Két megyében újra támad a madárinfluenza
2024.04.18.Megvan a jogerős ítélet a veronai busztragédia áldozatainak szüleit zaklató férfi ügyében
2024.04.18.Elégetett emberi maradványokra és számos tárgyra bukkantak egy maja piramisban – írja a Heritage Daily. A leleteket egy guatemalai lelőhelyen találták meg, ahol 114 építmény, köztük piramisok és paloták is találhatók.
Amint a Live Science cikkéből kiderül, a maradványok elégetéséhez használt faszén Krisztus után 773 és 881 közöttről származhatott, az emberi csontok viszont érdekes módon évtizedekkel az előttiek lehettek. A szakértők azt is megállapították, hogy a maradványok négy emberhez tartozhattak, akik közül legalább ketten királyi méltóságok voltak.
Mindezek alapján arra következtetnek, hogy egykori uralkodók holttestein égethették el, amikor egy új király, Papmalil lépett hatalomra. Az égetés egy szimbolikus szertartás lehetett, amellyel azt jelezték, hogy elszakadnak a korábbi uralkodók rendszerétől, és egy teljesen új rezsim korszakát kezdik meg.