Ennyibe kerül majd a kötelező rendelési díj a Magyar Postánál
2024.02.19.Köllő Babett 13 éves lányáról, Milláról mesélt: Én vagyok nála az első számú, az én szavamra hallgat
2024.02.19.Eddig több mint 50 ezer ember írta alá a Demokratikus Koalíció a közvetlen köztársaságielnök-választásról szóló petícióját online és az utcán – közölte a párt vasárnap.
„Itt az ideje, hogy újra méltó köztársasági elnöke legyen Magyarországnak, ezt pedig csak úgy érhetjük el, ha a magyarok döntenek a személyéről” – tette hozzá a párt közleménye és felhívták a figyelmet arra is, hogy február 25-én a többi ellenzéki párttal közösen tüntetést is szerveznek a témában.
Gulyás Gergely a február 16-i kormányinfón kijelentette, biztos, hogy nem lesz közvetlen köztársaságielnök-választás, míg Unger Anna egyetemi docens, az ELTE Politikai és Nemzetközi Tanulmányok Intézetének oktatója lapunknak arról beszélt, hogy „nem arra kell gondolni, hogy a közvetlenül megválasztott államfő a Sándor-palotából rohamot indít a Karmelita ellen”.
A témában közzétette a gondolatait Karsai Dániel alkotmányjogász is, aki szerint a „köztársasági elnök intézménye romokban hever”, de a közvetlen elnökválasztás alkotmányjogi szempontból hibás elképzelés, mert óriási legitimációt ad az érintett közjogi méltóságnak. „A jelenlegi, korlátozott mértékű hatáskörök visszaélésszerű alkalmazásához vezethetne a közvetlen választás” – írta.