A nagy lendülettel kezdett a négy meghatározó kezdőjátékosát – Lewandowski, Pedri, Gavi, Dembélé – és az eltiltott vezetőedzőt, Xavi Hernándezt nélkülöző – a szakember helyett segítője és testvére, Óscar vezényelt a kispad előteréből –Barcelona, a hazai rohamoknak csak a 16. percig bírt ellenállni a Valencia. Akkor Busquets ívelt a védővonal mögé, ott jó ütemben mozdult keresztbe Raphinha, és a kapujából kimozduló Mamardasvili felett a 11-es pont magasságából fejjel a kapu közepébe csúsztatta a labdát (1–0).
A gól kényelmessé a tette a hazaiakat, bár Ferran Torres bal alsóba tartó lövését még Mamardasvili vetődve védte, a támadásban addig semmit sem mutató, a labdát gyorsan elveszítő vendégek átvették a kezdeményezést. A Valencia akkor már nemcsak megtartotta a labdát, hanem a kapuhoz is felért, a szünetig egy helyzet – Thierry Correia fejese kevéssel tévesztett célt – és két lehetőség is adódott előtte, az eredmény azonban nem változott. Azért a Camp Nou lelátóján már egy-két helyről fütty is hallatszott, véleményezve a hazaiak visszaeső teljesítményét egy kiesés ellen küzdő riválissal szemben.
A második félidő elején büntetőhöz jutott a Barcelona, a lehetőségért Torres és Ansu Fati vívott meg egymással, és a társak közbeavatkozására is szükség volt, hogy végül előbbi végezze el a tizenegyest. Amit aztán kihagyott nevelőegyesülete ellen… Sok hűhó ezért? A társat elsőként Fati vigasztalta, aki egy perc múlva kapufát lőtt. Nem sokkal később megfogyatkozott a katalán gárda létszáma: Araujo piros lapot érő szabálytalansággal korrigálta a társ, Koundé kapitális hibáját. A folytatásban elsősorban az eredmény őrzésére koncentrált a Barcelona, amely feladatot sikerrel oldotta meg, a Valencia támadójátéka ugyanis meddőnek és eredménytelennek bizonyult.
A Barcelona a bajnoki idényben az idegenbeli 1–0-s győzelem után otthon is hasonlóképpen nehezen kerekedett a Valencia fölé – akkor a 93. percben született a mérkőzést eldöntő találat –, és 24. fellépésén a 20. győzelmét aratta a szezonban. Ennek felén minimális különbséggel bizonyult jobbnak riválisánál. A katalán együttes házigazdaként továbbra is veretlen a pontvadászatban, 12 mérkőzést követően tíz győzelemmel és két döntetlennel áll, ezeken 25–1 a gólkülönbsége. A Valencia vendégként egy győzelem és három döntetlen mellett nyolcadszor szenvedett vereséget. Az együttes úgy szenvedett zsinórban ötödször vereséget idegenben, hogy nem szerzett gólt, bár ezeken negyedszer csupán egygólos különbséggel bizonyult jobbnak a házigazda.
(Borítókép: Josep LAGO / AFP)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Forrás: https://index.hu/sport/futball/2023/03/05/labdarugas-liga-barcelona-valencia/
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |