Elsüllyedt egy több tonnás magyar teherhajó a Dunán péntek délután 13.25-kor. A hajótársaság közlése szerint a folyó németországi szakaszán, Regensburgnál, a geislingi zsilipben eddig ismeretlen okokból feneklett meg a vasércet szállító teherhajó.
„A személyzetnek sikerült önerőből partra jutnia. A zsilipet lezárták, a kármentési munkálatok jelenleg is folynak a német hajózási és vízirendészeti hatóságok, valamint a tűzoltóság és a társaságunk biztosítója által felkért szakértők bevonásával. A kár mértéke egyelőre nem ismert. Társaságunk képviselői a helyszínen vannak” – közölte a hajótársaság a Tények megkeresésére.
A beszámoló szerint a 85 méter hosszú, 8 méter széles hajó teljesen a víz alá került.
A fedélzeten két magyar férfi volt, a 61 éves kapitány és a 64 éves kormányos, akik gumicsónakkal menekültek a partra.
Mindketten beleeshettek a vízbe, ugyanis kihűlés miatt kórházba kellett szállítani őket.
„A két férfi még ki tudott úszni a partra. Az elsüllyedt teherhajó már nem látszik a több mint 11 mély zsilipmedencében, egy mentőhelikopter sokáig körözött a víz felett, de eltűnt az egész körülbelül öt perc alatt” – mondta Wolfgang Scheurer, a helyi tűzoltók szóvivője.
A helyszínre rengeteg tűzoltó és mentő érkezett.
Az információk szerint rengeteg olaj folyt ki, ami jól látszik a Duna vizén, de egy szakértő szerint ez nem veszélyes a környezetre. A balesetben több millió forintos kár keletkezett, és a teherhajó kiemelése is nagyon drága lesz.
(Borítókép: Egy férfi roncsokat távolít el a Geisling-zsilipből, ahol a 85 méter hosszú, vasérccel megrakott teherhajó elsüllyedt a Dunában. Fotó: Armin Weigel / picture alliance / Getty Images)
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |