneszerző-óriás két monumentális művét, a c-moll zongoraversenyt és a Prágai szimfóniát a Zeneakadémia Nagytermében.
Mihail Pletnyov orosz zongoraművész-karmester a 2022/23-as évadban rezidens művészként csatlakozott a Concerto Budapest Szimfonikus Zenekarhoz. Az 1990-ben létrejött Orosz Nemzeti Zenekar alapítóját és művészeti igazgatóját ismerősként köszöntheti a közönség az idei évad számos koncertjén karmesteri és zongoraművészi minőségében is, hiszen nem először működik együtt a zenekarral. A Mozart-napon kamarazenészként és szólistaként is megcsillantja tehetségét a Zeneakadémián.
Takács-Nagy Gábor Svájcban él, 1996 óta a Genfi Konzervatóriumon a vonósnégyes szak professzora. Rendszeresen ad mesterkurzusokat több nemzetközi akadémián. A Liszt Ferenc Zeneakadémia és a londoni Royal Academy of Music tiszteletbeli professzora és a manchesteri Royal Northern College of Music nemzetközi kamarazenei tanszékének vezetője. 2017-ben Bartók-Pásztory díjjal, 2021-ben Magyarország Érdemes Művésze díjjal tüntették ki, és ugyanebben az évben vált a Prima Primissima Díj birtokosává. Vezénylését az érzelmi hitelesség és a személyes átélés hatja át: számára minden hang egy történetet mesél el, amelyet a zenészekkel együtt kelt életre.
Mozart 1786. március 24-én fejezte be a 24. c-moll zongoraversenyt, közvetlenül a Le nozze di Figaro című operája, és kevesebb mint másfél évvel a Don Giovanni megalkotása előtt. Mozart operáin kívül kizárólag a c-moll zongoraverseny zenekari hangszereléséről mondhatjuk el, hogy a kürtök, trombiták és üstdobok mellett a teljes fafúvós kar jelen van, az operák világát megidéző kiemelt, szólisztikus szerepben tündökölve.
A Prágai szimfóniát Mozart a c-moll zongoraverseny megalkotásának évében, kifejezetten a prágai közönség számára komponálta, hiszen Bécsben népszerűsége ekkortájt épp leáldozóban volt, Prágába viszont ünnepelt zeneszerzőként érkezett. Sikerét leginkább a Figaro házasságának köszönhette:
… itt ugyanis semmi másról nem beszélnek, csak a Figaróról, nem játszanak, nem fújnak, nem énekelnek és nem fütyülnek mást, mint a Figarót, nem néznek más operát, mint a Figarót és örökké csak a Figarót
– írja egyik levelében Mozart egy bécsi barátjának.
Az 1787 januárjában bemutatott D-dúr (Prágai) szimfóniáját a Figaro egyik előadásával együtt Mozart maga vezényelte el Prágában, ahol a közel egy hónap vendégeskedése alatt zongoraművészként és karmesterként is fellépett. A szimfóniában a Figaro vígjátéki kalandozásainak megidézése mellett a szerző
már a Don Giovanni érzéki és fájdalmas hangulatát is előrevetíti.
Az expresszív játékmódjáról híres világsztár, sokak szerint a legnagyobb Mozart zongorista Mihail Pletnyov egyedi Mozart-értelmezése és Takács-Nagy Gábor szuggesztív személyisége a Concerto Budapest érzékeny muzikalitásával együtt minden bizonnyal különleges élményben részesíti a Nyitókoncert hallgatóságát.
(Borítókép: Sándor Benkő)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Forrás: https://index.hu/kultur/2023/03/05/mozart-nap-nyitokoncert-concerto-budapest-mihail-pletnyov/
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |