„Egy filmbe mindig kicsit belehal az ember” – Álomgyár vagy kíméletlen darálás? M. Deák Kristóf mindent elárult a hazai filmgyártás helyzetéről

Hogyan fogadtad, hogy idén téged illet a Filmkritikusok Díja, mint legjobb operatőr?

– Amikor megkaptam a díjat, akkor az volt az első gondolatom, hogy ezekben a filmekben – meg a többi filmemben is, amit csináltam – nagyjából ugyanaz volt az operatőri csapat. Iszonyú hálás vagyok nekik, mert nagy nemzetközi, jól fizető produkciók helyett ezekbe a filmekbe és belém fektették a bizalmukat. Ez nekik is visszaigazolás, pedig ezek inkubátorok, tehát alacsony költségvetésű filmek. Azt gondolom, hogy ez a csapatunk díja, és nem csak az enyém.

Mit jelent számodra ez a díj?

– Nagyon örültem neki nyilván, meg iszonyú sokan írtak, hogy gratulálnak, ahhoz képest milyen vásott kölyök voltam tinédzser koromban, ez az ismerőseimnek is valamiféle visszajelzés, hogy idáig jutottam. A másik, amiért örültem neki – mert ahogyan mindenhova – a magyar filmiparba is elég erősen beszivárgott a politika, és a kettéosztottság miatt a felek adják maguknak a díjakat. Itt pedig egy olyan zsűriről, egy olyan díjról van szó, ahol azt gondolom, hogy valódi szakmai döntés születik, tehát nincsenek befolyásolva, és emiatt esik igazán jól.

Olyan ember vagy, aki pályája kezdetén dédelgetett ilyen díjakat, vagy ezek inkább visszajelzések?

– Én például ezeket nem szoktam kirakni otthon, mert nem akarom magamat figyelmeztetni arra, hogy mennyire jó vagyok, mert nem vagyok az. Ráadásul állandóan önértékelési ingázásban vagyok. Sokszor azt gondolom, hogy iszonyú rossz vagyok, néha meg elhiszem, hogy lehet, hogy jó, amit csinálok. Ez a díj most nagyon jól esett! Hozzátenném, hogy nem sok film készül itthon mostanában, és ami készül, azok közül is van egy jó pár, amit nem szívesen csinálnék, mert egyszerűen nem értek egyet az alkotói szándékokkal. Ilyen szempontból depresszív a helyzet itthon, ezért jelentett sokat a díj, hiszen kaptam egy megerősítést, hogy eddig jól választottam.

Szabó Mátyás kapta a legjobb rendezésért járó díjat a közös munkátokra, a Látom, amit látsz c. filmre. Milyen volt vele dolgozni?

– Mátyással nagyon jó volt a közös munka, mert olyan rendező, aki tud képekben és vizuálisan gondolkodni. A legelejétől kezdve együtt alkottunk meg egy világot, rengeteget beszélgettünk arról, hogy mi ez a speciális univerzum, amiben játszódik a film. Ez egy ilyen több hónapos előkészület volt, ahol mi is belehelyezkedtünk ebbe a világba. Számomra ez egy nagyon különleges időszak volt.

Instagramon láttam egy videót a díjátadóról, a beszédedben azt mondtad: “Ez még csak a kezdet”. Itt mire gondoltál?

– Arra, hogy kéne valami frappánsat mondani. De amúgy arra is vonatkozott, hogy tudom, hogy ezek a filmek nehéz körülmények között készültek. Minden egyes alkalommal, a már az említett csapattal, úgy fejeztük be a produkciót, hogy jók voltunk, de ha lenne erre rendesen idő, pénz, vagy eszköz, akkor még sokkal többet ki tudnánk hozni magunkból. Ezt érzem és kicsit erre gondoltam. Illetve az is benne volt, hogy mindenki szomorú dolgokat mondott a beszédében és én szerettem volna valami pozitívat.

A Facebook posztodban úgy fogalmaztál, hogy szerelem projektként gondolsz mindkét díjazott filmre. Minden munkád szerelem projekt? Vagy ha nem, akkor mitől válik valami szerelem projektté?

– Nem fogok hazudni, vannak ilyen megélhetési projektek, főleg a reklámok, de filmből nem fogok olyat csinálni, amivel nem értek egyet, aminek nem tetszik a forgatókönyve. Lehet nagyzolósan hangzik, de egy életművet építek, vagy legalábbis szeretnék erre így gondolni, hogy egyszer lesz egy lista az életem végén, a filmekkel, amiket csináltam, arra pedig szeretnék büszkén visszatekinteni. Egyébként volt már olyan magyar film, aminek olvastam a forgatókönyvét, de nem tetszett, ezért nem is vállaltam. Ráadásul egy filmbe az ember mindig belehal egy kicsit. És valami olyanba szeretnék belehalni, amiben hiszek. Ezekben a filmekben hittem, tulajdonképpen ez a szerelem projekt.

Korábbi interjúkban említetted, hogy nem szeretnél olyan operatőr lenni, akinek nagyon felismerhető stílusa van. Miért?

– Ezt szeretem csinálni, mindig valami mást. Nagyon sokféle operatőr van, aki például azt szereti, hogy egy stílust nagyon-nagyon mívesre csiszol. Ha én ugyanazt csinálom, akkor megunom, ezért szeretek állandóan kísérletezni.

Minden filmedre mondhatjuk akkor, hogy egy külön kísérlet?

– Ha most ezt a két filmet nézzük, amit díjaztak, ezek is nagyon durván különböznek egymástól, de ha még hozzávesszük a FOMO-t, ami 2019-ben jelent meg, illetve a negyedik filmet, ami még nem jelent meg, mind teljesen más. Előfordulhat, hogy van olyan ember, aki fel tudja ismerni, hogy ezeket mind én csináltam, de ezek a projektek nagyon mást igényeltek. Az egyik fekete-fehér, iszonyú hosszú, lassú mozgásokkal, ott a FOMO, ami zaklatott kameramozgássokal van tele, telefonnal felvéve, egyszóval vannak szélsőségek.

Miért éri meg Magyarországot filmesnek lenni? Megéri-e egyáltalán?

– Csomó embert ismerek, aki megél belőle. Magyarországon a filmszakma még továbbra is virágzik, a sok nemzetközi produkció miatt. Ez nekünk is jó, mert egy rengeteg olyan felszerelés kerül Magyarországra, illetve olyan típusú tudáshoz jutnak a magyar szakemberek, amiket mi is fel tudunk használni a magyar filmekben is. Én is dolgoztam ilyen filmekben, de nekem nem ez az utam.

Mi a te utad?

– Én inkább alulról építkező típus vagyok. Sokan csinálják azt, hogy elmennek B kamerára ezekbe a nemzetközi filmekbe. Én is csináltam ezt és nekem nem jött be, ezért inkább csinálok helyette öt magyar videoklipet, vagy egy olcsó költségvetésű filmet, amiben viszont az alkotó énemet tudom inkább kihasználni.

De tervben van, hogy külföldi produkcióban dolgozz?

– Nagyon szeretnék most külföldön is szerencsét próbálni. Nagyon jó lenne, ha valamelyik film, amit csináltam, el tudna érni nagy külföldi sikereket, és onnan lehet felhalmozni ezeket a kapcsolatokat, amiből aztán el lehet indulni. Nagyon szívesen dolgoznék külföldi produkcióban, főleg Európában, Amerika annyira nem vonz.

Pedig Európaiként sokakat vonz Hollywood, téged miért nem?

– Elmennék oda szívesen, nem erről van szó. Amikor dolgoztam Magyarországon tengerentúli filmekben, ott az volt a benyomásom, hogy ez sokkal lélektelenebb, és például egy operatőrnek sokkal kisebb mozgástere van, mint azokban a produkciókban, amikben én szoktam dolgozni. Ami azért van, mert egy iparról beszélünk. Ha ott valaki nem felel meg az elvárásoknak, a producerek simán rugdosnak ki embereket, egy pillanat alatt lecserélnek bárkit, akár a rendezőt vagy az operatőrt is. Természetesen ez nem minden filmre igaz, de általánosságban Európában sokkal alkotóközpontúbb filmkészítés zajlik. Én operatőrként nem teljesen maradok operatőr. Szeretek a többi részleggel is foglalkozni, azokról is véleményt alkotni, hiszen ez egy közös munka, egy kevésbé családias produkcióban erre nem lenne terem.

Ha bekapcsoljuk a tévét, egy filmkockából felismerhetőek a magyar filmek. Ez egy probléma vagy stílusnak nevezhető? Mi ennek az oka?

– Le kell szögezni, hogy ez nem minden magyar filmre vonatkozik. Mondjuk a Saul fiánál nem biztos, hogy ez az első benyomás. Itt szerintem a legtöbben azokra a filmekre utalnak, amik valamilyen műfaji szempontból könnyen összehasonlítható platformon szerepelnek az amerikai filmekkel mondjuk. Tehát egy vígjátéknál, egy romantikus filmnél, vagy egy akciófilmnél, amiből láttunk ezret hollywoodi szinten, majd látunk egy magyar verziót, akkor a különbség egyből észrevehető. Itthon a filmezés nem feltétlenül szórakoztató iparág, mint Amerikában, hanem ez egy művészet. Mivel sohasem tud biznisz lenni, ezért csak az lehet a célja, hogy értéket teremtsen. De az, hogy értékteremtő és népszerű, azt hiszem, egyáltalán nem zárja ki egymást.

Szerinted ez fog változni? Lehet biznisz a filmezés Magyarországon?

– Matematikailag nem jön ki. Ha mindenki elmenne moziba, még akkor sem lenne nyereséges a magyar film. Akkor lenne az, ha nemzetközileg forgalmaznánk a magyar produkciókat. Valójában a magyar filmkultúra az nem az, hogy utánozzuk a Ridley Scott-t, a magyar filmkultúrának iszonyú erős hagyománya van. Jancsó Miklós Szegénylegények c. filmje például egy történelmi film, viszont elképesztő értéket képvisel, újító megoldások vannak benne, rengetegen megnézték, rengeteg díjat is hozott.